Szabó Magda–Bereményi Géza

Az ajtó

(Színmű)

Szereplők:
Emerenc
Molnár Anna
Professzor
Alezredes
Polett
Sutu
Unokaöcs
Főorvos
Brodarics úr
Sofőr
Riporter
Egészségügyi dolgozó
Továbbá: rendőrök, ápolók, köztisztasági dolgozók, mentősök
I. FELVONÁS
(Zenei nyitány, melynek utolsó hangjait írógép kattogása váltja fel.)
1. jelenet
ANNA	(hang) Ez a könyv nem Istennek készült, aki ismeri a zsigereimet, nem is az árnyaknak, akik mindenre tanúk és figyelik ébrenlétem és álmaim óráit, hanem az embereknek. Bátran éltem idáig, remélem, meghalni is így fogok, bátran és hazugság nélkül, de ennek az a feltétele, hogy kimondjam: én öltem meg Emerencet. Ezen az sem módosít, hogy nem elpusztítani akartam, hanem megmenteni.
Rendőrség
(Egy rendőrségi adminisztrátornő gépel gyakorlottan az íróasztalnál ülve. Két közrendőr hátul beszélget állva. Szimpatikus alezredes érkezik aktatáskával, fogadja a két rendőr tisztelgését, majd valami eligazítást tart nekik.
Ezután két ügyfél jön be hátulról középen, egy házaspár kart karba öltve. A férj szürke öltönyös eleganciája, szemüveges finomsága is mutatja, hogy az angol tanszék professzora. Az asszony valamivel otthonosabbnak tűnik a világ dolgaiban, de most ő is visszafogottan viselkedik, érzékeny férjét óvja a szokatlan környezetben.
Mindketten regényírók, akik megfigyelnek és vizsgáztatnak mindent, érdeklődve tekintenek a jelenlévőkre, mintha folyvást témákat és embertípusokat gyűjtenének.)
ANNA	(az Alezredeshez) Jó napot kívánok!
PROFESSZOR	Jó napot kívánok!
ALEZREDES	Kezicsókolom. Jó napot.
ANNA	Ki- és bejelentőlappal vagyunk itt.
ALEZREDES	(Bár nem ez a dolga, átveszi az okmányokat, belepillant.) Pestről költöznek át?
ANNA	Igen. Nyugodtabb helyre. (Visszaveszi a papírokat.)
ALEZREDES	Hát az itt, Budán, van bőven. Nyugalom.
PROFESSZOR	Reméljük.
ALEZREDES	Oda tessék (Folytatja az eligazítást, miközben a házaspár az adminisztrátornőhöz megy, aki gépbe fűzi a papírt, gépel.)
ADMINISZTRÁTORNŐ	Júlia utca 3.?
ANNA	Igen.
ALEZREDES	Júlia 3.? (odamegy) Már be is költöztek oda?
PROFESSZOR	Csak a bútoraink.
ANNA	Most jönnek a könyvek és az apróságok.
ALEZREDES	Apróságok? Gyerekek is vannak?
ANNA	(férjére pillantva) Nem, dehogyis.
ALEZREDES	Pardon, nem akartam bizalmaskodni. Csak mi kilencen vagyunk testvérek. Ugyanis én vidékről származom.
ANNA	Én sem vagyok fővárosi.
PROFESSZOR	Már elnézést, van ennek bármi jelentősége?
ALEZREDES	Igaza van. A mi államrendünkben ez már nem számít. Isten őrizz! Na de kinéztek már az erkélyről?
ANNA	Első dolgunk volt.
ALEZREDES	Na? És mi van ott szemben? Észrevették?
ANNA	Távolabb nagyon szép jegenyefák.
ALEZREDES	És közelébb? Na? Van ott egy nagy ajtó is. Na? Előtérrel.
PROFESSZOR	Az ajtó mindig zárva van?
ALEZREDES	Amögött lakik az én barátom.
ANNA	Mi valami nőről hallottunk.
PROFESSZOR	Magányos asszonyról.
ALEZREDES	Ő az én ősrégi barátom. Még sose látták? Pedig sokat is tartózkodik az utcán. Ugyanis ő takarítja.
ANNA	Az utcát?
ALEZREDES	Az utcát meg mindent. (Nevet.) Mindent ő takarít. Az embereket is. Emerenc. Ő takarítja az egész világot. De úgy, ahogy mondom. Az én barátom! Sok szerencsét! (Közben az írógép kattog.)
2. jelenet
A házaspár új lakása
(Az írógép kattog akkor is, mikor a szín újra világos lesz.
Szép nyári nap. Balra a villa, melynek első emeletén a házaspár lakik, belőle egy szoba és a konyha meg az erkély látszik. A konyhából az előszobába, a szobából a belső helyiségbe nyílik az ajtó.
A szín jobb oldalán Emerenc előtere, amit a villától a középen lévő utca és kert választ el. A felül fedett előtérnek ragyogóra mosott kőlapokból kirakott az aljzata, a nagy Ajtó bezárva, az ablakok bespalettázva, a köveken egy asztal, a falnál három mellékhelyiség: a vécé és a kamra.
Anna új regényét gépeli a villában. Hátradől, némán mozgó szájjal fogalmaz, ismét belelendül a gépelésbe, közben örömében mosolyog, mert megy a munka.
Az utcáról, a konyha felől a Professzor jön be, nagy nehezen, mivel összespárgázott könyvoszlopokkal terhelt mindkét keze, mögötte egy fiatalember szintúgy, akit a férj jelbeszéddel figyelmeztet, nehogy megzavarják az írói munkát. Megpróbálnak észrevétlenül elhaladni Anna mögött, de a belső szobába vezető ajtóval a Professzor nem bír, és a könyvekkel együtt elzuhan. Robaj, Anna felugrik.)
ANNA	Jaj, ne!
PROFESSZOR	(a földön, önironikusan) Goddam Blody!
ANNA	(Gondoskodó lesz, fel akarja segíteni a férjét.) Látod, hogy cipelsz? Látod, hogy megint cipelsz? Mondtam, hogy majd én, és ráér, holnapra befejezem. (Földerülve a férje mellé fekszik, játszani akar vele.) Türelem. Nem kell rohanni, majd én felhordom a könyveket. Azt tudod, hogy neked a lassúság az igazi természeted?
PROFESSZOR	Nekem?
ANNA	A házasságunk ötödik évében buktál le. Nekem van szemem, hiába rohangálsz. Lebuktál, lassú, megfontolt ember vagy. Három évig írtad a kisregényt.
PROFESSZOR	És a házasságunk tizenötödik évében mit írtam?
ANNA	A nekem legkedvesebb regényedet.
PROFESSZOR	És az kétszázharminchat flekk volt. Négy, négy hónap alatt írtam meg. Elég gyorsan?
ANNA	De mikor volt az?
PROFESSZOR	Tíz éve.
ANNA	És mióta nem írsz? Te, aki a legérdekesebb élő író vagy? Aki a legmagasabbra tudod felvinni azt a stílust…?
PROFESSZOR	Psszt! There is somebody else here.
ANNA	(Észreveszi a fiatalembert, felugrik.)
UNOKAÖCS	Jó napot, írónő!
PROFESSZOR	(felül) A közelünkben lakik.
UNOKAÖCS	Csak a férje megkért, hogy segítsek. Ingyen.
ANNA	Köszönjük. Jó napot! A többi könyvet majd én…
UNOKAÖCS	A Szeredás Emerenc unokaöccse vagyok. Az unokaöccse vagyok annak, aki itt szemben lakik, és szeretném mondani, hogy majd beszélek a nagynénémmel, hogy maguknak háztartási segítségre van szükségük, és most szeretném őt ajánlani.
ANNA	Ne haragudjon, mi magunk látjuk el magunkat, és anyagilag sem tudnánk…
UNOKAÖCS	Mindenkinek Emerenc segít a környéken. Takarít, főz mindenkire…
ANNA	Ki mondta, hogy segítségre van szükségünk? (A férjére pillant, aki épp visszatér a belső szobából, ahová bevitt néhány könyvoszlopot.)
PROFESSZOR	De még mindig nem fejezted be a könyvedet.
ANNA	Holnapra kész leszek.
PROFESSZOR	Hetek múlva.
ANNA	Holnapra!
UNOKAÖCS	Márpedig Emerenc segítsége alól senki se húzhatja ki magát.
PROFESSZOR	Ez eléggé fenyegetően hangzik.
UNOKAÖCS	Tudom, hogy maguk mind a ketten tanítani járnak, az írónő, ha teheti, ír, a férje beteges…
PROFESSZOR	Én ezt nem mondtam. Tavalyelőtt volt egy vesevérzésem, de azóta semmi panasz. (az unokaöcshöz) Nézze, ezt a feleségem jobban tudja, ha nem, nem. Tudok én, ha úgy adódik, főzni is a feleségemre, bevásárolni, takarítani.
ANNA	(aki közben visszaült az írógéphez) De hol van már a nagynénje? Elutazott?
UNOKAÖCS	Ő? Ő sehova se megy.
ANNA	Tegnap óta gépelek itt, és látom, zárva az ajtaja.
UNOKAÖCS	Igen, hát ezt nehéz lesz elmagyarázni. Ez az ő gyöngéje. Fél a vihartól.
PROFESSZOR	Ebben a tündöklő nyárban?
UNOKAÖCS	A villámok a gyöngéje.
ANNA	Hét végéig tart a kánikula, bemondta a rádió.
UNOKAÖCS	Őneki nincsen ideje rádiót hallgatni, írónő, kérem, annyi a munkája.
PROFESSZOR	Na jó.
ANNA	Köszönjük szépen.
UNOKAÖCS	Ő tizenegy háznál dolgozik.
PROFESSZOR	(kifelé tereli) Akkor nyilván megvan a betevője.
UNOKAÖCS	Havat is seper. Végig az utcát mindig, ha van hó.
ANNA	Fogadjon el valamit a kedvességéért!
UNOKAÖCS	(a pénzre nem is pillantva elteszi) Emerenc kinéz a csillagokra éjjel…
PROFESSZOR	Mikor máskor?
UNOKAÖCS	Azokból tájékozódik. Ismeri a csillagokat, azokon a nevükön, amiket az öregapáink adtak nekik. A tüzüknek a halványulásából tudja előre az időváltozást, nem a rádióból, tessék elhinni.
ANNA	Nagyon köszönjük.
UNOKAÖCS	Ne szóljak neki?
PROFESSZOR	Így is túl sokat tett.
UNOKAÖCS	A többi könyvek? A pincéből nem hozzuk fel?!
PROFESSZOR	Majd én.
ANNA	(gépelve) Majd én. Te ne erőltesd meg magad!
UNOKAÖCS	Maguk nem tudják, hogy kicsoda ő.
PROFESSZOR	Majd megismerjük.
UNOKAÖCS	Isten velük. (el)
3. jelenet
ANNA	Isten vele.
PROFESSZOR	(visszajön) Akkor nem lesz nekünk bejárónőnk?
ANNA	Kettesben akarok veled élni.
PROFESSZOR	Hármasban, mert neked két férjed van.
ANNA	Tudom, a másik az irodalom, tudom (gépel). Teneked is lehetne másik feleséged, mert az irodalom nőnemű is (megfordul). Boldoggá tennél, ha elővennéd az írógépedet. Mindenemet odaadnám érte.
PROFESSZOR	Hogy legyalázzanak, meghúzzanak? Kioktassanak és visszautasítsanak? Ezek?
ANNA	Isten nem azért adja az embernek a tehetséget, hogy így sáfárkodjék vele. Mért mondtad azt, hogy főznél rám?
PROFESSZOR	Mert tudok. Te meg nem tudsz.
ANNA	Megtanulok neked.
PROFESSZOR	A főzésre születni kell.
ANNA	Írd meg azt a könyvet, szívem! Nekem írd meg! Nekem egyedül, és ne törődj mással. Ha szeretsz… Szeretsz?
PROFESSZOR	Meglehetősen.
ANNA	Akkor elég kell hogy legyen neked az, hogy akár én vagyok az egyetlen olvasód. (Hatalmas csattanás, az ég szólalt meg, villámlás.) Hallottad?
(Csöngetnek.
A Professzor megy, Sutuval jön vissza.)
4. jelenet
SUTU	(kézfogások) Jó napot, Sutu vagyok.
ANNA	Jó napot, Sutu!
SUTU	Bocsánat a zavarkolódásért, csak a férjem mondta itt a szomszédjukban, az egyik szomszédjuk, a Polett, hogy önökhöz jött be segíteni a férjem (közben körbenéz, mint egy kereskedő). Már megyek is, csak azt kívánom még mondani, hogy van nekem egy helyes kis zöldségesboltom itt a Vörös Hadsereg úti részen. És azt ajánlom figyelmükbe. A férjem?
ANNA	Nemrég ment el.
SUTU	Biztos említette az Emerencet, le se ülök, de róla csak annyit, hogy nem járnának vele jól. Beképzelt és nincsen tekintettel. Meg szétszórja magát, annyifele dolgozik, én viszont napjában járhatnék, mivel délután becsukok, és lehet rólam informálódni, engem is ismernek a környéken, hogy velem ki lehet jönni, én normális vagyok. (Csöngetnek.) Akárki jön, kérem, egy szót se neki (a Professzor megy ajtót nyitni).
ANNA	Miről?
SUTU	Arról, hogy én itt megemlítettem.
ANNA	Mi nem akarunk bejárónőt.
5. jelenet
POLETT	(Bejön a Professzorral, zavart, riadt.) Dobri Polette. Jó napot kívánok! (Sutuhoz) Szervusz, Sutu.
SUTU	Csodálkozol rajtam, hogy itt vagyok? Hát, én is rajtad.
(Kint ismét villámlik, dörög az ég, és hirtelen nagy zuhogással elered az eső.)
POLETT	Azért jöttél most, mert tudod, hogy ilyenkor Emerenc ki se mer nézni, mi?
SUTU	Magadból indulsz ki, drágám, csakis magadból. Na, most mit állsz ott úgy, mint akinek mászik valami a lábán fölfelé?
POLETT	(Megsértődik, bezárul.)
PROFESSZOR	(kínos szünet után) Hozok át széket.
POLETT	(rémülten) Ne, ne, ne!
SUTU	(kofásan) Igazán ne-e-e.
ANNA	Nem mehetnek ki ebben az időben. De hogy ez az Emerenc, hogy tudta előre a vihart! (székekkel visszatérő férjéhez) Amint vége az esőnek, átmegyek hozzá.
PROFESSZOR	Ráérsz. Gondold meg. Ne kapkodj!
ANNA	Bemutatkozni. (A Professzor átmegy a másik szobába.)
SUTU	Emerenchez nem lehet csak úgy átmenni. Mióta én itt lakom, senkit sem ereszt be. Azt is rossz néven veszi, ha kiszólítják hazulról. A macskáját őrzi odabent, azt nem engedi kijárni, halljuk az állatot nyávogni néha. Hogy mit óvhat ott a macskán kívül, senki se tudná megmondani, bár ha tényleg van valami értékes holmija, nem jó módszer a bezárkózás, így bárki azt hiheti, hogy komoly értékeket dugdos, még meg is ölhetik miatta. Nem?
ANNA	Hogy lehet ilyen bezártságban élni?
POLETT	Mert az előző macskáját az egyik szomszéd felakasztotta az ajtaja kilincsére. Dróttal.
SUTU	Mert galambjai voltak neki, azokból élt az a szomszéd, azért.
POLETT	A macska gégéje meg volt nyílva, én láttam, mikor Emerenc eltemette itt a kertben.
SUTU	Egy ember mellé, a Szloka úr sírjába, akit szintén ő temetett el még az ostrom idején.
POLETT	És amiatt megint meghurcolták, mert a galambász följelentette őt hullagyalázásért.
SUTU	Meg mérgezés vádjával is, mert a galambjai mind fölfordultak.
POLETT	De fölboncolták őket, és nem találtak a gyomrukban mérget, a kerületi állatorvos megállapította, hogy vírusos madárvész végzett velük.
SUTU	Emerenchez azóta is jár egy rendőrtiszt, akkor barátkoztak össze. Ki is nevezték Emerencet házmesternek, ami ugye, már egy hatósági személy.
POLETT	A galambász még háromszor följelentette, hiába.
SUTU	Mert Emerencet a rendőr barátja mindig tisztázta.
POLETT	Aztán el is költözött a galambász máshova áskálódni.
SUTU	Mert a rendőr azt is elintézte Emerencnek.
POLETT	Azok voltak a vádak, hogy a háború alatt Emerenc zsidókat ölt meg és fosztott ki, amerikai kém, orgazda, meg kincset rejteget. De minden alól tisztázták, és a rendőr azóta is nála szokott kávézni. Rendes ember.
SUTU	De nehogy azt higgye, hogy őt beengedi, ő is csak az előtérben ülhet olyankor. Mi is a férjemmel, mikor meglátogatjuk, pedig ők vérrokonok Emerenccel.
POLETT	(felugrik) Eláll az eső, én megyek is. Viszontlátásra! (kirohan)
SUTU	Akkor én is megyek, viszlát! (kimegy)
6. jelenet
Emerenc előtere (alkonyodik)
(Fejkendőt visel, mint egy sisakot, sötét ruhát, kötényt a hőségben. Anna megáll szemközt vele, nézi. Az utca királynőjét a trónkövetelő!)
ANNA	(hang) Úgy állt előttem, mint egy szobor, rezzenéstelenül. Arca nem volt máshoz hasonlítható, mint a sima, jelzéstelen, hajnali víztükörhöz. Az a tótükör arc a rituális kellékre emlékeztető kendő árnyékában sokáig nem árult el semmit.
ANNA	Jó napot kívánok! Molnár Anna.
EMERENC	(Nem néz fel.) Jó napot! Szeredás Emerenc.
ANNA	Arra kérem, amikor ráér, fáradjon át hozzánk egy kis beszélgetésre. Itt lakunk az elsőn a férjemmel. A segítségére lenne szükségem. Tudom, hogy nincsen szüksége állásra, másutt is vannak helyei, ahova eljár, de mi a férjemmel nagyon elfoglaltak vagyunk, mind a ketten tanítunk, ő az egyetemen, az angol tanszéken professzor, én egy általános iskolában magyart tanítok, és írunk.
EMERENC	Írnak?
ANNA	Regényeket. Hogy írunk, az azt jelenti esetünkben, hogy otthonra is vállalunk határidős munkákat a normális mellett. Magának takarítania kéne, és néha főzni, mondjuk hetente kétszer. És hogyha, tegyük fel, vendégeink jönnének, ami nem lesz gyakori, akkor maga főzne, én terítenék, tálalnék, és elmosogatnék még aznap éjjel. Átjön?
EMERENC	Amennyiben valaki igazolja magukat, hogy mennyi alkoholt isznak, akkor meglátom, lehet szó róla.
ANNA	Már megbocsásson, milyen alapon képzeli…?
EMERENC	Maguk valami művészek. Az mind iszik. Akárki szennyesét nem mosom.
ANNA	(Elindulna, visszafordul.) Mondja, maga hajdúsági? (Barátkozni akar.)
EMERENC	(Bólint.) Csabadulról. Nádori mellől.
ANNA	Ha nem nyelvész volna a képesítésem, észre sem vettem volna a magánhangzóiból, hogy a mi vidékünkről származik. Régóta él a fővárosban, ugye? Attól kopott meg így a dialektusa. (semmi válasz) Én jártam már Csabadulon. (szünet) Én szeretem a származásomat. Megbecsülöm.
EMERENC	Majd akkor mondom meg, hogy mennyit fizessenek, ha már fogalmam lesz arról, hogy maguk milyenek. Mennyire hanyagok, rendetlenek, hogy mennyi munkám lesz magukkal. Ha majd eleget megtudtam magukról, jelentkezni fogok. Menjen! (Anna elindul.) Azt is a szemébe fogom mondani, hogyha nem vállalom, ne féljen! Én senkit se hagyok bizonytalanságban. Én vagyok, aki vagyok. Maguk is.
7. jelenet
Előtér
(Anna vegyes érzelmekkel, vissza-visszanézve megy el. Sötétedik, Emerenc felkapcsolja az előtér lámpáját, aztán tovább dolgozik az üstnél.
Polett jön, sámlit hoz, szótlanul leül a tűz közelében. A lángokba néz.)
POLETT	Párizsban úgy van eltemetve a császár, hogy csak lenézni lehet rá. Párizsban minden nőnek visznek virágot a temetőbe. Az összes női halottnak.
EMERENC	Annyi virág nincs is a világon, ahány nő meghal.
POLETT	Bocsánat, biztos rosszul fogalmaztam.
EMERENC	Értem én, ne rémüldözz, értem. Gondolkoztál azon, amit mondtam?
POLETT	Igen.
EMERENC	És?
POLETT	Azt csinálom, amit megbeszéltünk.
EMERENC	Vittem neked egy macskafiút. Az egyik szeme kék volt, a másik zöld, és úgy tudott felemás szemmel nézni, hogy értette az ember. Nem fogadtad el.
POLETT	Nem társaság.
EMERENC	Se én, se mi, sem az állat! Nem tudom, ki lett volna neked társaság! Csakis embert akartál. Embert? Azt meg nem kaptál. Kértelek, fogadd be a macskát, akkor is, ha nem felel meg magány ellen, hisz árva, kiszórta valami gaz, elpusztul egyedül lakás nélkül, olyan kicsi még. Nem, nem, nem, neked ember kellett. Ember? Vettél volna embert a piacon, mert itt a környéken más nincsen, csak mi meg a macskák. Most aztán így vagy.
POLETT	Jó. Igaza van.
EMERENC	Van fekete kombinéd?
POLETT	Van. De nem fekete.
EMERENC	Feketét vegyél fel, amikor megteszed. Majd adok neked. Mikor teszed meg?
POLETT	Nemsokára. Majd szólok.
EMERENC	A hasad fáj? Most épp mid?
POLETT	A fejem. Nagyon. A hasam nem fáj, amikor a fejem szokott.
EMERENC	A szenes vasalótól van a te fejfájásod. Szebben vasaltál akármelyikünknél, nem mondom, hogy nem kár érted. Egész életedben csak vasaltál, szakadásig. De nem tudom megbocsátani neked, hogy vittem neked jószágot, és te nem vállaltad. Mert őnagyságának csak ember kellett volna, ember! Mintha nem állatok volnánk mindannyian, csak tökéletlenebbek őnáluk, mert állat nem tud se feljelenteni, se rágalmazni, és hogyha lop, oka van, mert ő nem mehet boltba, vendéglőbe. Hogy kértelek, hogy fogadd be! Mennyire kértelek, de te nem értetted.
8. jelenet
(Jön Sutu és az Unokaöcs mint házaspár, és Brodarics úr, az egyik szomszéd. Széket hoznak.)
UNOKAÖCS	Meddig főzi még, meddig főzi még?
EMERENC	Na, öblítsél!
BRODARICS ÚR	Jó estét, Emerenc!
SUTU	Jó estét! Szerbusz, Polett.
UNOKAÖCS	Mire jutott, néném, az írókkal? Az asszony különösen érdeklődik maga után.
EMERENC	Az a nő nem ismeri az állatokat. Kényeztették. Kényeztette az élet.
BRODARICS ÚR	A férje meg olyan finnyás embernek tűnik, mint aki háromig sem tud számolni.
UNOKAÖCS	Vesevérzéses is.
(Kintről autózúgás, fékcsikorgás, ajtócsapódás hallatszik.)
ALEZREDES	(hangja) Egy óra múlva, Feri. (Megjelenik, a többiek zajosan üdvözlik, asztalhoz ülnek.) Jó estét! Jó estét mindenkinek!
(Emerenc gyakorlott mozdulatokkal, elegánsan teát csorgat szép formájú porceláncsészékbe, gyakorlott az asztalnál való kifinomult viselkedésben.)
ALEZREDES	Ez az egyetlen lakás, ahol én otthon vagyok.
SUTU	És ez se lakás, alezredes elvtárs (nevetés).
ALEZREDES	Ez az egyetlen hely, ahol elereszthetem magam, ahol nem félnek tőlem.
BRODARICS ÚR	Mitől kéne félni? Hol van már az az idő!
UNOKAÖCS	Meg kéne nősülni végre.
ALEZREDES	Hol találok még egy olyat, mint az én megboldogultam?
POLETT	Szokott virágot vinni a feleségének?
ALEZREDES	Tőle jövök. A maga halottai, azok merre nyugszanak?
POLETT	Franciaországban.
SUTU	Rabló vagy mi volt az őse neki.
ALEZREDES	Hallottunk róla.
POLETT	Levágták a fejét.
BRODARICS ÚR	Guillotinnal, vagy mi a rossebbel.
POLETT	Azt hiszem, inkább bárddal, akkor még nem volt guillotin, hugenották voltak.
BRODARICS Akkor bárddal.
SUTU	Erre vagy büszke? Az én apám késelésért meg betöréses lopásért ült, le ugyan nem vágták a fejét, de az se sokkal jobb, mint a te rokonságod.
UNOKAÖCS	Vágtál te tyúkot eleget. Lejön az a fej gyorsan, ha jól eltalálják, nem kell nyiszálni.
POLETT	Nem volt az én ősömnek bűne, csak úgy hozta a politika, hugenotta volt, fogták és elvitték.
ALEZREDES	Nana! Azért több száz évvel ezelőtt is voltak bíróságok.
EMERENC	Én elhiszem Polettnek. Mert hány ártatlant öltek meg itt minálunk is. Mikor én még fiatal voltam, és a pék menyasszonya, annak nem a fejét vágták le, azt széttépték.
ALEZREDES	Na, ne!
EMERENC	Nem hiszi el? Hát ne higgye! Széttépte a tömeg, pedig nem csinált semmit, csak kinyitott, a parancsnok megtiltotta, hogy másnak is adjon kenyeret, mint katonának, de szánta a népet, hát osztogatta, amíg volt, mikor meg már nem volt, nem hitték el neki, kiráncigálták és megölték, úgy tépték szét, mint a kenyeret. Ha a sokaság intéz el valakit, az nem egy percig tart. Az lassú halál.
9. jelenet
(Csengő. Anna ajtót nyit. Emerenc jelenik meg, kezében komatál. Feketét visel, hosszú ujjú, finom szövetruhát, spangnis lakkcipőt. Anna zavartan topog mellette a gyéren takaró napozóban.)
EMERENC	Jó napot kívánok!
ANNA	Erre tessék!
EMERENC	(leckéztető hangsúllyal) Jó napot kívánok!
ANNA	Jó napot kívánok! Erre tessék!
EMERENC	Jó napot kívánok (A Professzorhoz megy, kezét nyújtja.) Szeredás Emerenc.
PROFESSZOR	Örvendek.
EMERENC	Szeredás Emerenc.
PROFESSZOR	Szoboszlai Tamás. (Megrázza a kezet.)
ANNA	(mentve a helyzetet) Üljön csak le! Foglaljon helyet, Emerenc.
EMERENC	(Leül.) Ezt az ételt a beteg Böőrnének viszem, nem ide hoztam. Akkor holnap megkezdem a munkát maguknál.
ANNA	És mennyit kérne, Emerenc?
EMERENC	Hogy mennyi legyen a havi bérem, azt majd csak a hónap vége felé tudom megmondani.
ANNA	Szólítson nyugodtan Annának! És hány órakor kezdene holnap, Emerenc?
EMERENC	Még nem tudom, más dolgaim is lesznek, amikor azokkal végzek.
ANNA	Mért nem nevez Annának?
PROFESSZOR	Anna!
ANNA	És hány órát tudna miránk szánni, Emerenc?
EMERENC	Amennyi a rendelkezésemre fog állni.
PROFESSZOR	Az mennyi lesz például holnap? Mert én reggel 9-re megyek tanítani, aztán értekezlet, és úgy 4 felé indulok haza. Öt körül itt írásbeli munkát végeznék. Nem szeretném, ha ütköznénk.
EMERENC	Nem fogunk ütközni. Én kerülök minden felesleges beszédet. Én dolgozni szeretek. (Feláll.) Most is dolgom van. Megyek, a beteg Böőrnének viszek ennivalót, és kipucolok nála.
ANNA	Van egy harmadik csomó kulcsunk. Ez itt a bejárati ajtóé, ez a pincéé, és van a kapuhoz is, ha éjjel bármi történne velünk. Vagy magával.
EMERENC	Én még sosem voltam beteg. Én azt nem engedhetem meg magamnak.
PROFESSZOR	Egy hónap próbaidő.
EMERENC	(Ünnepélyesen nyújtja a kezét.) Akkor minden jót! A gazdának. (Megy az ajtóhoz.)
PROFESSZOR	Minden jót! (Bámul utána.)
ANNA	(Kíséri Emerencet, az ajtónál kezet nyújt neki, de ezt a másik, mintha legyet hajtana el, elhárítja, és távozik.)
PROFESSZOR	(a kezét bámulva) „Gazda”?
ANNA	Azért, ismerd el, gyönyörű szó.
PROFESSZOR	De hát nincs ezen a földkerekségen még egy ember…
ANNA	…Akire olyan kevéssé illene, mint rád? (Átöleli.) De az égi másodra, arra illik. Azt eltalálta Emerenc. Nekem te gazda vagy. Az. Gazda.
PROFESSZOR	Engem ugyan nem fog zavarni, első látásra kiderült, hogy semmi közünk egymáshoz. Ez a nő egyszerű, mint egy barlangrajz.
ANNA	Megígéred, hogy nem fogod utálni?
PROFESSZOR	Megígéred, hogy nem fogod megszeretni?
ANNA	Emerencet? Képtelenség. A világ leggonoszabb emberének tűnik.
PROFESSZOR	Érdeklődsz iránta, Anna, túlságosan is érdeklődsz. És ha te valaki iránt érdeklődni kezdesz…
ANNA	Mondd csak, mondd! Szeretem, ha féltékeny vagy. Nagyon szeretem.
PROFESSZOR	Én?! Anna, ne képzelegj. Ne mitizálj, ne érdeklődj, és akkor minden rendben lesz. Ez egy bejárónő, és kész.
10. jelenet
Annáék lakása
(A Professzor végre ír. Megszállottan gépeli az új regényét. Anna átlép hozzá a másik szobából. A Professzor némajátékkal kiküldi. Anna mosolyogva visszamegy. A szomszéd szobában csöng a telefon, Anna felveszi, nem hallani, mit beszél. Majd feldúltan berohan, kezében a kitépett dugójú készülék, amit odavág a sarokba, és máris fordul vissza. A Professzor abbahagyja a munkát, Emerenc viszont nem, ő mintha ott sem volna. A férj átrohan a feleségéhez, majd némi idő elteltével vissza, most már ő is ingerült, felkapja a készüléket, megtalálja a konnektort, belenyomja a dugót.)
PROFESSZOR	Anna, most mi történt?
ANNA	Megőrülök ettől a telefontól. Megőrülök!
PROFESSZOR	(a szintén visszatérő Annához) Jó, akkor ezentúl legyen itt.
ANNA	Sehol ne legyen! Vagy verjem szét az írógépemet kalapáccsal, azt akarják?!
PROFESSZOR	De mikor lehet, hogy a Magvetőtől hívnak minket. Marosi.
ANNA	Onnan, onnan. Onnan hívtak. Marosi hívott.
PROFESSZOR	De hát már a nyomdában van a kéziratod.
ANNA	(jelentősen) Tudod mit mondott?
PROFESSZOR	Visszadobta? A húzott kéziratot?
ANNA	Felbontotta a szerződést.
PROFESSZOR	Meddig tart még az életünkkel ez a játék? Na, mit mondott? De pontosan.
ANNA	„Ilyenfajta polgári nyekergés nem illik az én kiadói programomba” – ezt mondta.
PROFESSZOR	Erre te?
ANNA	Hogy nem gondol arra, hogy megöli az írót, ha a szerződését felbontja?
PROFESSZOR	Nem ismerek rád. Sírtál is neki?
ANNA	Igen. Mert a te kéziratodról volt szó. (szünet) Téged utasított vissza.
PROFESSZOR	A tiéd marad?
ANNA	Ühüm.
PROFESSZOR	Akkor jó. Akkor csak fél baj.
ANNA	Ne nyeld vissza, az árt! Üss az asztalra! (A Professzor kimegy, becsukja maga után az ajtót. Anna az ajtóhoz megy, félénken beszól.) Nem írsz? Be kell neked vallanom valamit. Az a telefon az előbb Marositól…
PROFESSZOR	Most ne beszéljünk róla!
ANNA	Az a telefon az előbb nem Marositól jött, hanem édesanyám telefonált Debrecenből, hogy jól vannak.
PROFESSZOR	Milyen hálót szősz megint?
ANNA	Marosi közölte velem, hogy felbontja a szerződésedet, de nyolc hónappal ezelőtt, amikor bent voltam nála. Tudod? A Magvetőben. Akkor féltem, hogy belebetegszel.
PROFESSZOR	És mostanáig titkoltad? És mért pont ma árultad el? Várj csak! Megmondom. Mert ma kezdtem bele az új regénybe. Írtam is kilenc átkozott oldalt. (Kezdi széttépni a kéziratot.)
ANNA	Igen. Most már nem hagyhatod abba. Ne! Ne! Ne!
11. jelenet
Emerenc előtere
SUTU	(Felugrik, mert Anna közeledik ünnepi ruhában.) Írónő! Tessék idejönni, írónő kérem!
BRODARICS ÚR	Jöjjön már, üljön le közénk.
ANNA	Nem akarok zavarni.
BRODARICS ÚR	Ne sértsen már meg minket!
SUTU	Emerenctől tart az írónő.
UNOKAÖCS	Ne féljen, nincs itt a néném, ételt hord szét.
ALEZREDES	Összegyűjti a szennyest.
BRODARICS ÚR	Csak mi cincogunk itt, merthogy elment a macska.
ALEZREDES	Templomból jön?
ANNA	Igen.
SUTU	Józsi meg én hallottuk, hogy a múltkor Emerenc milyen megjegyzéseket tett magára az utcán.
BRODARICS ÚR	Ne törődjön vele, csak nagy a szája, de azért szimpatizál.
UNOKAÖCS	Máskor ne hívja templomba. (a többiekhez) Mikor múlt vasárnap az írónő ment a templomba, a néném meg az utcát seperte, az írónő hívta, hogy tartson vele.
SUTU	Nahát, hogy arra mit mondott!
ALEZREDES	Képzelem.
UNOKAÖCS	Hogy nem nagyságos asszony ő, hogy kékre-zöldre festve ügessen a templomba magát mutogatni.
ANNA	Sietek haza, ne haragudjanak.
UNOKAÖCS	Ne fusson már előre!
SUTU	Belém is belém mar, pedig én nem is hiszek semmi istent.
ALEZREDES	Megviselte őt is az a rohadt háború.
BRODARICS ÚR	Meg előtte meg utána az a rohadt béke.
POLETT	Emerenc csak egy estélyi ruha miatt haragszik a templomokra.
ANNA	Estélyi ruha?
POLETT	Igen. Én mentem hozzá a hírrel az ostrom után, hogy a svédek ruhát osztanak a reformátusoknak. Felöltözött feketébe és eljött velem az imaterembe. Addigra a svédek már mindent szétosztottak, csak estélyi ruhák maradtak. Mondták a svédek, vegyen abból, nem szánták gúnynak, mert kaphatott volna érte ennivalót a feketepiacon, de Emerenc úgy dühöngött, hogy a flitteres ruhákat odavágta a svédekhez, és attól fogva haragszik a vallásra.
ALEZREDES	Magáról sose mondott rosszat nekünk. Mondott rosszat valaha is Emerenc az írónőről?
MIND	Nem, nem. Egy szóval se. Soha.
ANNA	De hát egy estélyi ruha miatt?! (Elakad, mert megpillantja a közeledő Emerencet.) Viszontlátásra.
MIND	Viszontlátásra.
12. jelenet
(Emerenc nagy csomag piszkos ruhát cipelve jön, gúnyosan megállva méri végig a mellette lehajtott fejjel elsietni akaró Annát.)
EMERENC	Könnyű annak istenesnek lenni, aki elébe leteszik az ételt és készre ér haza az áhítat után.
ANNA	(Dühös lesz.) Ismeri maga a Szentírást?
EMERENC	Szolgáltam olyan házaknál, ahol ismerték.
ANNA	Mert abban van magának egy lelki rokona, a bibliai Márta, akinek az élete szüntelen segítés és munkálkodás, mint magának, és én eddig nem tudtam, maga hogyan hasonulhatott meg ennyire az Odafennvalóval.
EMERENC	Én Isten eredményes működését a háborúban tapasztaltam meg. Nekem nem kell se pap, sem egyház.
ANNA	Én meg már tudom, hogy maga egy flitteres estélyi ruhát lenget hadizászlóként Istennel szemben, úgy harap belém, valahányszor istentiszteletre megyek. Mivel magát a megátalkodott gőgjében megsértette a svédek segélycsomagja, maga megharagudott Istenre, mert gyapjúholmi helyett estélyi ruhát adott magának.
EMERENC	(Furcsán nevet.)
ANNA	És azt is tudom, hogy maga igenis keresztyén. Mégiscsak az.
EMERENC	Én?
ANNA	Az. De erről én úgysem tudom meggyőzni magát. És nincs az a lelkipásztor.
EMERENC	Na, most figyeljen! Képes rá, vagy csak a hiszi? Az Áccsal semmi bajom, az én apám is az volt, a fia, a Jézus, az szintén munkásember volt, csak szegényt úgy megzavarta a politikusok hazudozása, hogy jól belekeverték, hogy aztán jól kinyírhassák, mikor már kellemetlen kezdett lenni a vezetőknek. De én, mit csináljak, legjobban a szerencsétlen anyját sajnálom…
ANNA	Máriát, hagyja ki, mert…
EMERENC	Nahát annak a Máriának nem lehetett egyetlen jó napja sem a fiáért való aggodalomtól, és nyilván nagypéntek éjszakáján aludt először nyugodtan a nyomorult, amikor a Jézus bevégezte végre! (Az utolsó szavakat már Anna után kiáltja, aki fejét felvetve, gőgösen távozik, kezében a zsoltárral.)
13. jelenet
Annáék lakása
(Korán reggel csöngetnek. Anna jön pongyolában alvásból. Az ajtóban Sutu áll piacra öltözötten.)
ANNA	Sutu?
SUTU	Hát ezt hogy mondjam meg Emerencnek, írónő? Képzelje, a Polett öngyilkos lett. Én láttam meg először.
ANNA	Mikor?
SUTU	Most. Az előbb. Mentem még sötétben a Csarnokba áruért, látom, hogy ég nála a villany, az ajtó tárva, és látom, hogy a kertben a diófáról ott lóg a Polettnek a teste. A fején sapka. Rosszul lettem, szóltam a Józsinak, hogy keljen fel, menjen oda, hívjon rendőrt, nekem futnom kell a Csarnokba. Gondolta volna Polettról?
ANNA	Pedig biztosan jelezte nekem. Meg magának is. Hogy mire készül. Csak nem figyeltünk rá. Úgy látszik, ez a szerepünk az ő halálában. Nem figyeltünk.
SUTU	Na és aztán, írónő kedves, hogy mondjam meg Emerencnek? Ő állt Poletthez a legközelebb. Mondja meg neki maga, írónő kedves, én nem vállalom ezt.
ANNA	(Máris indul, kabátot kap magára, cipőbe lép.)
SUTU	(kíséri) Ha elgondolom, hogy ez a Polett mennyire tapintatos volt még azzal is, ahogy bevégezte. Nem variált azzal, hogy eltűnik és keresteti magát, hanem a kertben intézte el, nem is a lakásában, hogy rá kellessen törni az ajtót. És előre sapkát húzott a fejére, hogy senkit se rémisszen. (Bujkálni kezd, mert Emerenc ajtajának közelében járnak.) Siessen, siessen, mert ha Emerenc nem tudja meg idejében, mi történt, akkor jön az örök sértődés, és akkor tudja, Emerenc milyen? (Elmegy.)
14. jelenet
Emerenc előtere
(Ajtó, a fatáblák csukva, Emerenc babot válogat korán reggel, a szemek zörögnek a lábosban. Meglátja Annát.)
EMERENC	Polett miatt jött? Már láttam őt. Sötét hajnalban, mikor a Dobronicsék kutyája jelzett. Kimentem a hangra. Maguk nem ébredtek fel?
ANNA	Én felneszeltem, mert az a kutya valóban zajos volt. Éjfél után volt az, amikor vonított egy darabig. Igen, akkor.
EMERENC	Nekem jelezte, hogy itt halott van. Gondoltam, elmegyek megkeresni. A beteg Böőrnére gyanakodtam, mert az olyan hetek óta, mint akinek kimérték már a sírját, de mindegyik ablak sötét volt. Márpedig itt halott van, nézzek be a kertekbe. Ha nem hagyja tárva a kicsi házának az ajtaját, be se megyek Poletthez. Akkor láttam meg a kertben a fán, a barna sapka a fején a holdfényben feketét mutatott. A sapka nem volt megbeszélve. Csak a ruhában egyeztünk meg. Én adtam neki kombinét, nem volt neki fekete. Mindennek meg kell adni a módját, a halálnak is. Azt sajnos nem tudom kivédeni, hogy a kanok végig ne tapogassák a boncolásnál, pedig nem látta férfi Polettet. Elég fura volt azzal a sapkával a nyakáig. Az egyik cipője le volt esve. Én nem leltem. Megtalálták?
ANNA	Ezek szerint maga tudta, mire készül?
EMERENC	Még azt is együtt döntöttük el, hogy semmi esetre se mérget igyon. Fáj a mérgezéses halál, kivéve ha gazdag az illető, mert az nem a körzeti orvosnál írat fel valami ócskát. De az akasztásnál nincs jobb, az sima ügy. Láttam eleget itt Pesten. Golyót is láttam eleget, az jobb a méregnél, de nem az akasztásnál.
ANNA	Nem is próbálta visszatartani?
EMERENC	Eszembe se volt. Üljön már vissza, segítsen babot válogatni, le vagyok maradva, magáé a tarka. Aki menni akar, menjen, mire maradt volna itt. Magányos volt. Ki nem magányos, szeretném én azt tudni, még az is, akinek van valakije, csak még nem jött rá. Sutu küldte magát ide?
ANNA	Emerenc! Nem kellene megbeszélni, mit vallanak a rendőrségen? Sutu esetleg kibök valamit, ami nem okos, és akkor az, hogy maga tudta előre, bűnpártolásnak minősül…
EMERENC	Gondolja, hogy nem írattam vele búcsúlevelet? Én diktáltam neki. Igyekezzen! (Cseresznyét önt az üstbe.) „Én, Dobri Polett hajadon, a magam szándékából befejezem az életet, betegség, öregség, legfőképpen elhagyatottság miatt. Hátramaradt holmimmal barátnőim, Vámos Etelke, Sutu és Szeredás Emerenc rendelkezzenek.” A vasalóját még az éjjel el is hoztam, ne legyen vita.
ANNA	(Sírni kezd.)
EMERENC	Magáról idegenek el se hiszik, milyen buta. Azt hiszi maga, örökké tart az élet, mert érdemes, mert mindig lesz valaki, aki főz, takarít, és lesz papír, amit telefirkálhat, meg gazda, aki szereti, mint a mesében, és azt hiszi, nem lesz magának soha más baja, csak ha rosszat mondanak magáról az újságokban, ami kétségkívül nagy gyalázat, de minek választott ilyen alja mesterséget, hogy bárki haramia leöntheti szarral magát? Nem tudom, mitől lett magának neve, mert esze az kevés, az emberekről meg nem tud semmit. Polettről se, lám, pedig hányszor ivott vele kávét. Az embereket én ismerem! Nem maga. Ölt maga már állatot?
ANNA	Nem. Én soha.
EMERENC	Majd fog. Túl fogja élni az urát is, látom én azt a gazdán. Tanulja meg, akinek lepergett a homok, azt ne marasztalja, mert nem tud az élet helyett adni neki semmit. Azt hiszi, én nem szerettem Polettet? Csakhogy a szeretethez kell tudni ölni is, nem árt, ha megjegyzi. Ha nem szeretem, visszatartom, mert akire én ráordítok, az engedelmeskedik, Polett is tudta, hogy szorul, ha engedetlen. Igen, bátorítottam, hogy ő mondja ki az utolsó szót, ne mások, ne a még nagyobb nyomor és a még jobban fájó gerince, meg a sok megszégyenülés. Na, megyek, csak ezt még el akartam mondani. Ha volna ágyam, kivételesen ma lefeküdnék, de mióta a zsidó Grossmann nagyszülőket, akiknél akkor szolgáltam, ’44ben, úgy leltem az ágyukban holtan, mert megitták a ciánt, mert nem bírták idegekkel a Hitlert, azóta én csak ülve tudok aludni. Na, jóccakát! A gazdát meg üdvözlöm. Ebből a málnából majd kapnak maguk is. Ezt a tyúkhúslevest meg vigye magával. A gazdának küldöm, erősödjön! Csodálja az edényt? Igen alkalmas jószág, Grossmannéktól került hozzám, a zsidótörvény idején. Volt azoknak rengeteg szép üvegtárgya meg porcelánja, herendi, zsolnai, meisseni.
ANNA	Ilyen nincs.
15. jelenet
Annáék lakása
(Miután Emerenc bemegy és magára zárja az ajtót, Anna a porcelán komatállal hazaindul. Közben a férje jön át bentről a látható szobába, de mintha részeg volna, úgy támolyog, kapaszkodik, rángatja pizsamájára elegáns hálóköntösét. Úrrá akar lenni egy erős rosszulléten. Mire Anna beérkezik a lakásba, a Professzor már egy karosszékben ül, és a nőt annyira lefoglalják a gondolatai, hogy egy ideig észre sem veszi a férfi állapotát.)
ANNA	(Leteszi a komatálat.) Húslevest küldött. Valóságos műkincs ez a komatál. De Emerenc nyilván sajnálta virágcserépnek befogni.
PROFESSZOR	Mindent tudok. Hallottam, amit az előbb Sutuval beszéltél.
ANNA	Fölébredtél?
PROFESSZOR	Föl.
ANNA	Fölizgatott?
PROFESSZOR	Annyi halált láttam én már!
ANNA	(Megint a tálra téved a szeme.) Az alezredes múltkor azt mondta, Emerencnek csudaszép bútorai vannak, azokat rejtegeti, azért zárja magára mindig az ajtót. És azt is tudom, hogy egy zsidó családnál, most mondta Emerenc, Grossmannéknál szolgált ’44-ben, ahol a nagyszülők ciánt ittak, nehogy bevagonírozzák őket. Most mondta Emerenc.
PROFESSZOR	(Felugrik.) Azonnal vidd vissza neki ezt a tálat!
ANNA	Hátha ajándékba kapta Grossmannéktól.
PROFESSZOR	Gázkamrában elpusztított szerencsétlenek elrabolt holmijába tálal nekünk?
ANNA	Ugye? Ez rablás. Rablás. (Csak most veszi észre, milyen állapotban van a másik.)
16. jelenet
Annáék lakása (este)
(Emerenc a karosszékben ül, és kötényében egy csomó evőeszközzel ezüstöt tisztít. Anna egy halálos fáradtság közönyével érkezik haza. Leül.)
ANNA	Tüdőtályog. A férjemet hat órán át operálták. Az egészben az a szerencse, hogy előzőleg már megvolt a diagnózis.
EMERENC	Jártak eleget együtt vizsgálatra. Láttam magán, hogy aggódik. És nekem mért nem szólt egy szót se? Idegen vagyok én magának?
ANNA	Úgy vettem észre, magát sosem érdekelte a mi életünk. Ne haragudjon, de most hagyjon engem egyedül, nem könnyű nap ez, hat órán át néztem a műtőajtó felett égő jelzőlámpát, a férjemet fejjel lefelé megfeszítve szurkálták és vágták, még most sem dőlt el, hogy élet vagy halál. Azt a komatálat pedig vigye vissza, nekünk semmi szükségünk rá!
(Emerenc azonnal elmegy. Sötét.)
17. jelenet
Annáék lakása
(Fél óra múlva Emerenc szó nélkül tér vissza, pléhtálcán párolgó serleget hoz, vastag, királykék, csiszolt üvegből. Anna reszket, úgy emeli fel a talpánál fogva a műkincset a kanapén fekve.)
EMERENC	Meginni!
ANNA	Gyönyörű serleg. Honnan való? Én tudom, ne tagadja!
EMERENC	Meginni!
ANNA	Nem kívánok inni. Csak csendet akarok. Nem tűröm, hogy itt van.
EMERENC	Meginni!
ANNA	(Leteszi a serleget.) Maga körül minden sötét és zavaros. Magától nem kell semmi. Én magától félek és undorodom. A férjem is. Maga rabló. Tudom, mi van a maga ajtaja mögött.
EMERENC	Macskák. Meginni!
ANNA	Meg az, amit maga a halálra ítéltektől elvett. És ezt én a hülye fejemmel megmondtam a férjemnek, aki kíméletre szorult volna. Mindennek maga az oka. Maga egy rém! Maga beletolakodott az én életembe! Takarodjon, takarodjon!
EMERENC	(Felkapja a kelyhet.) Meginni! (Anna ruhájának kivágásába loccsint valamennyit a forralt borból, aki felsikolt, majd Emerenc elkapja a másik nő fél kezét, a fogsorához csapja a kelyhet, és beleönti a forró italt. Anna fuldokolva nyel és nyel.)
18. jelenet
Annáék lakása
(Néhány újabb óra múlva. Anna arra ébred, hogy Emerenc mellette ül a kanapén, ő maga pedig egy nyári pokróc alatt fekszik.)
EMERENC	Nem kell a töprengés, a legsötétebb éjszaka van, engedje el magát! Nincs baj a gazdával, majd máskor fog meghalni. Én meg szoktam érezni a halált, és egyik kutya se jelzett a környéken, még pohár se pattant meg, sem odaát nálam, se maguknál. Ha nem hisz nekem, ahhoz is joga van, ha meg netán az éghez akarna fordulni, ahhoz is joga van, én szívesen idehozom a Bibliát, nem kötelező beszélgetni énvelem.
ANNA	Talán jobb lesz, ha felkelek.
EMERENC	Nem szabad, és ha most az egyszer szót fogad nekem, mesélek magának, tudjon már végre valamit, mert látom, hogy milyen bűnrossz megfigyelő maga. Az én anyám az maga egy Tündér Ilona volt. A haja színarany, a földön húzta, de úgy, hogy rá tudott lépni. Taníttatták, és olvasott is az én anyám, amíg az apánk élt, na, nem sokáig, mert hiszen három is alig voltam, mikor meghalt szegény, merthogy jött az első háború, hogy még nehezebb legyen minden. Anyánk a műhelyt nem bírta vezetni magában, hát inkább hozzáment az első segédhez. Akkoriban elvittek mindenkit katonának, és rettegett a mostohám, rá is sor kerül. Azt már maga is tapasztalta, milyen az ember, mikor retteg, mire képes. A mostohám gyakran megvert, pedig nem volt rossz ember; az első volt Nádoriban, akit elvittek, és rögtön elesett. Látta volna, hogy küszködött az anyám, nem voltam buta, segítettem, amit bírtam, főztem én kilencévesen mindenkire, és dajkáltam az ikreket. Mire megjött a mostoha halálhíre, kiderült, anyánk azt is szerette már, kettőt siratott. Ne higgye, hogy csak a magafajtának vannak idegei! Gyönge volt, fiatal, egy nap, mikor a kicsik rosszalkodtak, rám csapott, mert eljátszottam az időt a munka helyett, gondoltam, megszökök, megyek a Józsi öcsém után Csabadulra, azt mindig jól tartja a nagyapám. Az ikreket is vinni akartam. Hát, elindultunk jó reggel hárman, kezemen a két szőke kisgyerek, de csak a szérűig jutottunk, mert mindjárt le akartak ülni enni, aztán meg vizet kértek, hát futottam a bádogbögrével a csordakúthoz. A csordakút közel is volt, meg messzi is, mit tudja azt egy gyermek, mi a messzi, mi a közel. Épp odaértem, mikor feltámadt a vihar, lett olyan égzengés, hogy olyat még nem ért meg a környék. Az ég nem fekete lett, hanem lila, dörgött, gurult a hang az égen, a fülem majd széjjelrepedt, és rohantam visszafelé, mert ahogy visszanéztem a szőkékre, nem őket láttam, hanem azt, hogy a villám bevágott felettük a fába, füstölt minden, mikor én odabuktam a közelükbe, akkorra már halott volt mind a kettő, de nem sejtettem, hogy ők azok, akiket látok, mert nem hasonlítottak semmihez, ami ember. Csak két fekete tuskót láttam, szenes hasábfához hasonlítottak, csak kisebbek voltak és görbébbek. Csak álltam ott bután, hova tűnhettek a szőkék, hisz azok a valamik nem lehettek az én testvéreim. Hát csodálja, hogy az anyám beleugrott a csordakútba? Már éppen csak ez kellett neki, ez a látvány, meg én, aki úgy ordítok, hogy a vihar szűntén a házunkig elhallatszik a visítás. Anyám mezítláb, ingben futott ki, nekem ugrott, összevissza vert, nem tudta ő, mit tesz, csak megütni azt, akit elér, az élete helyett, aztán mikor meglátta az ikreket, egyszer csak lángot vetett az arca, és mint a nyíl, elcikázott mellőlem az esőben, a haja a földön húzódott utána, ahogy lebomlott, csak futott és visított, madár szokott úgy rikoltani. Én láttam, hogy beleugrik a kútba, ha én akkor segítségért szaladok, még megmenthetik, de én csak álltam, mint akit megbabonáztak, elzsibbadt az agyam, pedig csupa víz volt a homlokom. Ember nem tudott úgy szeretni, ahogy én a két kicsit szerettem, csak néztem a tuskókat, amikhez nekem mi közöm. A temetésből sem értettem semmit, sírni se tudtam, túl sok volt, ami ért, nem fért el belém. Még nyitva is volt a két koporsó, az ikrek az egyikben, az anyám a másikban, az anyám éppolyan érthetetlen látvány volt, mint a szőkék, azoknak valahogy elolvadt a hajuk, nem volt semmi a fejükön, de voltaképpen nem is volt fejük sem, és annyira mások voltak, mint egy gyermek, hogy nem lehetett siratni őket. Tudja, mire gyűjtök én? Egy kriptára. Akkora lesz, mint a világ, és olyan szép, amilyen nincs is, minden ablaka más színű üveg, és polcok lesznek benne, mindegyiken egy-egy koporsó, apám, anyám, az ikrek, én, ha Józsi öcsém fia ilyennek marad, a másik két hely az övé lehet az apjával. Még a második háború előtt kezdtem el gyűjteni rá, de aztán elkérték a pénzt jó helyre, odaadtam, nem kár. Újra gyűjtöttem. Akkor kiraboltak, de szereztem újat, van nekem állandó pénzem is, külföldről adja egy illető, meg aztán nem vagyok én munka nélkül sosem, tudom én, hogy pofátlanul sok bért kérek maguktól is. De most már együtt a kripta ára. Majd meglátja, mert maga túl fog élni engem, hogy milyen szép csíkokat vet a színes ablakokon át a koporsókra a nap, olyan kriptát építtethet az örökösöm, hogy mindenki megáll előtte. Hiszi? És maga ott lesz az avatásán. Hiszi?
19. jelenet
Kórház
(A házaspár boldog meghittségben, kéz a kézben ül a kórházi ágy szélén, a Professzor elegáns hálóköntösét viseli pizsamáján, öltözékét selyem nyakravaló egészíti ki.)
ANNA	(hang) Én nem hiszek neki. Csak arra van esze, hogy pakoljon. Most aztán jótékonykodik a rablott komatállal, serleggel, és érzékeny hajnali órákon engem szédít olyan szöveggel, amit ponyvaregényben talált az öregapja padlásán. Vihar, villám, kút. Ennyi már disszonáns.
PROFESSZOR	Az igazságnak van egy jellegzetes szövete, amit az ember megérez.
ANNA	Ismered a verbális memóriámat, szóról szóra elmondtam a meséjét neked. Én téged nálamnál jobb írónak tudlak, mit érzel, megtörténhet ilyen ebben a teremtett világban?
PROFESSZOR	Minden megtörténhet.
ANNA	De hát folyton azt látom magam előtt, hogyan rabolja ki Grossmannékat. Látom, ahogy egy feldúlt, gazdájavesztett otthonban csomagol.
PROFESSZOR	A belső képeknek mindig igazuk van. Még akkor is, hogyha melléfogások. Viszont a munkája kifogástalan. És segített rajtad az operációm után. Úgy látszik, nekünk folyton haldokolnunk kellene vagy fuldokolnunk, hogy kihúzhasson, ő akkor lenne elégedett.
ANNA	Még nem is mondtam. Csak hogy másról is referáljak neked: pont az ő szülőfalujának, Csabadulnak a könyvtárosa hívott meg egy író-olvasó találkozóra, és jó, hogy pont 20-ára, mert két nap múlva kaplak haza téged.
PROFESSZOR	(fürkészve a másikat) Magaddal viszed?
20. jelenet
Annáék lakása
(Az útravaló már becsomagolva, Anna a kosztümkabátját magára rángatva fut rúzsért, púderért, szemfestékért, hogy aztán a tükör előtt felkészítse magát az író-olvasó találkozóra. Emerenc jön kintről, a bezárt ajtaja felől, komor, sértődött, keserű és durva.)
ANNA	(készülődve, futkosva) Minek sértette vérig Sutut, mire jó ez?
EMERENC	Sutu! Iderohasztotta a fene panaszkodni?
ANNA	Ha valaki, maga aztán számtalanszor átélte, hogy eltervez valamit, aztán az egész felborul, mert valaki valahol másképp intézkedett.
EMERENC	Dögöljön meg az aljas!
ANNA	Sutu épp olyan rabszolga, mint mi valamennyien, nem mondhatja, ha egyszer berendelik a tanácsba, hogy pardon, a barátnőmet kell helyettesítenem a kukahordásban, mert az hazamenne látogatóba a szülőfalujába.
SUTU	A megélhetéséről van szó, a bolti engedélyéről.
EMERENC	Így akar odamenni?
ANNA	(keményen) Így.
EMERENC	Így kimázolva, mint egy szajha? (Az utcáról autó dudál.)
ANNA	(Kapkod, sietve visszaigazítja a haját.) Máris? Hamarabb jött.
EMERENC	Akkor talán hozzájut, hogy nézze már meg, milyen állapotban vannak a családi sírok. Ha lehetséges, a házat is, ahol születtem, Nádori szélén.
ANNA	Mit tudom én, mire jut időm.
EMERENC	(Követi.) Azt is szeretném, ha kimenne a vasútállomásra.
ANNA	Autó visz, hoz.
EMERENC	Csak lépje végig ott a rámpát nekem. Hallja? Ez fontos. A rámpát az állomáson.
ANNA	Jó, jó, ha tehetem.
ANNA	És ne fecsegjen sokat a rokonságnak, ahogy szokott. Ha kérdik az igazat, mondja, megvagyok, egészséges vagyok. Az élet nem irodalom. Hallja?
21. jelenet
Utcán
(Közben megjelenik a Sutu-Unokaöcs házaspár)
UNOKAÖCS	Jó utat, írónő! Üdvözlöm az anyám felőli atyafiakat, az összes Divéket. Az a nevük: Divék.
SUTU	(sértett, sértő) Láttam, kicseréltette a pántot az ajtaján.
EMERENC	(mintha Sutu ott se volna, Annához) Ha kérdeznék, meg ne mondja, milyen szomszédaim vannak! Hogy rohadt dögök!
SUTU	Azt hitte, el fog utazni és betörnek magához, és ki más, ha nem én török be, pedig én még az utca betegeit is elláttam volna maga helyett. Nem tehetek róla, hogy nem tudom helyettesíteni. Értse már meg!
EMERENC	Pusztulj el! (Hazamegy.)
SUTU	(Megdermed az átoktól.)
ANNA	(Emerenc után szól) Éjfél előtt itthon szeretnék lenni, bár lehet, hogy fáradt leszek átmenni, beszámolni magának.
EMERENC	(az ajtót nyitva) Fáradt, mitől? Az a sok boldogtalan lesz fáradt, akit behajszolnak a kultúrházba maga miatt. Már túl lesznek étetésen, fejésen, ötmillió dolgon, amiről magának fogalma sincs, maga meg csak ül, és fecseg nekik összevissza Petőfiről. Petőfi!
ANNA	(Kirohan.)
UNOKAÖCS	Üdvözlöm a Divékeket. Majd meg tetszik látni, micsoda emberek.
ANNA	(kintről) Képzelem.
22. jelenet
Emerenc ajtajának előtere (éjjel)
(Emerenc a szennyespadon levegőzik. Anna jön, egyik kezében egy szál rózsa, a másikban egy régi, recés szélű fénykép.)
ANNA	Jó estét!
EMERENC	Jó estét! A fényképet tudom, hogy mi, azt is, hogy kicsoda küldi. De mi ez a rózsa?
ANNA	A maga hajdani otthonánál nőtt, a kiskertben. Nem leltem meg a szérűt, kukoricatábla van helyette. Néztem. És megmondjam, mire gondoltam ott?
EMERENC	Úgyse tudom lebeszélni róla.
ANNA	Bő termés ígérkezett, álltam, néztem, hogy áll katonás sorokban a kukorica, és törtem a fejemet, hogy milyen lehet az emlékezete a földnek, amikor annyi vért és halottat és álmot és kudarcot takar. Hogy bír teremni ilyen emlékekkel? Vagy éppen azért?
EMERENC	(Elhajítja a rózsát.) A képet adja!
ANNA	Mért nem beszélt nekem róla? Hát idegen vagyok én magának? Én nem ítéltem volna el amiatt, mert gyereke van. Házasságon kívül.
EMERENC	Megnézte a családom sírjait?
ANNA	Kemény ember lehetett a maga nagyapja. Miért a holtakat bünteti, elég szerencsétlenek voltak azok úgy is. Engedte elpusztulni a családi sírokat, olyan illetlen az ilyesmi. Nem értem az esze járását.
EMERENC	Bosszút akart állni, mert azt hitte, megestem, és úgy tud ütni a legnagyobbat rajtam, ha hagyja elrohadni a fejfákat. Emlékszik még a zsidótörvényekre, nem? A Grossmann nagyszülők, mint mondtam, ciánt ittak, a fiatal Grossmannék megvették a menekülést, de nem vághattak neki egy csecsemővel, azt ideadták nekem. Grossmanné tudta, ki nekem Évi, mi vagyok én Évinek, a kislány még az anyja karjából is sírva kívánkozott vissza az enyémbe. Elvittem a kislányt nagyapámékhoz azzal, hogy megestem. Hogy én aztán mit kaptam, mikor megérkeztem, azt hittem, nem tudok többé járni. Ne verjen, rúgjon, mondtam nagyapámnak, csak a kislányt hagyja békén! Idővel meg is szerette. A Grossmannéktól kapott pénzt meg ékszert odaadtam a gyerek tartásdíjába. Nagyapám azt hitte, amit maga, hogy én a Grossmannékat kiraboltam, de elvette a pénzt, ne féljen. El is látták belőle a kislányt tisztességgel egy jó évig, akkor hazajöttek Grossmannék, érte mehettem. Kezdték volna azok szegények újra itthon az életet, de féltek maradni, mert akkor meg a Rákosi kezdte el a cirkuszt. Mielőtt kimentek volna Amerikába Évikével, nekem adták hálából a szobabútort, amit én idementettem a villába. Majd én felhozatom a halottaimat.
ANNA	A kriptába?
EMERENC	Ez jár nekik. Ez Évike, ő él Amerikában. Ő küldi nekem a pénzt, csomagot. Ha én nem vagyok, meggyilkolják ezt a kicsit. A vasútnál a rámpát végiglépte?
ANNA	Visszajövet alkonyatkor.
EMERENC	Azt a rámpát én gyakran látom álmomban, és mindig olyan, mint utolszor. Volt egy üszőnk, egy zsemlyeszínű, a Viola, azt borjú korától én neveltem, és az ikrek mellett az volt a harmadik gyermek nekem, ugyanolyan selyemszőre volt, mint a két kicsinek a haja, és rózsaszín, puha volt az orra, és tejszaga volt, akár a testvéreimnek. Nevettek miatta, mert járt utánam a Viola, de aztán el kellett adni, engem bezártak a padlásra, hogy ne tudjak utána futni, mégis lejutottam, futottam a rámpához, ott volt a vagonban, bőgött, odafenn az ajtó még nem volt rájuk húzva, én meg ordítottam a nevét, az meg leugrott a szavamra a magasról. Buta a gyermek, nem tudtam, mit teszek azzal, ha hívom. Mind a két mellső lába eltörött, hívták a cigányt, csapja főbe, átkozódott a nagyapám, bár inkább én haltam volna meg, mint ez a drága állat! Büntetésből végignézették velem, ahogy megölik és feldarabolják. Tanulja meg, ne szeressen senkit halálból, mert rajtaveszít. Ha nem előbb, hát később. Legjobb, ha sose szeret senkit, mert akkor senkijét nem tudják letaglózni, és maga sem ugrik ki semmiféle vagonból. Eleget beszéltünk, menjen haza! Induljon már!
ANNA	„Induljon már!”
23. jelenet
Annáék lakása (nappal)
(Emerenc vasal, porszívózik, csöng a telefon. A többedik csöngetés után Anna ront be az utcáról, mögötte a férje, akit most engedtek ki a kórházból, kezében elegáns kofferben a holmija, már teljesen egészséges, életerős.)
ANNA	Mért nem tudja fölvenni? A nevét se kell mondania, csak azt, hogy halló! (Felveszi.) Halló! Molnár Anna. (Megmerevedik.) Jó napot kívánok! (Közben a Professzor kezet fog Emerenccel, aki folytatja a vasalást.)
EMERENC	Jó húsban van a gazda. Jól kaptuk haza a kórházból. Erős, kövér.
PROFESSZOR	(derűs) Igen, hamarosan le lehet engem vágni.
ANNA	(a telefonba) Örvendek. Viszonthallásra! Akkor… viszontlátásra! Igen, személyesen. Jó. (Leteszi.) Vas György.
PROFESSZOR	(füttyent) Ejha!
ANNA	Undorító.
PROFESSZOR	Mit mondott?
ANNA	Hogy most tette le a regényemet. Nagyon tetszett neki. És találkozni fogunk. Személyesen.
PROFESSZOR	Személyesen? Hát akkor, lelkem írónője…! Tessék örülni! Erre inni kell! Leugrok pezsgőért.
ANNA	De mit jelent ez?
PROFESSZOR	Ez Kossuth! Ez olyan Kossuth-díj Anna, pezsgőt!
ANNA	Délelőtt? És ihatsz te egyáltalán?
PROFESSZOR	Nekem a győzelem mindig erőt ad. Meggyógyítottál.
ANNA	Csak áprilisban osztják a Kossuthot, öt hónap múlva.
PROFESSZOR	Épp elég idő arra, hogy a sajtó és a tévé elismerje, hogy milyen nagy író vagy. Pezsgőt!
ANNA	És arra kér Vas, hogy adjak interjút mindenkinek, aki most jelentkezni fog. Még annak is, aki eddig porig alázott.
PROFESSZOR	Miss Emerenc! Nálunk reggeltől estig csöngeni fog a telefon! Ha nem volnánk itthon…
EMERENC	Nem írok fel semmit, rossz a kezem.
PROFESSZOR	Akkor is! Szovjetszkoje sámpánszkoje! (Elrohan.)
24. jelenet
EMERENC	Akkor maga most boldog?
ANNA	(másra gondolva) Jaj, Emerenc, ne huhogjon mindig, hagyjon engem élni! Élni egy kicsit. Néha jó. Talán meg is érdemlem.
EMERENC	Mit? Hogy ugyanazok fognak hízelegni magának, akik eddig mocskolták?
ANNA	Legalább olvasson bele egy könyvembe, vagy a férjemébe, aztán beszélhet!
EMERENC	Nem olvasok.
ANNA	Akkor nem is érdekel a véleménye.
EMERENC	Csak az a baj, hogy pont ma jött haza a gazda a kórházból.
ANNA	Tessék?
EMERENC	Holnap vendégem jön. Tudja, hogy hozzám nem engedek be senkit, megengedi, hogy itt beszélgessek vele, maguknál?
ANNA	Nálunk?
EMERENC	Hozok mindent, csészét, kávét, italt, magának nem kell adnia semmit, csak a helyet. Mondja már, hogy igen! Megszolgálom. Mire a gazda hazajön este, már el is mentünk. Holnap négykor. Lehet?
ANNA	Lehet. Jó.
(Emerenc felragyog és kirohan.)
25. jelenet
Lakás, előtér
(Emerenc, aki most olyan, mint egy magát vaserővel fékező tébolyodott, tálcakendővel letakart tányért, tálakat hoz ki a lakásából, bezárja ajtaját, átsiet a kerten, viszi Annáékhoz.)
ANNA	(az érkező, tálalni kezdő Emerenchez) Ha annyira titkolni való ez a „bankett”, mit hurcolja át világ szeme láttára a holmiját?
EMERENC	Teríték!
ANNA	Ott a kredenc, vegye ki, amire szüksége van. Teríthet anyám ezüstjeivel. Mit gondol, sajnálom magától?
EMERENC	Nem titkolok én semmit. Csak nem akarom, hogy meglássa a vendégem, hogy magamban élek, nincs köröttem semmi család. Elmegy?
ANNA	Föl kell adnom ezt a csomagot, mielőtt bezár a posta.
EMERENC	De visszajön? Nem hagy itt? Ne hagyjon itt!
ANNA	(bejön) Emerenc! Nem fordult meg még a fejében, hogy valami szakemberrel megbeszélje a maga idegállapotát?
EMERENC	Mimet?
ANNA	Hogy kizárja az otthonából a világot. Ennek a gátlásnak vagy minek kell legyen valami orvosi neve.
EMERENC	(Hosszú szárú pezsgőspoharakat töröl át.) Orvos? Nem vagyok én beteg. És utálom az orvosokat.
ANNA	Ha megállapítanák a diagnózist, meggyógyítanák magát.
EMERENC	Hagyjon békén, nem szeretem, ha oktat. Ha kérek valamit és megadja, szöveg nélkül tegye, különben hiába adott.
ANNA	Minek magának pezsgő ehhez a találkozáshoz? Nem szeretem a titkolózást. (Emerenc nem felel, csöng a telefon.) Halló, Molnár Anna. Nézze, én szívesen adok interjút, de momentán elfoglalt vagyok. (Közben a hosszú zsinórral átmegy a másik szobába, becsukja az ajtót.) Holnap? Csak ne délelőtt legyen!
26. jelenet
Lakás, később
(Beesteledett, a kertben tücskök muzsikálnak. Emerenc merev arccal ül a dúsan megterített asztaltól távol. A szomszéd szobában csöng a telefon.)
ANNA	(hangja) Halló! Molnár Anna. (Kis szünet után átjön a telefonnal, nyújtja a kagylót.) Magát keresik. (Emerenc a fejét rázza.) A vendége. New Yorkból. El szeretné magyarázni.
EMERENC	Nem ismerem.
ANNA	Ismeri. (a telefonba) Sajnálom, elment hazulról. Nagyon szívesen. (Leteszi.) Borzasztóan szerette volna látni magát. Elfoglalt, közbejött valami. Majd egy másik alkalommal. Ő nem tehet róla. Szereti magát. Emerenc, most őrizze meg a józan eszét, nagyon kérem! Ez egy kedves teremtés, és nem hálátlan. Naponta gondol magára, de hát üzletasszony. Emerenc, vigyázzon, ne engedje, hogy elhatalmasodjon magán. Hallja, amit mondok? Nincsen igaza! (Emerenc zokogni kezd, és már áll.) Megháborodott maga? (Emerenc szétszórja az ételt a szobában, mindketten ordítanak. Közben a kertben megjelenik az Alezredes, az Unokaöcs és Sutu is, akik döbbenten hallgatják a lármát. Később a Professzor is megérkezik a munkából, elhalad előttük, és még látja a kirohanó Emerencet.)
EMERENC	Hálátlan, hűtlen! Gyalázatos hazug! Szívtelen kapitalista! (A tálalóvillával nekiront Annának, aki védekezik.) Ha én hívom, neki el kell jönnie! Ha a világ szétrobban is! Ha én nem vagyok, meggyilkolják! Kész! Kész! Ez is kész! Mindig minden kész!
ANNA	Majd eljön! Hogy meri! Ez az anyám emléke! Ez a lakás az enyém! Az enyém! Hallja?
EMERENC	Látni se akarom! Látni se! Nem jött el, mikorra rendeltem! Ha én iderendelem, kutyakötelessége neki! Maga is szívtelen, hideg, nem szeret senkit, csak magát! Senkit, csak magát! Olyan az agya, mint a gyanta, ami egyszer beleragadt, ki nem jön onnan. Megfizet maga mindenkinek, akivel baja volt, még nekem is! Maga bosszúálló, késen hál, kivárja, míg döfhet, maga nem karmol, maga gyilkol! Ha én egyszer azt mondom, ha én azt mondom… Ha én nem vagyok, a fejét verik szét a falon vagy viszik a gázba! (Elrohan, át a kerten, nyitja az ajtót, becsapja, bezárja, Anna pedig rendet próbál csinálni a feldúlt lakásban. Nagy tálcára gyűjti az ételt mind. Jön a Professzor, nézi.)
ANNA	Nem jött el. Az ételt itthagyta. Nem vagy éhes?
PROFESSZOR	Vidd csak vissza neki! Nem óhajtok meg nem jelent vendég után maradékot fogyasztani. Ez egy őrült! Mindegyik vénlány bogaras, de ez kifejezetten tébolyodott.
ANNA	Elmondott mindennek. Maga volt a tömör iszonyat.
PROFESSZOR	Te hagytad, hogy a dolgok idáig fajuljanak. Ez a nő megszeretett téged, és ez nem osztozik. És én sem osztozom.
ANNA	Gyilkosnak nevezett.
PROFESSZOR	Úgy kell neked! Mert mindent és mindenkit komolyan veszel. Állandóan részt vállalsz idegenek életében. Egy író nem ápolónő. (Bemegy a másik szobába. Anna pedig a nehéz tálcával, amin egy pezsgősüveg is van, átmegy Emerenc ajtajához. Bekiabál Emerencnek.)
ANNA	Emerenc! Sajnos nem tarthatom meg az ünnepi lakomáját! Itt hagyom a padon. Majd jöjjön ki érte!
(Emerenc kipréseli magát az arasznyi résen, amely a macskáját a kijövetelben, a vendéget a benézésben gátolja, már a hétköznapi öltözéke van rajta, nem az ünneplő. Egy szót se szól, a lomoskamrának használt kis benyílóból előhoz egy óriási lábast, abba belekapar mindent, egybezúzza a tortát a hússal, a salátával, aztán a mosdójába viszi, hallani, ahogy bekanalazza a kagylóba és leöblíti. A palackokkal is végez: fogja az üvegeket a nyakuknál, és odavágja őket az ajtófélfához, a pezsgő robban. Majd a kukába dobja a flaskákat. Aztán Emerenc felmossa a kiöntött borral, pezsgővel az előtér kövét.
Anna épp akkor szólal meg, amikor a másik bemenne az ajtaján.)
ANNA	Emerenc!
EMERENC	(Ránéz.) Beteg a gazda?
ANNA	Nem beteg. Szeretnék bemenni. Magához. Oda. (szünet) Éhes vagyok. Maradt itthon valami étele?
(Emerenc elmosolyodik, talán életében először. Majd kivágja a kamraajtót, sárga damasztabroszt, tányérban húst, evőeszközt hoz, demizson bort, tölt, Anna iszik, eszik.)
EMERENC	(Leül.) Ezt sose felejtem el magának. Hogy most enni kért.
ANNA	Akkor most beszéljünk meg valamit. Maga csak menteni szeretett, vagy fel is jelentett valakit?
EMERENC	Én? Minek néz maga engem? Én azt se jelentettem fel, aki kifosztott mindenemből. Ha kellett neki, vigye.
ANNA	És hányat bújtatott?
EMERENC	Édes istenem! Én eldugtam a németet, mert lógott a lába, mármint az a kevés, amit meghagyott neki a gépfegyver, később odadugtam melléje az oroszt. Annak tüdőlövése lehetett, mert habos volt a vére. Gondolhatja, milyen képet vágtak azok ketten. Csak nézték egymást a lezárt pincevégben, ahova mindig odadugtam mindenkit, akinek bújnia kellett, és hát soknak kellett, mert rengeteg volt a cirkusz. Mutogattak egymásnak, a fegyverüket eldugtam, mire jobban összebarátkoztak volna, meghalt mind a kettő, kiraktam őket éjjel a ház elé. Máig nem érti az utca, hogy fekhettek ott egymás mellett olyan békében.
ANNA	És még?
EMERENC	Jaj hát! Eldugtam én Breznyik urat is, ugyanoda, Rákosi kerestette, mert olajat fúrt, alig ment le a keziről az olaj. Kém, frászt volt az kém, aki róla ilyet mondott, az volt a kém. Jön a Rákosi embere, keresik, kinyitom a kaput: az ugyan nincs itt, elvitték azt már hajnalban mások, keressék csak, mert nekem is tartozik a befőzés árával. Át is vészelt nálam mindent, utóbb egy darabig üres volt a kuckó, de aztán odadugtam az ávóst, aki összeesett itt a kertben. Rendes ávós volt az, ismertem, hozzám is átjött, mikor el volt törve a karom, és felszerelte a fregolit, mért ne dugtam volna el. Jóllakott? Igyon már még egy pohár bort. Annyit beszél, kiszárad a szája. (Feláll.) Most már bejöhet. (Bemennek az ajtón.)
(Befejező rész a következő számban.)