Kovalcsik Katalin
A folklórzenétől a rockoperáig
A Kalyi Jag jelentősége és helye a magyarországi és európai cigány népzenei együttesek között
Előzmények. 1987 fordulatot hozott a magyarországi cigány közösségek zenélésében. Ekkor jelent meg a Kalyi Jag első, cigány népdalok feldolgozásait tartalmazó lemeze. A hangfelvétel kiadása mintegy három évtizedes polgárjogi–kultúrpolitikai munka eredménye volt, amelynek középpontjában a cigányság kulturális kisebbségként való elismertetése állt. A cigány folklórmozgalmat Daróczi Ágnes, az 1972-es Ki mit tud? verseny versmondó győztese (aki többek között József Attila Tiszta szívvel című versének románi nyelvű elmondásával hívta fel a figyelmet ennek a nyelvnek a létezésére) és férje, Bársony János jogász kezdeményezte, illetve szervezte. Daróczi fórumot épített az akkoriban kialakuló, autodidaktának nevezett cigány képzőművészet érvényesülésének is. Hofer Tamás rámutat – Bibó István nyomán –, hogy „megfelelő képviseleti intézmények hiányában vagy korlátozott-akadályozott működése mellett Kelet-Közép-Európában számos politikai, emberi jogi stb. törekvés a kulturális szférában, így az irodalomban keresett áttételes kifejezést”. Szatmári–nagyecsedi fiatalokból alakult meg az első valóban sikeres, színpadképes együttes, a Kalyi Jag (Fekete Tűz), amely nevét Bari Károly cigány költő második, Elfelejtett tüzek című kötetének egyik verse alapján választotta. Noha az együttes tagjait már 1979-ben a népművészet ifjú mesterei címre méltatták, hangfelvétel megjelenésére mégis nyolc évet kellett várniuk, a szocialista kultúrpolitika tiltásának fokozatos enyhülésével.
A Kalyi Jag-lemez revelációként hatott az ország cigány lakosságára. Az együttes a feldolgozásokkal olyan modernizációs utat mutatott, amelynek segítségével a cigány közösségek tagjai számára kedves, hagyományos népdalanyag tagozódhatott be a médiumok által közvetített zenék sorába. Az együttes feldolgozási stílusa nem volt előzmény nélküli. A cigány népzenének a populáris zenéhez közelítő átalakulása a munkásszállókon már az 1960-as években megkezdődött. A hét közben munkásszállón élő, az ország különböző részeiből érkezett cigány emberek szabad idejükben közösen zenéltek, és így megismerték egymás zenei hagyományait. A rádió, majd a televízió elterjedése tovább bővítette zenei ismereteiket. Mindezek zenei vetületeként nemcsak a folklór olvasztott magába populáris (kezdetben elsősorban slágerzenei) elemeket, hanem megkezdődött a környező populáris zenék közvetlen birtokba vétele is. A fiatalok együttes zenélése pedig mind a repertoárban, mind az előadási stílusban jelentős változásokat hozott.
A folklórmozgalomban elterjedt gitárhasználat az 1960-as évekre, a magyarországi beatmozgalom idejére nyúlik vissza. Az angol és magyar beatszámokat éneklő, magukat gitárral kísérő magyar fiatalok mellett a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején regisztráltak először gitározó cigány fiatalokat a cigány zenefolklór kutatói. Akkoriban még az is előfordult, hogy pénz hiányában maguk készítette gitáron játszottak. A cigány fiatalok azonban nem vettek közvetlenül részt az új magyar ifjúsági zenekultúrában, hiszen szereplési lehetőségeik egyáltalán nem voltak, kizárólag saját körükben zenélhettek.
A hangszeres kíséret megjelenése a korábban hangszerkíséret nélkül énekelt népi dallamokat a funkciós zenéhez közelítette. A folyamatot befolyásolta, hogy a gitárosok döntő többsége nem zenészcsaládokból származott, s ezért nem volt mintája a hangszerjáték gyors elsajátításához. Tudásuk néhány alapakkordra korlátozódott, amelyekhez az énekelt dallamnak alkalmazkodnia kellett. Ezzel együtt új dallam- és ritmusstandardok alakultak ki, amelyek már egy tágabb közönség ízléséhez közelítettek. A melodikusság, a díszítmények helyének és hosszának kanonizálódása, valamint a ritmikai egyszerűsödés a populáris zenében járatos külső hallgatóban az ismerősség, a kiszámíthatóság érzetét kezdte kelteni. Ugyanakkor a szövegekből is a személytelenebb, közömbösebb elemek kerültek az előtérbe, mivel az ilyen közös szórakozás már nem feltétlenül kötődött a szűkebb közösséghez. Megjelentek tehát a cigány népzenei alapú populáris stílus első kezdeményei, később pedig már a szerzemények is: a saját dallam- és szövegváltozatok.
A táncházmozgalom kialakulása (1972-től) újabb kapcsolódási pontot adott a többségi kultúrához és annak mozgalmaihoz, mivel hivatkozási alapul szolgált, hogy a táncházmozgalom már kezdettől fogva beemelte a repertoárjába más etnikumok hagyományait is. Sebő Ferenc későbbi megfogalmazásában, a táncházmozgalom más etnikumok hagyományaira úgy tekintett, „mint a közös európai nyelvezet helyi színezetű, eltérő korokat reprezentáló változataira”.A táncházmozgalom megjelenése egyben azt is eldöntötte, hogy a cigányság zenekulturális mozgalma milyen irányba induljon. Míg korábban többen (többek között Varga Gusztáv és Balogh József, a későbbi Kalyi Jag együttes tagjai) is játszottak rockzenét, illetve rockegyüttesekben, ez az irány háttérbe szorult. A Daróczi–Bársony házaspár nemcsak munkásszállókon, hanem falvakban is járt, ahol éneklő-zenélő családokból együtteseket szervezett. Ezeket, a magyar Páva-köri mozgalom együtteseinek mintájára, hagyományőrző együtteseknek nevezték el.
Ugyancsak a hetvenes években kezdett cigány népzene- és néptáncgyűjtési tevékenységbe Balázs Gusztáv, aki nagyecsedi oláh cigány családból származott. Tanítói diplomát szerzett, és eközben a nyíregyházi Nyírség néptáncegyüttesben táncolt. Itt figyeltek fel rá kollégái, majd Martin György néptánctudós, aki biztatta a kutatásra. Balázs a nyolcvanas években elvégezte Debrecenben a néprajz szakot, és egyetemi doktori dolgozatát a nagyecsedi oláh cigány néptánchagyományokból írta. Balázs nagyecsedi rokonai és barátai közül többen dolgoztak már akkor Budapesten, elsősorban építkezéseken. Balogh Béla (1958–1996) a Vadrózsák néptáncegyüttesben táncolt (Varga Gusztáv és mások zenéltek).
Az együttes tevékenysége. A Kalyi Jag, amelynek cigány tagjai zenészi tevékenységüket budapesti munkásszállókon kezdték, és a világ nagy színpadaiig jutottak, miközben számos fontos kitüntetés birtokosai lettek, a magyarországi cigány folklór legreprezentatívabb együttese. 1978 augusztusában alakult meg. Esztétikájuk kialakításában saját folklórhagyományaik és popzenei érdeklődésük mellett Balázs Gusztáv és a pártfogóként fellépő magyar néptáncszakemberek és kutatók (köztük Martin György) vettek részt. Az együttes kezdetben elsősorban munkásszállókon, ifjúsági klubokban, táborokban és művelődési házakban lépett fel. 1980-ban megkapta a működési engedélyt. Ezután rádiófelvételek készültek vele, majd 1981-ben következett első külföldi turnéja, Hollandiában. 1982-ben lépett fel először a táncháztalálkozón, a Budapest Sportcsarnokban. Első lemezéből egy hónap alatt harmincezer példány kelt el, és 1989-ben aranylemez lett. Az együttes akkori felállása: Varga Gusztáv (Nagyecsed), Balogh József (Újfehértó), Balogh felesége, Künstler Ágnes (aki budapesti és magyar származású), valamint Balogh Béla (Nagyecsed). A nagy sikerre való tekintettel még három lemezüket adta ki a Hungaroton (1989, 1992, 1993). A kilencvenes évtizedben bejárták a világot, de itthon is sokat szerepeltek, a Diákszigettől kezdve cigány családokig, akik meghívták őket keresztelőn vagy lakodalomban muzsikálni. A második lemeztől kezdve Balogh Béla helyében a magyar cigány Nagy József kannázott és szájbőgőzött.
Színpadi zenélésük és táncuk fontos állomása egy német–osztrák szuperprodukcióban, a Magnetenshowban való részvételük 1993-tól, amelybe Indiától kezdve Európán át olyan professzionális cigány együtteseket hívtak meg, mint például a macedóniai Eszma Redzsepova és a spanyol flamencotáncos Maria Serrano csoportjait. A show alapkoncepciója a cigányok virtuóz zenélése és tánca volt. A Kalyi Jag a népzene mellett cigány szóló-, páros- és botolótánc-koreográfiát adott elő. Hat hónap alatt 138 koncertet tartott Ausztriában, Németországban és Svájcban. Tagjai ezzel olyan színpadi gyakorlatot szereztek, amellyel kevés együttes tudott versenyezni. A showban való szereplésnek köszönhették, hogy részt vettek a World Music Festivalon, ahol World Music Megastar címet nyertek.
Az Európa-díjat 1994-ben kapták az Európai Ifjúsági Parlamenttől és a One World Group and Music Televisiontól. Még abban az évben Varga Gusztáv az 1991-ben megalakított Kalyi Jag Roma Művészeti Egyesületre építve elindította a Kalyi Jag nemzetiségi szakiskolát, amelyben a romani nyelvet és kultúrát (elsősorban a zenét és a táncot) is tanítják. 1996-ban az együttes állami kitüntetést kapott. A Magnetenshow mintájára Varga szervezett egy hasonló show-műsort, részben azonos szereplőkkel, Gypsy Fire címen, amely itthon és külföldön is szerepelt. Két következő lemezét a Kalyi Jag saját kiadásában jelentette meg (1998, 2002), amelyeken, különösen az utóbbin a kilencvenes évek új divatirányzatához, az etnozenéhez való óvatos közeledés is megfigyelhető a meghívott hangszeres zenészek előadása révén. Ezen a felvételen már szerepel új tagja, a szintén a nagyecsedi rokoni körből származó, kissé fiatalabb Farkas Zsolt. Balogh József és Künstler Ágnes azonban a divatosabb popstílusokat is fel kívánta használni, ezért külön is megjelentetett egy lemezt Ethnix néven (2003), amelyen cigány népdalokat, köztük több balkánit, a Kalyi Jagénál populárisabb stílusban dolgoztak fel. A Kalyi Jag fennállásának 25. évfordulójára a televízió Roma Magazin című műsora portréfilmet készített az együttesről Gábor Péter rendezésében.
A nagyecsedi oláh cigány hagyományt az 1990-es évek elején etalonnak nevezték, de hatása nem önmagában érvényesült, illetve a nagyecsedi dalkultúra csak egy, bár fontos elem, amiből a Kalyi Jag építkezett. Lényegesek az együttestagok saját magukkal hozott hagyományai, iskolázottságuk, a munkásszállókon megismert, más cigány és nem cigány hagyományok meg a korszak populáris zenei stílusai: a slágerzene, a rock- és popzene, amelyek jellegzetességeit a gitártanulás révén is elmélyítették. A fiatalok sokféle zenét hallgattak, és a későbbiek során is követték a popzene változásait.
A nagyecsedi hatást a mozgalomban viszont erősítette az a tény, hogy több együttes is származott onnan. A Nagyecsedi Fekete Szemek, a Romanyi Rota (Cigánykerék) tagjainak többsége, az Ando Drom (Úton) néhány tagja, Balázs Gusztáv együttese, a Maljaki Luludi (Mezei Virág), amely ugyan nem állandóan működő együttes volt, de kazettát is kiadott; a Kalyi Jag ifjúsági együttese, a Ternipe (Fiatalság), amely a Kalyi Jag közvetlen hatása alatt állt; a Balogh Béla alapította Lindri (Álmok), végül a Vojake Roma (Jókedvű Romák), amelynek utóda a Khanći Doś (Semmi Gond) lett. Mindezek közül csak a Vojake Roma kazettáin énekelt idősebb, hagyományos előadó.
Otthoni gyökerek – Nagyecsed. A Mátészalkától kb. húsz kilométerre délkeletre elhelyezkedő, az 1990-es években városi státust nyerő Szatmár megyei Nagyecseden magyar és oláh cigányok élnek. Balázs Gusztávnak a nagyecsedi oláh cigány tánchagyományról írott könyve alapján tudjuk, hogy a korábban érkezett, főleg vályogvetésből és zenélésből élő magyar cigány családok mellé a 19. század vége felé kezdtek betelepülni az első, mind az anyakönyvekben (az első adat 1883. évi), mind saját maguk által sátorosnak (cérhári) nevezett oláh cigány családok a megye keleti részéről, amely ma Romániához tartozik.
A férfiak hagyományos foglalkozása a lókupeckedés és a fémművesség volt (rézművesek, kovácsok, csengőöntők), alkalmi mezőgazdasági munkával kiegészítve. 1950 körül kezdtek Budapestre járni dolgozni. Az első nemzedék a hosszú, hét-nyolc órás utazások alatt a „fekete vonaton” mesékkel szórakoztatta egymást, míg a Kalyi Jag nemzedéke inkább gitárkísérettel énekelt és táncolt.
A folklórszínpadon a nagyecsedi tánchagyomány hatása döntően érvényesült, és formális gesztuskeretének egy részét is megtartották: a férfi táncosok, amikor táncuk végén egymást felcserélik, kezet fognak egymással. Elsősorban Balázs Gusztáv tevékenységének köszönhető, aki kb. 1986-tól évente tartott cigány néptánctábort, hogy a nagyecsedi tánchagyomány országszerte elterjedt. A két műfaj, a néptánc és a népzene narratív kerete azonban már nem volt közvetlenül átvihető a színpadra. Hagyományosan mindkét műfaj előadásához engedélyt kell kérni, és az előadás elején és végén jókívánságok hangzanak el. Az előadás a közönség aktív részvételével, közbeszólásaival zajlik. Folklórszínpadon az éneklést kísérő prózai formulák csak ritkán kerülnek elő. A színpadi szereplések kezdetén megszűntek, mert az előadóknak idegeneket kellett volna bizalmas formulákkal köszönteniük. Ha a közönség körében ismerősök vannak, illetve a közönség nagyobbik része cigányokból áll, időnként elhangzik engedélykérés, illetve köszöntő, amelyre a közönség soraiból válaszolnak.
A következőkben vázlatos összehasonlítást végzek a nagyecsedi zenei hagyomány és a Kalyi Jag folklórzenéje között. Ezért elsősorban azokat az elemeket emelem ki, amelyek megvilágítják a lényegi egyezéseket vagy különbségeket. A Kalyi Jag tagjai tökéletesen a birtokában vannak, illetve megszerezték a helyi tudást, és nemcsak annak méltóságteljességét tartották meg, hanem az előadást, mind a zenében, mind a táncban színpadi módon fegyelmezetté is tették.
Zenei jellemzők – dallam. A nagyecsediek dalainak fő műfajai a lassú, lírai dalok (amelyeket hallgatóknak is neveznek) és a táncdalok, ezen belül vannak a botolótáncot kísérő botolónóták. Ezeken kívül hagyományosan számos magyar cigány lassú és táncdalt ismernek és énekelnek, valamint magyar népdalokat, karácsonyi énekeket és magyar nótákat is.
Több szatmári oláh és magyar cigány csoporthoz hasonlóan korábbi kapcsolatuk az erdélyi hangszeres zenéhez nyilvánvaló részben a dallamok, részben az előadásmód alapján. A táncdalok között vannak olyanok, amelyeknek gyakorlatilag nincsenek kötött szövegelemeik, hanem vagy szöveg nélkül, vagy változó szövegekkel éneklik őket. A dallamok előadásában fontos szerepe van az oktávtörésnek, amelynek segítségével a struktúra átalakítható, és amely a hetvenes években már gyakran alkalmazott eszköz volt a változatképzésre. Szintén változatképző szerepe volt a hangsorvariálásnak.
A Kalyi Jag az idők során számos nagyecsedi, illetve szatmári oláh és magyar cigány dallamot előadott, de az ország más területeinek oláh cigány dallamaiból is válogatott. Ezeken kívül főleg szerbiai, bulgáriai és görögországi dalokat dolgozott fel. A hangszeres hatások az előadásban gazdagon jelentkeznek, de a dallamok és variációik felépítése szabályozott. Az oktávtörés alkalmazása és a hangsor megváltoztatása megmaradt. A Kalyi Jag dalai között az évek során egyre több olyan változat született, amelyet az együttes kompozíciónak tekintett. Ezeknek önálló címeket adott.
Az éneklés mint beszéd, szöveg. Az oláh cigány hagyományban az éneklés mindig beszéd, közlés. A lassú dalok szövegei vegyes (romani és magyar) nyelvűek, és különböző módokon lehetnek tervezettek, attól függően, hogy a közlést az előadó mennyire tartja hangsúlyosnak. A közlés jellegétől függetlenül minden lassú dal szövege hosszú (minimum öt-hat, de akár 20-25 versszakos), és – ha az előadó erre törekszik – van idő felépíteni a szöveg és a zene csúcspontját, amely hosszabb dalok esetén a zárás előtt két-három versszakkal van. A hallgatók előadása a nyolcvanas években még a nagyecsediek és számos más oláh cigány közösségbeliek kedvelt elfoglaltsága volt, akár órákig énekelték őket.
A dalok nem feltétlenül strófavégen fejeződnek be, mert az énekes máshol is kiveheti magát a hangulatból, illetve a táncdalok esetében a táncos elfárad, leáll, és akkor az ének is abbamarad. A befejezésre a táncos vagy valamelyik énekes a dosztá-j (’elég’) formulával hívja fel a figyelmet. A táncosokat táncszókkal biztatják vagy figyelmeztetik, de vannak olyan egy-két soros rigmusok is, amelyeket ritmikus beszédben vagy akár dalszövegként is előadnak.
A színpadi folklórzenében egy lassú dal általában csak két-három versszakos, a romani nyelven nem értő hallgatók kedvéért, az anyanyelvűeknek viszont közismert vagy közömbös témájú dalokat kínálnak. A saját életből vett témák komponált dalokban jelentkeznek (például a Kalyi Jag együttes két tagja, Balogh József és Varga Gusztáv is szerzett dalt a kislányáról). A színpadon elhangzó dallam továbbá kerek egész, a táncdalokban is, amennyiben nem táncolnak rá. A táncszók funkciója kibővült, mert némelyiket állandóan ismételgetik akkor is, ha nincsen a színpadon táncos, illetve a hangfelvételeken az előadás színesítésére.
Stílus – többszólamúság. A nagyecsedi oláh cigányok énekében az ötvenes években jelentek meg a többszólamúság első kezdeményei, de a váltás a többszólamúság felé a hetvenes években játszódott le. A többszólamúság, az ún. tercelés megjelenésének előzményei a dallamsorvégi hosszú hangok együtténeklése a szólistával, illetve a heterofónia, amikor több énekes együtt adja elő a dallamot, amelynek egy-egy részletében saját változatot énekel. A nagyecsedi többszólamúság a sorvégi hangok alsó, ritkábban felső tercének beéneklésével kezdődött, de már 1974-ben énekeltek kíséretként funkciós jellegű dallamformulákat is a zárlatoknál a záróhang vagy az azt megelőző hosszú hang alá, illetve a két hang közti szünetben. A szólistát az előadók vezetőnek, a többi énekest kísérőknek nevezik.
Egyes előadói csoportoknál 1979-re a többszólamúság a kiteljesedés képét mutatta. Ebből az látszik, hogy az eltelt időben sokat és lelkesedéssel gyakoroltak, kísérleteztek. Volt egy olyan csoport, amely háromszólamú akkordokat is tudott énekelni. Mások megmaradtak a két szólamnál, de azt gyakran alkalmazták. Ezek az előadók elsősorban a középnemzedékhez tartoztak, harminc-ötven évesek voltak. Mintha versenyre akartak volna kelni az akkor már egyre inkább az előtérbe kerülő gitárral. A fiatalok egy részének előadásában viszont egyszerűsödés játszódott le, amelyben nagy szerepe lehetett a gitárhasználatnak.
A Kalyi Jagnál és több más együttesnél is a lassú dalok többszólamúsága kezdetben nem vagy csak igen szerény mértékben került színpadra. Számomra ebből vált nyilvánvalóvá, hogy a többszólamúság a gitárjáték alternatívájaként is fejlődött. A Kalyi Jag a többszólamúságot és a heterofóniát is gondosan felépíti.
Előadásmód – dallamépítés „forgatással”. Az etnomuzikológiai szakirodalomban ma már közhelyszámba megy, hogy az előadásmód a népi előadók számára a dallam elválaszthatatlan része. Ennek ellenére érdemes újra felhívni erre a tényre a figyelmet a folklórmozgalmak kapcsán, mivel a színpadi kontextus a népi előadásmódot akkor is megváltoztatja, ha az előadó törekszik a megtanulására, illetve megtartására. Nagyecseden és Nyírvasváriban gyűjtött adataim szerint a dallamvezetést az úgynevezett forgatás vagy fordítás adja meg. A fordítás lehet egy hangsúlyozott, díszített, illetve hosszabban kitartott hang, amely jelzi az elfordulást a kezdő iránytól, de lehet egy olyan díszítő motívum is, ami mintegy megerősíti az adott irányt. A dallam változhat az előadás során, és a dallamot vezető személy elképzelését a hallgatók vagy kísérők a forgatás alapján érzékelik. Gyakran előfordul, hogy az énekes alom-alom stb. szavakkal, szótagokkal eldúdolja a dallamot, de az ő dúdolása már tartalmazza azokat a fő irányjelzőket, amelyek során a dúdolást követő szöveges előadás meg fog szólalni. A dalszöveg sokszor segít a dallam azonosításában, de nem általánosan, mivel a szövegek egy részét több dallamra is lehet énekelni.
A folklórmozgalom eszménye a szép hangú, kiegyenlített éneklés. A dalok megtervezettek, csak kisebb, mikrostrukturális változtatások lehetségesek, és a közlés a háttérbe szorult. Mindezek következtében a forgatás a lassú dalokban, bár jelzésszerűen fölismerhető, elvesztette a szerepét.
Tagolt éneklés. Mindkét műfaj előadásánál jellemző, hogy az egyes hangok jól megformáltak és szeparáltak. A táncdal előadása még inkább tagolt, amit az előadók szaggatott éneklésnek neveznek. Tánckísérő funkcióban az előadás nem elsősorban mutatósságra törekszik, hanem arra, hogy minél megfelelőbben szolgálja a táncos érdekét. Ha nem táncolnak a dalra, akkor mutatósabb, virtuózabb lehet. Gyakorlatilag tagolt éneklés van a Kalyi Jag dalaiban is, csak kevésbé szaggatott, mint a népi előadóknál.
Vibrátó, tremoló. A vibrátó, amelynek népi elnevezése rezgetés vagy rezegtetés, a cigány előadásmód alapeleme, amely szoros kapcsolatban van a tremolóval mint a vibrátó artikuláltabb változatával. A megfigyelések szerint egyes cigány közösségekben a kitartott hangok vibrátó éneklésével kezdődik el a daltanulás, már egyéves kor előtt. A vibrátó a hangnak érdességet ad, és ezt a hatást a vibrátó sűrűbb használatával, illetve a hang felerősítésével fokozni lehet. A nagyecsediek mély hatást keltő hangokat énekelnek, amelyeknek drámai erőt adhat, a sorzáró hangok esetében különösen, a hang fokozatos erősítése vagy rögtön fortéban való megszólaltatása. A hosszú hangokra sok levegőt engednek, ami mind a hang, mind a vibrátó felerősítését lehetővé teszi. A tremoló a népi gyakorlatban, a felvételek tanúsága szerint, kevésbé gyakori. A tagolt éneklés és a vibrátó, illetve a hangszínbeli sajátosságok teszik a cigány dallamokat a kívülálló számára megfoghatatlanná.
A vibrátó éneklés, szintén finomított formában, megmaradt a Kalyi Jagnál, sőt mivel a lassú dalokat többnyire szolisztikusan éneklik, a forgatás helyettesítésére és a sorközi szünetek kitöltésére is alkalmas eszköz. A tremoló a folklórszínpadon gyakoribb, fontos díszítőelem. Nagyon érdekes fejleményként az erősebb vibrátó-, illetve a tremolóéneklést a cigány lakodalmas zene egyes előadói jobban megtartották, mint a folklórzenészek. Ennek talán az az egyik oka, hogy a repertoár modernizálásával ebben a műfajcsoportban a vibrátóból-tremolóból lett az egyik fontos etnikus jel.
Tempó, ritmus, szájbőgő. A tempó és a ritmika nagyon biztos, alkalmazkodni tud a táncoshoz, szinte számolja a ritmusértékeket a lába alá, és követi gyorsítási, lassítási, illetve hosszabbítási vagy rövidítési törekvéseit. Az egyes ritmikai elemek ismerete, kidolgozottsága folytán az énekes meg tudja toldani vagy éppen lerövidíteni a dallamsort vagy akár az ütemet, ha arra van szükség. Ezek az aszimmetrikus vonások nem tánckísérő funkcióban is megjelennek. Az énekesek tempóérzéke nagyon finom, és egy előadáson belül nincs jelentős tempóemelkedés. Az előadók Martin György munkacsoportjának két tempó létezéséről számoltak be: az egyik a lassúbb csendes, amit mulatáskor, nem feltétlenül tánc alá használnak, a másik a gyorsabb ugrós.
A szájbőgő nem mindig nagyon változatos, de nem is mechanikus. Lehet viszont humoros, ami különösebb élvezetet ad. A szájbőgőzés elsősorban a férfiak feladata: egy-egy idősebb nő kíséri a férjét szájbőgőn, és itt-ott megszólal fiatalabb nőknél is, de nem gyakran. A ritmuskíséretet ujjpattogtatás, asztallapon való dobolás és lábdobbantás adja, hangszerpótló eszközök, azaz kanna és kanál a hagyományos nagyecsedi előadások felvételein nincsenek.
A Kalyi Jag megtartotta a hagyományos tempót, a gyorsításai is finomak, és a népi gyakorlathoz hasonlóan általában a sorok elején kezdődnek. A ritmikai variálás tekintetében a ritmusképletek változatosak, és néhol az ütemszám is bővül vagy szűkül a sorokban, de ütembővítésre vagy -szűkítésre nincs lehetőség a gitárkíséret miatt. Mivel a hangszer adja a ritmust, a táncdalokban is lehet a műzenei előadáshoz közelítően énekelni. Bár Martin György aggodalma, miszerint a hangszerjáték el fogja sorvasztani a pergetést, nem bizonyult megalapozottnak, mert a pergetés etnikai jel lett, de számos együttesnél mechanikussá vált. A Kalyi Jagnál nem, de az aszimmetrikus elemek száma mégis csökkent, valószínűleg szintén a hangszerkíséret miatt, amit viszont ellensúlyoz a pergetés kidolgozottsága.
A Kalyi Jag divatba hozta a szájbőgő-improvizációnak nevezett szólót, amit általában csak kanna kísér. Ehhez talán Víg Rudolf lemezéről (1976) kapták az ötletet. Víg a felvételkor egyik kiváló előadóját, az öcsödi Rostás Károlyt („Huttyán”) megkérte, hogy szólóban szájbőgőzzön, amit korábban sosem csinált. A tehetséges előadó komplett kis darabokat hozott létre. A Kalyi Jagnál és a mozgalom egészében, előtérbe kerültek a szájbőgő humoros elemei, valószínűleg azért is, mert a színpadi előadás közben egy huzamban sokkal többet kell szájbőgőzni, mint a népi gyakorlatban, ami viszont a gitár miatt kevésbé hallatszik. Ezért az előadók saját fáradtságuk leküzdésére, valamint a személyükre irányuló figyelemfelhívásként tréfás megoldások alkalmazásába fogtak. Talán Balogh Béla kezdte a szájbőgőnél a nevetés utánzását, amit sokan átvettek.
A Kalyi Jagnál és másoknál is időnként egyfajta verseny jön létre az ének és a hangszer között a ritmusszekcióban. Mindkét „fél” emeli a tétet, a dal egyre hangosabb és gyorsabb, aminek az is lehet az oka, hogy a színpadon a virtuozitásnak nagyobb a szerepe. Ez jellemző a táncra is: a táncmotívumokból kevesebb idő alatt többet mutat meg a jó táncos, de hamarabb ki is fárad. A kanna és a kanál, hangszerpótló eszközökként, állandó használatban vannak az együtteseknél.
Kíséret. A dallamok feldolgozásának alapvető meghatározója a gitár. Ezért a dallamokat úgy kell átalakítani, hogy kísérhetőek legyenek. A lassú daloknál a sorok végén hosszan elnyújtott díszítés alkalmat ad a kísérőknek, a Kalyi Jag esetében az énekeseknek és a mandolinnak, hogy heterofonikusan bekapcsolódhassanak vagy újabb funkciós jellegű díszítéseket alkalmazzanak, illetve a sorok végi akkordokat megerősítsék. A vokális és a mandolinkíséret a népi előadás segítőinek szerepében van. A vokális kíséretben megjelenik a heterofónia és a kadenciális polifónia. A mandolin heterofóniában játszik, a sorok végén időnként „tercel”, tehát a vokális kíséret típusát tették át a hangszerre. A gitárkíséret akkordfelbontásokból áll. Az előadó először arpeggióban megszólaltatja az akkord hangjait, majd gyors, fölfelé-lefelé köröző mozgással játssza őket. A szólam tempója változik, az énekeshez alkalmazkodva. A bevezető futamokat a gitár játssza, de azután átadja a vezetést a szólistának: az énekes előtt nem kezd bele a következő sor akkordjába.
Az előadás jellegzetessége az ehhez a stílushoz kapcsolódó lassú tempó és a népi énekstílus érdességétől elütő kiegyenlített, Balogh József éneke esetében egyenesen selymesen lágy hangszín. Mivel betanult darabokról van szó, az énekes nem használja fel a népi éneklésmódnak a hanglejtés és a hangerő változtatásában rejlő lehetőségeit a tartalom érzékletesebb kifejezésére. De éppen ez a kissé földöntúli, varázslatos hangzás az, amely a Kalyi Jag sikerének egyik titka. Ami az előbbiekből létrejött, azt én oláh cigány Liednek nevezem. A Kalyi Jag homogenitásra és klasszikus zenei értelemben vett szépségre törekvő előadásai többnyire érzelmi állóképek, fegyelmezett szenvedélyük gondosan kiszámított és megkomponált.
Epilógus. 2004-ben az eddigiekhez képest nagy fordulat következett be az együttes tevékenységi körében. A Kalyi Jag korábban mintát adott és divatot csinált – de a divat változásait nem ő diktálta. Tény, hogy az együttes külföldi cigány népi és népies anyagokat is feldolgozott, amelyekből más együttesek ötleteket kaptak. A kilencvenes évek első felének folklórmozgalmában gyors egymásutánban lezajlott három divathullám: az orosz, a balkáni, majd a spanyol cigányzenei divatok. A Kalyi Jag ilyen darabokból csak néhányat játszott, ragaszkodva a kilencvenes évek elején kimunkált stílusához. Az évtized második felében ezért már konzervatívnak számított a nemzetközi populáris zenéhez egyre jobban közelítő hazai cigány fiatalok szemében. Ugyanakkor a nemzetközi színtéren éppen azért tarthatott számot az érdeklődésre, mert a leginkább „hagyományos” cigány folklóregyüttesnek ismerték el. A magyar táncházmozgalomhoz hasonló mozgalmak a környező országokban nem voltak, ezért az ottani cigány együttesek szinte mindegyike mind hangzásában, mind repertoárjában populárisabb volt a Kalyi Jagnál.
A változást először egy újabb felvétel jelezte (2004), amelyen az együttes magyar karácsonyi és búcsúsénekeket dolgozott fel, részben romani fordításban és musical-, illetve rockzenei elemekkel. Varga és Balogh is önálló cigány rockopera megalkotását kezdte fontolgatni, de a munkát már nem együtt képzelték el.
Varga Gusztáv fenntartotta a Kalyi Jag nevet, az együttest cigány és magyar fiatalokkal bővítve alkalmi zenés színházzá alakította, és velük mutatta be 2005-ben a Roma legenda című első roma rockoperát, amely a cigányság mitologikus történetét dolgozza fel, az indiai őshazából való elvándorlástól Magyarországig, látványos kosztümökben és részben keleti táncanyaggal. Ezzel egy időben Balogh József is elkészítette egy tervezett színpadi mű zenéjét, amelynek a Nomád szenvedély (Kígyóballada) címet adta, és amely egy Magyarországon közismert oláh cigány népballada feldolgozása. A darabból végül táncszínházi produkció lett, és a BM Duna Művészegyüttes előadásában mutatták be, szintén 2005-ben (koreográfus: Kovács Norbert, Mihályi Gábor). Mindkét mű tipikus Kalyi Jag-alkotás, amennyiben részben saját korábbi dalaikat dolgozták át, illetve egészítették ki, hangszeres betétekkel. A Roma legenda bőven merít keleti zenékből, a Kígyóballada közelebb marad Európához. Időközben a Balogh–Künstler házaspár EthnoRom néven új együttest alakított.
A színpadi művek megjelenése nagy ugrásnak tűnik, de valójában logikus lépés. A hetvenes, nyolcvanas években az önálló kultúra meglétét a folklórral lehetett bizonyítani. A kilencvenes évek integrációs törekvései, az iskolaalapítások, illetve az értelmiségi kultúra továbbfejlesztése magával hozta azt az elképzelést, hogy a cigány tematika a népzenénél tágabb közönséget érdeklő, standard műfajokba is bekerüljön. A rockopera a Jézus Krisztus szupersztártól az Atilla, Isten kardjáig világszerte felvállal vallásos-mitologikus témákat. Emellett mind itthon, mind külföldön alakultak alkalmi vagy állandó cigány színházak (ezek közül a legismertebb a Macedóniában alapított, majd Németországban játszó Pralipe, amely már a nyolcvanas években klasszikus darabok romani nyelvű adaptációival hívta fel magára a figyelmet). A rockopera és a táncjáték elkészítése és színpadra vitele a zenei integráció továbbvitelét mutatja.
Irodalom
Balázs Gusztáv: A nagyecsedi oláh cigányok tánchagyománya. (Cigány Néprajzi Tanulmányok 3.), Magyar Néprajzi Társaság, Budapest, 1995.
Kertész Wilkinson Irén: Vásár van előttem. MTA Zenetudományi Intézet, Budapest, 1997.
Kovalcsik Katalin: A Szatmár megyei oláh cigányok lassú dalainak többszólamúsága. Zenetudományi dolgozatok. Budapest, 1981, 261–271.
Martin György: A cigányság hagyományai és szerepe a kelet-európai népek tánckultúrájában. Zenetudományi dolgozatok. Budapest, 1980, 67–74.
Említett hangfelvételek
Ethnix: Hívd a Zenét. Call the Music. Gipsy Pop – Folk Music. Ethnix 001 4. Szerzői kiadás. Felelős kiadó: Künstler Kft., Budapest, 2003 (MK/CD).
Kalyi Jag: Gypsy Folk Songs from Hungary. SLPX/MK/HCD 18132. Hungaroton, Budapest, 1987 (LP/MK/CD).
Kalyi Jag: Lungoj o drom angla mande. Gipsy Folk Songs from Hungary. SLPX/MK/HCD 18179. Hungaroton, Budapest, 1989 (LP/MK/CD).
Kalyi Jag: Karingszo me phirav. Amerre én járok. Gypsy Folk Songs from Hungary. SLPX/MK/HCD 18199. Hungaroton, Budapest, 1992 (LP/MK/CD).
Kalyi Jag: O suno. The Dream. Az álom. SLPX/MK/HCD 18211., Hungaroton–Fonofolk, Budapest, 1993 (LP/MK/CD).
Kalyi Jag: Cigányszerelem. Gypsy Love. Romano Kamipo. CDK 001. Szerzői kiadás, Budapest, 1998 (MK/CD[CD-ROM])
Kalyi Jag: Köszöntünk titeket. Naisaras tumen. Greating (sic!) for you. CDK 005. Kalyi Jag Roma Művészeti Egyesület, G+A Production, Budapest, 2002 (MK/CD).
Kalyi Jag: Minden dalom a Tiéd. All my songs are Yours. Tjirej le Gilja. Kalyi Jag+A Production. Music & Text by Sir Gusztáv Varga. Szerzői kiadás, BUdapest, 2004 MCK 007. RTL Zeneklub MC068-4 (MK/CD).
Víg Rudolf szerk.: Magyarországi cigány népdalok 1–2. Gypsy Folk Songs from Hungary 1–2. SLPX 18028-29. Hungaroton, Budapest, 1976 (LP/MK/CD).