Sztojcsev Szvetoszláv

Sorok

Dagály

    Vörös naplemente, alacsonyan szállnak a sirályok.
    Fekszem a néptelen strandon, és lesem az istentelen eget.
    Még maradhatok – csak az esti vonattal megyek vissza a jelentéktelen arcokhoz.
    Nyakig betemetkezem a kihűlt homokkal, és csukott szemmel hallgatom a tengert.
    Hívnak a hullámok…
    Jövőre megint!
    Amíg csak élek.
    Aztán egyszer az utolsó napon nem kelek fel, és magával sodor a dagály.

Az öltözőben

    A világhírű primadonna öltözője előtt várok a soromra.
    Egyedül jöttem, a többiek kettesével-hármasával lépnek be a Szentélybe. Senki nem tér vissza a folyosóra, talán másik kijáraton távoznak.
    Ő maga nyit ajtót – mosolygó égszínkék szeme alatt szétfolyt fekete smink –, az ablak melletti asztalkához ültet egy tükör elé, és összeüti a tenyerét.
    – Kezdhetjük.

Háztető

    Törött lábú dögkeselyű a háztetőn, prédára lesve, sovány fekete szobor a szélcsendes környék legmagasabb pontján, csak a ragadozó szem él, fáradhatatlanul forog, keres, kutat remény után a steril pusztaságban, földön-égen rend, nyugalom, tisztaság, sehol egy madár, húscafat, csontvázmaradvány, múlttól, rémálmoktól, félelmektől, kártevő gondolatoktól szabadult halhatatlan férfiak és meddő nők gondozzák az üres temetőket.

Tájkép papagájjal

    Naplemente, a ház fölött piroslik az ég, enyhe tavaszi fuvallat járja át a kertet, függöny lebben, nyikorogva nyílik az ablak, egy álmos képű férfi könyököl a párkányon, bambán szemléli a nyugodt tájat, hátulról két puha kéz átfonja a vállát, hazajöttem, kedvesem, suttogja a napbarnított, lányos arc, hoztam vacsorát és macskaeledelt, a csupasz földön az udvar közepén kalitka, benne halálra rémült sárgás-zöldes papagáj, a kerítésen túl két éhes macska, illedelmesen várnak a sorukra.

Köztes megoldás

(csend a falon)

    Éjszaka hangtalanul leomlik a fal, dohos lehelet árasztja el a szobát, kezek matatnak a tárgyak között, összekarcolják a tévé képernyőjét, eltörik a gramofon tűjét, tüzelőfát aprítanak a régi bútorokból, szétporlasztják a könyveket, a kottafüzeteket, kibelezik a zongorát, kis köteleket fonnak a gitár, a cselló és a hegedű húrjaiból, sárral bekenik az alvó lakó arcát, kitépik a hangszálait, aztán újraépítik a falat, és égő akasztófát rajzolnak rá.

A rácsokon túl

(mutatvány) Az előadás után a diákok körbeállták a fáradt professzort, záporoztak a kérdések. Türelmetlenül csendre intette őket. Aki akar, tegyen zsebre, mondta, aztán kinyitotta apró gyöngybetűkkel teleírt füzetét, és eltűnt a négyzetrácsok között.
(alagutak) Mi a különbség két feketelyuk között? Egy vakond számára semmi.
(tarkólövés előtt) Milyen tiszta az ég, újra zöldülnek a fák, friss fű nő lábaim alatt; csak nem ért véget a háború?
(aréna) Az idomár széles mosollyal az arcán kihúzta a fejét az oroszlán szájából, ám amikor a tapsvihar alábbhagyott, az állat ketrecébe ugrott, magára zárta a rácsot, és lenyelte a kulcsot – valami nagyon megijeszthette.

Utánzatok

A templomban

    Imádkozunk, énekelünk, imádkozunk. Ki így, ki úgy.
    Az előkelő első sor közepén egy kopasz, szemüveges, pocakos úr – vasárnapi ismerős. Ájtatos ábrázattal fixálja a lelkész hátát, hangosan, bántóan hamisan énekel.
    Jobbján néma jégszoborrá merevedett kvázinő, balján zaklatott tekintetű lány.

Hóhérok

    Egyszerre érkeztek a kínpadra. Zavartan nézték egymást.
    – Fiam! – mondta az egyik.
    – Fiam! – köhintett a másik.
    Mosolygott. Mosolyog.

Ablak

(éjszakai tévedés) Egy holdfényes éjszakán bagoly csapódott szobám ablakának, meglepett tekintettel végigmért, ó, ezer bocsánat, tévedtem, mondta, és csalódottan elrepült.
(két centiméter) Üres a fészek, a három kopasz fiókát a mélybe repítette a véletlen, két centiméterre a járdától kering a kétségbeesett rigó, semmi esélye – csukva minden ablak.
(ragacsos élmény) Sápadt férfiarc tapad az ablakra, vérben forgó szemmel nézi az utcán haladó nászmenetet, izzadt tenyere az üvegnek feszül, lerágott körmű ujjai enyhén remegnek, a bomló tudat átszakítja a törékeny gátat, ragacsos félelem önti el a várost, minden mennyasszony feketébe öltözik.

Sztojcsev Szvetoszláv (1959) Gabrovóban született. A szegedi egyetem magyar–finn szakán 1985-ben szerzett diplomát. 1991 óta Békéscsabán él. Két magyar, egy bolgár és egy kétnyelvű kötete jelent meg.