E kötet szerkesztője 2006 tavaszán felhívott telefonon, hogy a néhány éves hagyományt követve készül egy kiadvány azokról a jeles magyar személyiségekről, akik 2007-ben lesznek hetvenévesek. Telefonhívása eléggé meglepett, mivel nem éreztem magam sem egy év híján hetvenévesnek, sem „jeles” személynek. Az életkort jelző számjeggyel némi számolgatás után kénytelen voltam megbarátkozni, a másik jelző illetékességét pedig nem az én tisztem eldönteni. Így végül is némi habozás után egy kis rövid vallomásféle megírásába beleegyeztem.
Mivel az amerikai típusú életrajzok is adatokkal kezdődnek, illetve csak adatokkal folytatódnak is, ennél bővebb szeretnék lenni, tehát azt írhatom, hogy a Győr-Moson-Sopron megyei Halászi községben születtem, a Szigetköz nyugati részén Mosonmagyaróvártól akkor hat, most már csak négy kilométerre. Az általános iskolát szülőfalumban végeztem, majd a mosonmagyaróvári állami (korábban piarista) gimnáziumban folytattam tanulmányaimat, s itt is érettségiztem 1955-ben. Ez utóbbi évszám utal arra, hogy az előtte lévő időszak, írhatnám gyermekkorom, eléggé viharos történelmi időszakban telt el. Még azt sem írhatom, hogy én mindebből keveset észleltem, hisz a második világháború eseményei, német csapatok visszavonulása, orosz katonák bevonulása, a legközelebbi nagyváros, Győr sztálingyertyás bombázása s utána a szovjet megszállás még egy nyiladozó értelmű kisiskolás emlékezetében is mély nyomot hagytak. Ezek a történelmi változások tükröződtek az iskola életében is. Az általános iskolában – római katolikus egyházi iskola lévén – a tanítás az alsó tagozatban reggelenként a miatyánkkal kezdődött, majd az államosított iskola felső tagozatában már munkásmozgalmi dalokat kellett énekelnünk tanítás előtt és a tanítás végén. Persze az oktatás tartalma is ennek megfelelően változott. Szerencsére az államilag kötelező tartalmi módosításokat csak részben (inkább formailag) követték tanáraink, ők továbbra is a régi elvek és értékek alapján tanítottak.
Sikeres érettségi vizsga után rögtön fölvettek a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára; bár eredetileg magyar–német szakra jelentkeztem, de átirányítottak magyar–orosz szakra. Egyetemi éveim alatt főként a magyar nyelvészeti stúdiumok vonzottak, különösen nyelvünk eredete, története, a rokon nyelvek, a finnugor nyelvészet. A finnen kívül a manysi, a mordvin és a cseremisz nyelvet tanulmányoztam, szakdolgozatomat is mordvin nyelvből írtam. Valójában finnugor nyelvésznek készültem, s amikor diplomaszerzés után a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetébe kerültem, mégis a szótári osztály gyakornoka lettem, mert ott volt szükség fiatal kutatóra.
Egyetemi éveim alatt sem volt egészen nyugodt a történelmi háttér, hisz generációmnak (gondolom, az e kötetben szereplőknek) legnagyobb élménye volt az 1956-os forradalom és szabadságharc, életem egyik csodálatos emléke maradt azóta is az a 11 nap október 23-ától november 3-áig. Majd a november 4-i szovjet bevonulás után sem a gondtalan egyetemi évek következtek sok szomorú esemény miatt, több évfolyamtársamat elküldték az egyetemről politikai okokból, volt, akit börtönbe zártak, kedvenc tanáraim közül is többeket eltávolítottak, sokan pedig távoztak az országból.
A Nyelvtudományi Intézetben kiváló szakemberek, tekintélyes kutatók közé kerültem, sokat tanultam tőlük. Első főnököm Gáldi László szótárszerkesztő volt, majd a szótári osztályon töltött két év után az akkor alakult nyelvművelő osztály munkatársa lettem, főnököm Lőrincze Lajos volt, valójában ő csábított át osztályára. Ő akkoriban a rádiós nyelvművelés legismertebb alakja volt, közvetlen kollégáim voltak Grétsy László és Kovalovszky Miklós, s ezen az osztályon maradtam még negyven évig, a szamárlétra rangsorolásának megfelelően – kezdetben tudományos segédmunkatárs, munkatárs, főmunkatárs, illetve 1994-től nyugdíjba vonulásomig tudományos osztályvezető. Számos nyelvművelő kiadványt, kötetet szerkesztettünk, írtunk együtt, később a munkatársi kör is bővült természetesen (legismertebb kiadványaink a Nyelvművelő kézikönyv, a Nyelvművelő kéziszótár, Képes diákszótár). Kandidátusi fokozatot is nyelvművelő témával szereztem, dolgozatom témája az idegen szavak használata volt.
A tudományszervezői munka is hozzátartozott tevékenységemhez, számos tudományos konferencia, kongresszus szervezésében vettem részt, nemzetközi magyar nyelvtudományi kongresszusok, finnugor kongresszusok itthon és külföldön, s a kongresszusokon elhangzott előadásokat kötetekbe szerkesztve megjelentettük. Kedvenc kutatási területem volt mindig a szleng, a fiatalok nyelve, három szlengszótárt is szerkesztettem az elmúlt évtizedekben.
A nyelvi ismeretterjesztésbe is fiatalon bekapcsolódtam, számos TIT-előadást tartottam diákoknak és nagyközönségnek. Korábban állandó közreműködője voltam televíziós műsoroknak is, a rádiós ismeretterjesztésben mind a mai napig részt veszek. Szívesen beszélek nyelvi kérdésekről határon túli magyar közösségeknek, már másfél évtizede minden évben rendszeres előadója vagyok a szerbiai Adán a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napoknak.
Mintegy 15 éve tanítok a felsőoktatásban, anyanyelvi tárgyakat adtam, illetve adok elő a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán és a székesfehérvári Kodolányi János Főiskolán. Mind a tudományos munkámmal, mind az ismeretterjesztő és az oktatói tevékenységemmel igyekeztem és amíg tudom, igyekszem a magam szerény lehetőségeivel emelni az anyanyelvi kultúra színvonalát. Ha most kezdeném a pályámat, akkor is ezt választanám, s úgy érzem, egyre több feladat várna rám.
