Balázs János versei


A megálmodott rejtély
megfejtésre vár;
sorsunk árnya
s az idő szárnya
folyton lebeg,
mégis késve jár:
lépteiben döng,
bánatunk, örömünk
s a zsibongva csapongó
mélység, vagy a távoli
messzeség, magasság:
betölti életünket,
s életünk ellenében,
vagy nyomoréksággal,
vagy éppenséggel büntet.

O suno dikhlo variso
po averi rakhjlipe zohukarel,
Amare trajosko shalin
hajla vramake phaka
sa uran,
inke ashiles phirel:
ande ujstyaimande bashol,
amara bashiles phirdoj
milope, haj o durano
duripe, u chipe:
andre pherel amaro trajo,
haj amare trajoske malavelpe,
ke bangimassa,
ke sastyimasa pogyinavel.

Boldasles: Farkas István





* * *



Vagyok egy nyúzott
emberi bőr darab,
sivatagban élő
feketére égett Arab,
akinek testén
se pihe, se szőr
hajléka sátor:
száraz teve bőr.
Ágya a homok
és a takarója?
Testének izzadása,
könnyeinek sója.
Lélekben szalma,
testben meg aszalva
s gondolatában
reszket a fény;
mint az izzó homok
olyan szegény.
Ünnepje nincs:
imája szokás,
nem köti törvény,
se parancsolás.
Olyan végtelen szabad,
mint a sivatagi szél.
Nem büntet: senkit
el nem itél.
Nyugalma bölcsesség
tekintete fény
s mint a sivatag,
annyira vén.
Nem homok ásó,
se nem szél toló,
hanem az égen
csillag igazgató.
Nappal a napot,
éjjel a holdat
vezeti és együtt
a Tejúton vándorolnak.
Van az időben,
él a térben
s a napja soha
nincsen lemenőben.