Margitai Ági

színész, filmszínész (Budapest, 1937. július 12.)

    Nyolcadikos koromban, ha megkérdezték, mi akarok lenni, én gondolkodás nélkül rávágtam: film- és színházrendező leszek. 14 éves koromtól kezdve mindenféle kényszerítő körülmények miatt – másrészt imádtam táncolni – hivatásos néptáncos lettem a SZOT népi együttesben. Itt ismerkedtem meg Molnár Istvánnal, aki számomra egy nagyon érdekes személyiség volt, és emellett az ország több részéről érkezett táncosok szintén nagy hatással voltak rám.
    Hogy mi tett azzá, ami vagyok: az, hogy éltem a háborúban; amit ott láttam és átéltem, számomra meghatározó élmény volt. Akkor hirtelen nagyon felnőtt lettem, s csak később lehettem ismét gyerek, ami a mai napig meg is maradt bennem. A háború megtanított gondolkozni és kialakítani a saját véleményemet; olyat, amit nem mástól hallottam.

Fierstein: Kakukktojás
Cseke Péter partnereként
(Karinthy Színház, 1993)


    Engem a tapasztalat és az élmények, amiket megéltem, nem tettek gyávábbá, sőt! A színpadon az ember minden élményt hasznosítani tud. Ha van egy-egy olyan szerep, amivel nem tudok azonosulni – mint például a gyerekeit bosszúból meggyilkoló anya szerepe –, akkor megpróbálok felnagyítani egy olyan érzést, ami a leginkább hasonlít ahhoz a szenvedélyhez és fájdalomhoz, ami a Médeiában gyilkoláshoz vezetett.
    Olyan nincs, hogy az ember a színpadon minden vágyálmát eljátssza, de nagyon sok szerep utolért, és azért is lettem olyan vándormadár, amilyen lettem, mert mindig társulat, szellemiség és szerep után mentem, vagy olyan rendező után, akivel szerettem együtt dolgozni.
    Elég sokat filmeztem, amit szintén nagyon szerettem. Most épp egy német–osztrák–román–magyar koprodukciós filmben vettem részt – Lefejezett kakas a címe, s több hétig Erdélyben voltam emiatt.
    Épp most volt a premierje Tatabányán Örkény István Pisti a vérzivatarban című darabjának – ebben a műben szinte minden benne van, amit én átéltem és tapasztaltam az életben. Furcsa fintora a sorsnak, hogy csak most találkoztam ezzel a darabbal, amelynek én szinte minden mozzanatát végigéltem. Ugyancsak Tatabányán játszom A szecsuáni jóemberben, illetve télen kezdek próbálni a Győri Nemzeti Színházban, a Tizenkét dühös nő című darabban.
    Világéletemben azt csináltam, amit szerettem, ez tart még a mai napig is fizikailag, lelkileg, szellemileg fitten, jó karban. Miután kedvenc hobbimnak, az utazásnak is gyakorta hódolhattam, a fiatalos lendület megmaradt bennem mindvégig.
    A kor egy természetes velejárója a létnek. Soha nem estem kétségbe, hogy hány éves vagyok, ez az élet rendje. Ha elfogadom a természet szakaszait, akkor a koromat is el tudom fogadni. Minél tovább egészséges legyek, és tudjak dolgozni.

Lejegyezte Gáborjáni Szabó Orsolya