Kort föstött

Kiss Péter miniszter megnyitó beszéde^*

    Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mikor a Tamásnak a parlamenti firkáit – ahogy ő nevezte ezeket – kiadtuk, kiadtam, akkor valami olyasmit írtam az utószóban, hogy egy kort nem annyira a politikusai, hanem sokkal inkább a művészei jelölnek. Utaltam arra abban az írásban, hogy ki tudja ma már, Leonardo korában ki volt a belügyminiszter vagy a közlekedési miniszter, ha egyáltalán volt ilyen.
    És ma meg belegondoltam abba, hogy Úristen, mennyire igaz ez, valóban ki tudja, hogy a kilencvenes években, amikor Tamás a hivatott nagy művész volt mindannyiunk szemében, akkor kik voltak a politika közjátékosai, és hogy azt a kort ki ragadta meg jobban, és hogy ki lesz majd évszázadok múlva nevezetes, akár csak a parlamenti firkák révén még a politika műfajában is.
    És lám, itt van most már az is, hogy ő iskolát teremtett! A szó igazi értelmében iskolát teremtett. Bejöttem, és az első blikkre csak úgy felszínesen körülnéztem, és – „Te Úristen – mondom –, ezeket a Péli-képeket nem láttam még?” Aztán nyomban észrevettem, hogy egy másik kiállításon vagyok, persze azonnal, és föl is hívták rá a figyelmemet, s magam is láttam, hogy más a dallam, a zenéje, az aurája, s más alkotói egyéniség és képzelet húzódik meg mögötte.
    Tehát itt egy új művész áll előttünk, kitűnő művész, ebből az iskolából. Persze tudjuk, hogy Szenti művészetét most már tanulják mások is. Ez nagy dolog, Tamás rendkívül büszke lenne rá!
    Azt gondolom egyébként, hogy Tamás valami ilyesmit csinálhat most is. Gondolom én, hogy fest, meg néha iszogat közben, meg feltehetően gyönyörű nők vannak a környezetében. Valahogy így lehet, mert ez a dolog, ami a képeiből árad, az életvitelében is benne volt. Benne volt a személyiségében, és azt hiszem, ahogy a műhelyét, az iskoláját megteremtette, abban is.
    Három idézetet is szeretnék tőle mondani, mert legjobban így lehet rá emlékezni.
    Az egyik: „A homlokomon két aranypánt van: az egyik a cigány kultúra, a másik a magyar kultúra, s e kettőt tőlem senki el nem veheti.”
    És ennek szemléltetésére van egy másik, ami nem sokkal a halála előtt róla forgatott dokumentumportréban hangzott el, és valami hihetetlen módon leírja azt, amit az ember csak dadogva tudna elmondani. Azt mondja Tamás:

A kiállítók és megnyitók (balról): Kiss Péter, Kerékgyártó István, Varga Gusztáv, Szentandrássy István, Kunhegyesi Ferenc

    „Lehettem olyan három-négy éves, amikor még – nehéz elképzelni – platinaszőke hajam volt. Nagymamának ültem az ölében, aki 112 kilós csodálatos indiai istenasszony volt. Gyönyörű fekete haja, szép, nagy, barna arca olyan volt, mint egy bronztányér. Megkérdeztem tőle, én is olyan vagyok, mint ti? Mert a pocsolyában itt-ott láttam, hogy kicsit más vagyok, mint a többi unokája. Azt mondta, hát, kisfiam, ugyanolyan vagy, pont ugyanolyan vagy, mint a többiek. Ekkor dőlt el minden az életemben. Ennek nagyon örülök, hogy így döntött akkor nagymama, és nem látott másnak, mint a többi unokáját.”
    És a politikai küldetését, azt hiszem, hogy talán a legjobban ez a másik idézet mutatja, ami persze, azt hiszem, az ő esetében abszolút nem különbözött a művészi hitvallásától. Tehát a szavakban is, de a parlamenti hozzászólásokban, emlékszem, ugyanúgy, ugyanazzal a hévvel és ugyanúgy nagy vonalakkal „föstött”, ahogy ezt ő mondani szokta.
    „Azt hiszem, hogy én egy hídverő vagyok, egy utász katona, mert nem mindenki képes, hogy belegázoljon a hideg vízbe. (…) Tehát az itt élő népek a Kárpát-medencében, a második évezredre, legalább addigra, nem kezet fognak, hanem elismerik egymás létezését.
    A kézfogás már megtörtént, sokszor. Egyszerűen elfogadják egymást, egymás másságát, megtanulják szeretni egymást, hogy egymás másságából tanulni tudjanak. Nekem ez az álmom, ehhez kell a hidakat megépíteni, hogy ne kelljen táborokba, gettókba kerülni sem a sváboknak, sem a tótoknak, sem a horvátoknak, és természetesen számomra legfontosabb, hogy a cigányoknak sem, kiknek az ügyeit mindig a szőnyeg alá söpörték – ma is!” – mondta akkor.
    Ma avattuk épp a cigány holokauszt emlékművét, a déli órákban. Soha ilyen aktuális Péli Tamás nem volt, és úgy látom, hogy Tamás a tanítványain keresztül, meg amit képviselt, időszerű lesz a következő évszázadokban is.
    Köszönöm a figyelmüket!

^* A szociális és munkaügyi miniszter megnyitó beszéde Szentandrássy István és Kunhegyesi Ferenc Péli Tamás tiszteletére rendezett kiállításán hangzott el Budapesten, a Kossuth Klubban 2006. szeptember 15-én.