Ébert Tibor

Engedély

(Minidialógus)

    – Jelentem: kakáltam.
    – Kakáltál?
    – Igen, kakáltam.
    – És volt engedélyed rá?
    – Kakáltam, mert kellett.
    – A dolog elvégzéséhez – nevezzük így – engedélyre van szükség.
    – Sürgős is volt, jólesett.
    – Szimplifikálod. Az nem úgy van, hogy az ember csak kakál és kész. Kérdés, szükség van-e erre a végtermékre. Hisz tudod, minden árucikk.
    – Szép, formált hurkák.
    – Fegyelmezd magad! Amúgy is fegyelmezhetetlen vagy.
    – Tehát a kakálás fegyelem, fegyelmezhetetlenség kérdése.
    – Az is. De mindenképpen bizonyos szempontok figyelembevétele. Elfogadás, szabályok, lehetőség pontos rendjében. A rendszer része.
    – Talán törvény, hogy kakálhatok vagy sem?
    – Talán. De nem kerülheted ki a piacot.
    – Tehát törvénytelenül kakáltam. Pah!
    – Nem egészen. Van ennek dialektikája, hogy úgy mondjam, filozófiája, paradox jellege, jogi attribútuma… Szabálysértés. Minimum. Az engedély birtokában nyugodtan kakálhattam volna. Következmények nélkül.
    – Én nyugodtan kakáltam. Ráültem a vécére, újságot olvastam, napi politikát, sportot, apróhirdetéseket… sikerült.
    – Székrekedésed volt?
    – Nem éppen. Amolyan normális.
    – Mert nem vehetnek át mindenféle…
    – Persze, szüreti ürüléket.
    – Szépen fejezed ki magad. Eufemisztikusan.
    – Fost.
    – Na! És csak bizonyos mennyiséget. Ez a kapacitástól függ. Meg a szükséglettől.
    – Hát: szükséglettől szükséglet…
    – Racionalitás, marketing, érdekek… profit… A piac, barátom!
    – Jó üzlet a … szarás?
    – Ne légy ordenáré! Haszon, haszon… A tőzsdén is jelentős komponens az árfolyama. Most éppen emelkedik. Minden portfolióban benne van.
    – No, akkor én is hozzájárultam.
    – Éppen ez az, hogy nem. Az engedély nélküli faeces értéktelen. Nem jegyzik, nincs árfolyama. Nulla! Érted? Nulla! Felesleg.
    – De a feketepiacon igen. Szarral teli az ország!
    – Szabálytalan, törvénytelen faecesekkel.
    – Mégis.
    – Én csak engedélyezett, minőségileg ellenőrzött és átvett faecesszel foglalkozom. Lehúztad?
    – Persze hogy. Miért?
    – Mert… mert…
    – Majd produkálok máskor.
    – Tudod, a hosszú, formált vagy tekeredett, kunkorodott széklet, persze rendes, legalább két centiméteres átmérőjű, sötétbarna, csillogó…
    – Értem. Meglesz, ha kell.
    – Azt le lehet adni feketén.
    – Engedély nélkül.
    – Külföldinek, belföldinek jó áron.
    – Sokkal magasabb áron…
    – És ha még nem is bűzös, szagtalan…
    – Általában flatus kíséretében vagy olykor nélkül jön a világra, bújik ki az anuson.
    – Felejtsd el az engedélyt! Ne szólj senkinek!
    – És mi lesz az engedéllyel?
    – Felhasználhatom, felhasználhatjuk. Papirosnak.
    – Papirosnak?
    – Hát tudod… törlőnek, popsitörlőnek, na…
    – Ahhoz kemény, gondolom…
    – Igazad van. Nem vécépapír. Nem elég puha, illatos, bársonyos.
    – Az régen volt, amikor ilyesmit is felhasználtunk, újságot is.
    – Gondolkodom, mi legyen vele. Zúzdába nem mehet, kitudódhat…
    – Gondolkodjunk!
    – És kakáljunk minél többet és minél szebbet.
    – Úgy van. Fő a profit.
    – Faecesprofit, székletprofit, kakiprofit…
    – Megvan!
    – Micsoda?
    – Az engedély! Az engedélybe csomagolhatjuk a terméket.
    – Zseniális! Sok-sok-sok-sok-sok engedély kell, de lesz!
    – Kifordítva a papirost. Név, időpont, konzisztencia, szavatosság, dátum… kívül. És belül.
    – Kívül szép fehér.
    – Belül olyan, amilyen.
    – (énekelve) Kakáljunk csak, kakáljunk barátom.
    – (énekelve) Kakáljunk és csomagoljunk, kakáljunk és csomagoljunk.
    – Profitra fel! Profitra fel!