Bencsik János
A gyulai Erkel Ferenc Múzeum cigány archívuma
A közelmúlt történései között egy olyan tudománytörténeti esemény zajlott, amely mindannyiunkat érinthetett. Részvételünkkel egy új tudományos diszciplína született: ez pedig a ciganológia volt. A múlt évszázad, pontosabban annak utolsó évtizedei voltak azok a korszakhatárok, amikor a ciganológia képes volt arra, hogy a humán tudományok tömbjéről leváljon és önálló diszciplínává szerveződjön. Komoly erőfeszítések árán történt, és e folyamat napjainkig tartott. E folyamat jellemzője, hogy a gyűjtő munka az elszórt, magános vállalkozásból mindegyre gyarapodó tudományos munkává terebélyesedett. Egymás után jöttek s jönnek létre a kisebb-nagyobb tudományos műhelyek. Komoly kínlódást megérve e folyamat napjainkban is szervezés fázisában van.
A múlt század közepén a történelmi kutatás területén az anyagelvűség bűvöletében átfestették a folyamat egészét. Túl közel esett a világégéshez, a nagy katasztrófához, amikor is kiteljesedett a mindenfajta emberi gonoszság (a fasizmus, a kommunizmus), feltalálta a poklot az ember számára, ide sorolandók a koncentrációs táborok, gulagok… etc. Nos, azok, akiket érintett a katasztrófa, a zsidóság és a cigányság, velünk együtt, egy hazában éltek. Mindkét népcsoport, vallási csoport és nyelvi közösség megsemmisítésére tett kísérlet ártott a társadalomnak, ártott az egyes embernek is. Ez ártalom a közgondolkodást fertőzte meg, és teremtett olyan gondolkodásmódot, mely hatásában máig is kitapinthatóan jelen van társadalmunkban. Úgy tűnik, hogy roppant nehezen mozdul ki e szellemiség (!) a nulla-pontról.
A szellemiség visszahatása olyan eredményt szült, hogy e témákkal foglalkozni is eredendő bűn lett volna. Éppen ezért a honismereti mozgalom eredményeképpen sorra született településmonográfiákban nem merték a zsidóságot szemrevételezni valamilyen szempontból. Rendre kimaradt a zsidó tematika. Ehhez hasonlóan szokatlan és elmarasztaló véleményt kiváltó tettként fogadták a cigányságról való írást az egyes monográfiákban.
Tehát a tudományos élet mintegy álságos magatartása miatt mindkét területet tabuvá avatta.
Ilyen módon vizsgálódásunk kiterjedhetett lassan a zsidóságra, és ezzel együtt, de amazzal nem párhuzamosan a cigány közösségekre is. E két vallási és etnikai közösség ilyen együtt szemlélése, a téma közös tárgyalása semmiképpen nem indokolt. Annyit azonban megjegyezhetünk, hogy a zsidóságot a vallási elkülönülés, annak következtében életmód- és szokásbeli másságuk tette részben kirekesztetté. Szemben a cigánysággal, ahol is a cigányok a 19. század eleje óta tapasztalható elmaradottságuk, sajátos életmódjuk és nyelvhasználatuk miatt lettek a társadalom peremére szorult kisközösségekké. Mind mélyebbre süllyedő, magatartásukban, műveltségben tragikusan elkülönülő csoporttá. Mindeközben a cigánysággal néhány vagy több gesztus értékű lépés történt. Ilyen első gesztusként értékelhetjük, hogy az 1945-ös földreform során településenként elütő mértékben részesítették a cigány családokat termőföldjuttatásban. Eltelvén néhány évtized, a cigánytelepek felszámolására tettek alig sikeres kísérletet. Az új vagy jó állapotú lakásokat gyorsan lelakták, tönkretették. A köröttük lévő kerteket felverte a gaz, műveletlenül hagyták.
Kezdjük e témakörben a Gyulai Múzeumban végzett munkával. Úgy tűnik, hogy a cigányokkal való törődés Gyulán Erdős Kamillal kezdődött, indult. E munkában komoly segítséget kapott Erdős Kamill az Erkel Ferenc Múzeum akkori igazgatójától, Dr. Dankó Imrétől. Ebbe beleérthető a szakmai tanácsoktól, módszertani eligazításokon át az a tény is, hogy az egyik alapvető tanulmányát „A gyulai Erkel Ferenc Múzeum kiadványai” sorozatban kiadta. Majd a jeles ciganológus halálát követően Dankó Imre írta meg első életrajzát, és ugyancsak ő méltatta Erdős Kamill e téren végzett tudományos munkásságát.
Meg kell említenünk azt is, hogy a hazai kutatás a roma szóval felcserélte a cigány szavunkat. Ebből alkotta aztán a tudományágnak az elnevezését, vagyis ettől kezdve divatossá lett Romológiai Kutató Intézetet szerveznia tudományt pedig, mely a múltjukat, életmódjukat kutatni hivatott, romológiaként emlegetik.
Talán nem érdektelen az sem, hogy még ma is akadnak olyanok, akik a cigány személyeket minden előzetes megszólítás nélkül tegezik, ha fiatal az illető, ha jóval öregebb is az.
Visszatérve Erdős Kamillhoz elmondhatjuk, hogy a szellemi (elmondás útján gyűjtött, vagyis szóbeli hagyományt jegyezte le) – orális – gyűjtést végezte.
Erdős Kamill összegyűjtötte a környezetében, gyűjtőútjai során azokat a kisméretű tárgyakat, melyeket féltett az elkallódástól. Természetesen papírból előállítható írott vagy rajzolt dokumentumokat. Széles körű érdeklődésére jellemző volt, hogy a sajtófigyelő szolgálatot is figyelembe vette. Így jelentős anyagot archivált, halála után az özvegye a hagyatékot gondosan csomagolta és őrizte kisméretű lakásukban.
A magam munkájáról, e téren végzett tevékenységemről el kell mondanom, hogy Gyulára 1976-ban kerültem. Tájékozódtam a múzeumban eddig folyt munkáról. Munkatársaim elbeszéléséből megismertem több személy, s ezek között Erdős Kamill tudományos tevékenységét.
Felhívták figyelmemet özvegyére, aki egy új, emeletes panelház emeletén őrizte férje hagyatékát.
Első lépésként az Erkel Ferenc Múzeumban 1977-ben Erdős Kamill halálának (1962) 15. évfordulója tiszteletére szerepeltettünk részint Erdős Kamill ciganológiai munkásságát bemutató, részint pedig a Békés megyei Cigányság életét, a velük való társadalmi törődést reprezentáló ciganológiai anyagot. Megjegyezzük, hogy ehhez nem volt semmi agyag a múzeum gyűjteményében. Ezért hát felkerestem Erdős Kamillnét, s kértem, adja kölcsön a hagyatékot. Az ekkor bemutatott ciganológiai anyagot vándorkiállításként is bemutattuk a megye azon településein, ahol a cigány lakosság lélekszáma jelentősebb, így Dobozon, Sarkadon, Vésztőn stb… 1978-ban bizonyos szempont szerint átrendeztük és újra bemutattuk e kiállítást a Békéscsabai Megyei Művelődési és Módszertani Központban. Ekkor szerveztek egy országos Cigány Közművelődési Konferenciát (1978. július 3–6.). Már ekkor láthattuk s tapasztalhattuk, hogy e kérdéskörnek (a ciganológiai kutatásnak) aligha van múzeumi gazdája a megyében. Ezért is, no meg azért is, mert a cigányságra orientált közművelődési munkának múzeumi vonatkozása is van, illetve lehet, ennek nyomán elhatároztuk, hogy gyulai Erkel Ferenc Múzeumban létrehozzuk a cigány gyűjteményt, létrehívunk egy CIGÁNY ARCHÍVUMOT. Az említett konferenciához kapcsolódó múzeumi kiállítás túl annak közművelődési céljain, mintegy tanulságul szolgált a frissen meghirdetett törekvéseinknek. Annak szakmai megvalósíthatóságára tekintettel a gyűjtőmunka szervezésébe kezdtünk. Noha a kezdeti eredmények szerények voltak, maguk a cigányok is felfigyeltek munkánkra.
Vitathatatlanul szerencsés véletlenek összejátszása közepette indítottuk el a munkát. Az éppen nehézségekkel (pénzügyi) küszködő megyei múzeumi szervezetre aligha számítottunk. A megyei Cigányügyi Koordinációs Bizottság és annak vezetője, Hevesi József készséges segítőnek bizonyult. Nos, erre támaszkodva fogtunk a szervezőmunkához. Az együttműködés első lépése az volt, hogy Erdős Kamill A Békés megyei cigányok és cigánydialektusok Magyarországon (Gyula, 1979) című tanulmányát megjelentettük. A téma iránti fokozott érdeklődést jól mutatja, hogy ez már Erdős Kamill művének harmadik kiadása, s mindig elfogyott a kérdéses kiadásnak minden példánya.
Az elméleti körülhatárolása a ciganológia számára is felvetette azt a szükségletet, hogyan lehet az anyagi világot a szóbeli anyagból összeállt gyűjteményhez rendelni. A ciganológusok is a megfigyelésekkel kezdték. Majd a szegényes tárgyi valóság szerveződött múzeumi együttessé. Nehéz feladat a cigány mindennapokat tárgyakkal illusztrálni. Nem mindig találunk jellegzetesen cigány tárgyakat, ezek legtöbbször a nem cigány környezetük által levetett vagy eldobott eszközök, tárgyak stb…
Ott kezdték a gyűjtőmunkát, ahol kevesebb erőkifejtéssel juthattak az eszközök, tárgyak birtokába. Ennek szükségét vagy megfelelő voltát már a puszta látvány alapján eldöntheti a gyűjtő.
1./ Mindenekelőtt az építészetre gondolok. A szegényes cigánytelepek alkalmasak voltak a szakmai megfigyelésre, hamar kideríthető az épületek (a putrik) építőanyaga, az építmény szerkezete, térbeosztása. Ezek a megfigyelések azonban nem hoztak sok eredményt számunkra. Az egy-két elhatárolt tér (szoba) berendezése szegényes és gyakran túlzsúfolt. Noha újabban megjelentek a tágasabb lakások, ahol is mind a bútorzat, mind a falak díszítettsége választékosabb. Azonban ezekben az esetekben is számolnunk kell a környezet által olcsón eladott, illetve munkadíj fejében ajándékozott, a környezet által levetett és többé-kevésbé elhasznált, viseltes darabok. Az otthonok díszítettsége túlzó, mondhatni zsúfolt, s roppant esetleges. Semmi szakmaiság nem fedezhető fel abban. Tárgykultúrájukra rányomta bélyegét, s ma is jellemző arra a műtárgyak túlzott vásárlása, gyűjtése.
Nos, ezeket a tárgyakat be lehetett volna gyűjtenünk, csupán a gyűjtemény célszerű elhelyezésének térbeli korlátjai szabtak határt, vagyis nem állt kellő raktár rendelkezésre, amikor a Cigány Archívumot gyarapítani szándékoztunk.
2./ A népviselet is ehhez hasonló tárgyi együttessel rendelkezik. Azonnal megragadja a gyűjtő figyelmét A kellően díszített darabok cigányossá tehetik a viseletet. Ennek alapján jól tanulmányozhatjuk a cigányok viseletét az alkalomhoz illesztett jellegzetes együtteseket. Ezek könnyebben gyűjthetők és jól s könnyen tárolhatók.
Az Erkel Ferenc Múzeumban mindenekelőtt egy kutatócsoportot hoztunk létre, alakítottunk ki. Kerestem és kutattam azokat a szakembereket, avagy amatőr érdeklődőket, akik szívesen bekapcsolódnak a munkába. Részt vesznek a kutatásokban. Így egy széles körű levelezéssel 10-15 fős csoport verbuválását végeztük el. Eleve adott volt egy, a megyét jól ismerő, az egyes cigány közösségeket kezelhetőség szempontjából ismerő, sőt a települést irányító hatóság és a cigányok közötti viszonyra jellemzőket feltáró munkatárs, ez Hevesi József a megyei Koordinációs Bizottság titkára ki a terepen való jártasságát, helyismeretét e tárgykörben nem nélkülözhettük. Vele időről időre egyeztetve, mindig sikerül egy gördülékeny munka alkalmat szervezni. Segítségével szerveztük a településeken a terepmunkát.
A ciganológiai szervező- és gyűjtőmunkát 1977-ben indítottuk el, éspedig a hazai román nemzetiségi ifjúsági táborral párhuzamosan folytattuk. Hiszen az egyik cél érdekében kiválasztott települést (román etnikum), a másik cél eléréséhez (cigányok) felhasználhattuk. Ez az elsődleges, ún. ismerkedésszámba menő terepmunka volt (Magyarcsanád). Az első ilyen terepmunka Doboz községben történt. E faluban egy félcigány kutatóra – érdeklődő agilis személyre – akadtunk, illetve ő ajánlkozott e munkára. Karsai Ervin jelentős ciganológiai feltáró munkát végzett, munkásságához tapad az első magyar–cigány szótár szerkesztése. A munkát előre megszerveztük, e munkába bevontuk a község vezetőit. Ott éppen az általános iskolás, 8 osztályt végzett cigány gyermekek ballagási családi ünnepségeiket tanulmányozhattuk. Esetenként számíthattunk a helyi pedagógusok, illetve népművelők segítségére.
Lassan híre ment a ciganológiai munkánknak, e hírverésre Hevesi kolléga ügyelt. Mindazonáltal a kellő finanszírozásról is ő gondoskodott. Eközben egyre jobban kiterjesztettük a gyűjtők körét. Minden érdeklődőt megszólítottunk. Volt a csoportunkban tanító, muzeológus, újságíró, állatorvos stb… Azt mondhatjuk, hogy lelkes támogatókra leltünk más megyékben is, vagyis Budapesttől Szabolcsig, Szolnok megyétől Somogyig, sőt Tolnától Hevesig volt támogatónk. Így kerültünk szakmai kapcsolatba a kiváló ciganológussal, Dr. Gémes Balázzsal, aki a munkaközösségünk megszűnte után (1986) egy évtized múlva indított Tolna megyei munkának a gyulai archívumot tekintette kiindulópontnak.
Az első gyűjtéseket a Békés megyei teknővájó cigányok között végeztük. E családok Békéscsabában a város peremén, részben pedig a közelebbi tanyákon (pl. Mezőmegyer) éltek és dolgoztak. E csoport zöme a Serbán famíliához tartozott Az általuk nyújtott segítség arra kötelez, hogy három évtized múltán is nevük említésével ismerjem el munkájukat és segítségüket. Mindenekelőtt ifjabb Serbán Lőrincet kell említenem, aki 1942-ben Tiszadorogmán született, apja idős Serbán Lőrinc a Tisza árterületén lévő nyárfaerdőben dolgozott, onnan kisebb kitérővel jutottak Békéscsabára. A fiúk az apa foglalkozását űzték, a lányok pedig ugyancsak teknővájókhoz mentek feleségül. Így az egyik sógor, Nyerluc Lőrinc sógor kiváló adatközlőm volt. Környezetében számos fényképet készítettem e nagy szakismeretet anyagismeretet és fizikai erőt követelő munkáról. Megvásároltuk az apróbb tárgyakat, eszközeiket az CA. számára. Megállapodtam velük abban is, hogy teknővájás munka fázisaival összhangban négy részletben tagolt ún. fázisteknőket készítenek, és azokat megvásároljuk a CA. számára.
Így az első része a CA.-nak a teknővájó román cigányoktól került a gyűjteménybe. Mintegy kínálta magát egy újabb cigány kiállításhoz e tárgyi együttes. Meg is szerveztük a kiállítást. Egyebek mellett egy könnyű cigány szekeret is bemutattunk. Többször kiterjesztettük a gyűjtőmunkát a zenész cigányok (muzsikus cigányok) körére is, e körből ennek ellenére kevés tárgy gyűlt be.
A körükben végzett munkához sok segítséget nyújtottak a gyulai román értelmiség tagjai. Többször elkísértek a körükben végzendő munka közben. Felhívták a figyelmünket távolabbi családokra, így pl. az egyeki Serbánokra, akik részint teknővájók, részint pedig a nők gyékény- és vesszőkötő munkát végeztek. S ilyen műtárgyakkal járták s talán ma is járják városaink piacait. A kiterjedt rokonság egyik tagja Tiszacsegére telepedett be, ahol a város főutcáján (!) építettek egy kétszintes családi házat.
A fentebb írt kiállításunkról készült tévéfilmet látták a kanadai muzeológusok, akik szintén érdeklődtek a hazai cigányság életmódja iránt. Ők az itt szerzett tapasztalatok alapján vásároltak a békéscsabai teknővájóktól munkadarabokat, eszközöket.
Az oláh cigányokat Kétegházán, Végegyházán, Sarkadon tanulmányoztuk. Körükben jobbára szóbeli hagyományokat gyűjtöttünk, amulettek is kerültek elő némely családnál. Általában a cigányok készségesnek mutatkoztak. Különösen fontos volt a szokásanyag gyűjtése közben segítségük. Szeghalmon pl. egy földkunyhóban (!) lakó cigány özvegyasszony életét, környezetét, szokásait írhattuk le. A földkunyhót, amely félig a földbe süllyesztett falaival a hagyományos ún. bogárhátú házhoz hasonlítható. A nádtető alulról betapasztott volt, csupán a szelemgerendát hagyták tapasztatlanul, hogy a belső tér könnyebben szellőzhessen. A lakás egyetlen szobából állott, s egyik sarkában zárt pléhtűzhely.
A felsorolásból kitűnhetett, hogy a gyűjteménybe leírások, szóbeli anyag került. Szinte mindenki igyekezett egy-egy közösen végzett gyűjtés után az általa tapasztaltakat leírva elküldeni az Archívum számára. Sok fotó is készült ezeken a gyűjtőutakon.