Isztray Botond


Éjszakai munkák


(Részlet)



    Miért a seggeteket fordítjátok felém? A kutyám boldog lenne, gyöngyözve fénylene az az édes orra. Apámmal szöszmötölök, ez az időhúzás. Ez a pepsi-segsi reklám. Férfias játékok. Verekedünk, de sose együtt. Nem fogunk kezet. A gyermekkorommal kéne foglalkoznom. Nagyon vicces volt, amikor apám nadrágszíjjal megvert. Ez már csaknem bűncselekmény, mondta fojtottan. A lány szeme miatt, a majdnem kilőtt szeme miatt. Közben tenyerét (a lány persze) puncijára szorította, és mosolygott a képembe. A lány a kaszással riogatott. Halálra váltan érkeztem haza. Apám hát megvert, akkor csalódtam benne. A tanárnő meg belejavított a dolgaimba, és megkérdezte: ez mi? Maga csinálta – mondtam. Anya szép, mondhatni hercig, amióta biztos az állás. Én nem váltam el, mondja mosolyogva, pedig anyja elől ment férjhez apámhoz, akit nem szeretett, aki az almafán az ő gyönyörűségéért kukorékolt. Nagyon jól kukorékolt, ugatott, nyávogott, iázott, röfögött, halálosan jól bégetett. Igazi férfi volt. És megszületett a fogyatékos, akit persze miattam beadott az intézetbe, ahogy mondta, élete legszarabb napján. Nem fejlődtem, utánoztam a fogyatékost. Aztán mikor öngyilkos lettem, nem látogatott meg, mert rém kellemetlen öngyilkosokat látogatni a kórházban. „Légy jó mindhalálig! Most már érezd jól magad. Én jó vagyok, azt akarom, hogy szabad legyél? Miért kell csúfolni?” – mondta később. Gyakran fáj a fejem. Megfoghatom? Nem zavar senkit? Három kaszt van, az óberek, a közép és a lúzerek. Folyvást emilezek a barátnak.
    www.gyetvaiköntös.hu. Arra kérem a teremtőt, adjon boldog új esztendőt ki levelét tőlem kapja legyen vidám minden napja hozzak vigaszt lelki sebre hozzak dagályt apadt zsebre soha egész éven által el ne jöjjek rossz újsággal. Nem is olyan távol éldegél egy kis tekintete lágy és honol természet kobold felnézhet egész nap az erdőt meggyógyítja a felugrik a fűre s vízbe dobja a partra vetett kívül nagyon ül vadon haza viszi elkészíti vidáman rakja s egy falattal sem remek orvosát hegyek otthonát e meseszép világban vidáman de nem láthatja hétköznapi a világot járja és nem számára a Föld az igazi Tündérek Törpék élnek völgyét lényük oly tiszta és hogy szellőként érinthetik jelenlétük csak ahhoz mikor feladod a belső élőlényt állatot törvényt bánatot! www.kukac.hu. Volt egyszer egy tele pele Tele volt a levele hát ez az ugrándi bolha Reggel elugrált a boltba Kérek egy tele pele levelet Hányt Tármat A tele pele levelével hazakullogott Hasában a sok tele pele levéllel Egy jó nagyot kummogott. www.fogyatékosnomád.hu.meséi: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király, aki nagy bánat emésztett, ezért kihirdette az országban, hogy aki elhozza a pokolból a leányát, annak adja leányát és fele királyságát.
    Jelentkezett is egy kicsi királyfi. Már ment is a csodaszép lovával a király elé. Ahogy odaértek a pokolba, máris ott volt egy hétfejű sárkány. Mondja derengős hangon a sárkány: idefigyelj kisöcsém! Ha bejössz a pokolba, vigyázz rá, hogy úgy szúrj le, hogy ne hányjak rád tüzet! A királyfi ettől a szótól nem ijedt meg, egy dobással beledöfte a kardját a sárkányba, még mielőtt fújt volna. Miután a győzelem megtörtént, a kis királyfi bement a pokolba. Ott a pokol kapujánál két ördög is strázsált. Az ördögök nekifutottak hegyes szarvukkal, de nem tudták átdöfni a királyfit, mert páncél volt rajta. A páncélról visszapattantak, és beestek a lávába. A királyfi paripájával átugratott a láván, meglátta a foglyokat, Köztük volt a királylány is, gyorsan felkapta a lányt, felpattantak a lóra és ugrattak szikláról sziklára, míg odaérkeztek a pokol kapujához. A királyfi kijavította az ajtót, kivágtatott a szabad vidékre, és apjához vitte a királylányt. Nagy volt a király öröme, mikor meglátta a lányát. Csaptak akkora lakodalmat, hogy majdnem széttört a palota a nagy vigasságban. Jöttek oda grófok, nagy süvegű tótok, a vigasságban ők is jól érezték magukat. Az ablakból kirikoltottak mindahányan: máskor meghívjuk az egész Világot!
    Volt egyszer egy király, akinek volt egy lánya. Kihirdette a király, hogy annak adja lányát, fele királyságát, tán még palotájának egy szűköcske tornyát, aki elhozza a legritkább kincset.
    Volt a faluban egy szegény legény. Volt néki így kék malaca. Ez a malacka csuda nagy komédiás volt, még a kerítésen is tudott táncolni a két mellső lábacskáján. Elindult a szegény legény az Óperenciás-tengeren túlra, közben elfáradt. Mert olyan szegény volt, hogy lova sem volt. Írt egy levelet a királynak, küldené el egyik kocsisát érte. Jött is a kocsis. Tíz óra múltán összetalálkoztak. Mentek egy Dunáig, ott állt egy híd. A híd keskeny volt, kiesett egy-két gerendája. Mikorra a híd végére értek, kiesett az összes gerenda, s a híd összeroskadt. Elérték a király palotáját. Ott aztán a legény kihúzta a zsákból, megmutatta kincsét: a kék malackát. Amint a király meglátta, ezt mondta: fiam, ennél értékesebb kincset senki nem hozott, bár eddig is jöttek igen derék királyfik. Éljetek boldogan, míg meg nem haltok! Éljen a kék malac! Még máig is élnek, míg meg nem haltak.

    Volt egy nagy beszélgetésem Gottlieb Ildivel. Persze, inkább ő beszélt, én meg hallgattam. A belsőizom-gimnasztikával szeretett volna megismertetni, illetve azzal, hogyan ismerjük fel, hogy meggyengültek intim izmaink. „A húgycső gyengülését jelzi, amikor tüsszentésnél vagy köhögésnél pár csepp vizelet távozik. Később már szökdécselésnél, futás és nevetés közben is jelentkezik – mondta Gottlieb Ildi. – A hüvelyizmok gyengülését az jelzi, tudod, hogy különböző testhelyzetekben, például tarkónállás vagy négykézláb, levegő áramlik a hüvelybe, ami egy hang kíséretében távozik – mondta Gottlieb Ildi. – A végbél záróizom gyengülését jelzi, amikor nehezen tartod a szelet vagy a székletet. Sokan szenvednek aranyeres panaszoktól is, ami a kötőszövetek meglazulását jelzi” – mondta Gottlieb Ildi.
    Aggodalmas képet vághattam, mert a duálnumera ellehetetlenülésén kezdtem rágódni.
    „Jó, tudom, hogy téged csakis a szambázás érdekel. Dugj vagy ölj – mondta Gottlieb Ildi. – Vagyis a szerelmi izmok karbantartása. Nekünk, nőknek fontos feladataink vannak párkapcsolatunk védelmében. A hüvelyizmok sok feladatnak kell hogy megfeleljenek, de erre csak akkor képesek, ha kellően felkészítik őket. Szülésnél tíz-tizenkétszeresére kitágul, ugyanakkor kettyintésnél akkor képes jól működni, ha kellően szűk. Az általatok úgy áhítozott távol-keleti nők titkai mindenki számára elsajátíthatók egy tanfolyamon. Nemcsak a partnerünk számára tudunk nagyobb örömet szerezni. A speciális gyakorlatok hatására megnő az orgazmuskészség, és csodálatos alkotó energiák szabadulnak fel a gyökércsakrából. A menstruáció okozta diszkomfortérzet is megszűnik a rendszeres gyakorlás hatására. Hüvelyizmaim mint egy tartó főfal adnak alátámasztást szerveimnek.”
    Azt a sáfrányvirágos, árvalányhajas, büdöskével benőtt picsád kiskertjét, gondoltam.
    „Aki – mondtam sejtelmes pofával Gottlieb Ildinek – nem tanul meg fiatalon lankadt fasszal jóízűen baszni, boldogtalan lesz öreg korában.”