Borisz Rokanov

Hullámok szeretője

Szikla, pórusa mily sok, pórusos szikla;
víz, mely kék nyelvével szünetlen
követi a testet: férfiét, nőét, lányét, fiúét,
gyerekeket fogad magába egyre,
s ringatja elejétől végig temperamentumosan
a combot, a mellet, a hajat mind –
ugrál, akár a labda, popója – a biszexuális víz –
kiöntik formáit a kezek
duzzadt teste szerint szerelemnek, mely szétteremt mindent:
melled is – kőből,
arcod is – hullámos.
Annyi álmatlan éjtől puffadó víz,
virágzol, mint a véletlen nő haja,
kiről azon tanakodtam, miként guggol le,
s haja hová megy – fogékony haja.
Fogadja tovább a szikla a sok simogatást,
a zajos szörcsögéseket, örvényeit a szépnek –
belefehérült a csukott tengerajkak előtt.
A hullámok szeretője.

Lassú halál

Egy mosolyért jöttem,
egy ékes elhallgatásért,
néhány rózsapírért az orcákon.
De szép, hogy szeretnek, s talán szeretsz megint te is
titkon – titok vagy név vagy test –
a két szemközti kerekedő szemben.
Finom prostituált a halál –
kicsi nyelvvel tested bejárja,
a hipnózissal szemed lejárja.
Majd a madár – hogy kedvence felkiált,
összerezzensz,
ínyedben is verejtékezel.
(A gondolat te vagy – virágnyilak
zöldes mezőben.
Ősazelőtti vadak legelője
húsevő érzésekkel.)
Unom, hogy a világ
feketén-fehéren legyen előttem,
hogy jót s rosszat felismerjek.
Megleli a mutatóujj kedvenc dalom,
s én a szobából táncparkettet varázsolok –
mi van közöttünk? – levegő és falak.
Kezdettel és véggel
a változatos közeg még.

Szondi György fordításai

Borisz Rokanov (1961) Plovdivban élő és ott a kulturális életet szervező költő.