Szántai János

Érkezési oldal

– kísértetként a Koronán –

Már-már odaérek.
Búzamezők osonnak utánam.
Gondos pueblo indiánként
időm körét kimérem.
Félmúlt nyomaimon
halkan visszajár a lélek.
Egy-egy kalászban
mennyi
           mennyi
                      mennyi
                                 mennyi
                                            árny van.

Uram! Kaptármélyi
mennyben, aki vagy,
add, hogy…
Vagy inkább semmit se adj.
Jobb ez így, kérlek.
Nem húz le sár,
se búzasör,
se bármi mézes érdek.

Tündérlámpással, lábujjhegyen
kísérheted azért
érkezésemet.
Amint elémbe áll
a nyári kert
s egy kerti lány.
Átszűrődünk csendben
a délutáni fényszitán,
s egy függőben maradt
régi körte
újra hullni kezd.