A Magyar Iparművészeti Főiskolán szereztem diplomámat, úgy, hogy ötödéves hallgatóként már terveztem a szolnoki színházban. Egy év sem telt el, amikor a budapesti Nemzeti Színház tagja lettem több mint 26 évre. Jó szerencsém úgy hozta – ez meghatározta a szakmai pályámat –, hogy jelmeztervezői munkáim során a legnagyobb rendező-, színész-, koreográfus-, énekes- és táncosgéniuszokkal együtt állíthattam színre, filmvászonra a világirodalom klasszikusait, a kortárs szerzők remekműveit.
Tervezhettem még az egykori Nemzetiben a világhírű Svobodával, Marton Endre rendezésében a Lear királyt, majd a Marat halálát, később Majorral Az ember tragédiáját, a Rómeó és Júliát és még sok száz darabot egy negyed évszázadon át. Amíg az akkori Nemzeti stúdiójában a mai legjobbak bontogatták szárnyaikat, addig a vidéki színházi műhelyekben csodák születtek. Ezekben részt venni, egy új és előremutató színházi kultúrát létrehozni színháztörténeti feladat volt számunkra. Pécs, Kaposvár, Szolnok, Veszprém színházaiban, Sík Ferenc, Gazdag Gyula, Áts János, Pál István, Székely Gábor, Zsámbéki Gábor, Babarczy László rendezéseiben közreműködnöm pályám felejthetetlen szakasza volt. Európai színházat csináltunk. Nem véletlen, hogy Jászai Mari-díjamat az új magyar kortárs szerzők műveinek színpadképeiért kaptam. Hasonló okokból nyertem el több ízben a kritikusok díját a hazai színházi seregszemléken. Strapabíró alkotóként nem győztem válogatni megbízatásaim között. Erre vágytam, és ez tett boldoggá. Jó példa, hogy a Madách Imre-érmet azért kaptam, mert 19 alkalommal terveztem Az ember tragédiájához jelmezeket, különféle rendezői koncepciók szerint, más-más színházban.
Szinetár és Egry Pirandello darabjaihoz hívott tervezőnek, ezért már nemzetközi Pirandello-díjat vehettem át Agrigentóban.
Stockholmban a Királyi Operába hívtak volna évi egy-két mű jelmeztervezésére, miközben itthon évi 18-22 darabot tervezhettem. Nem foglalkoztat, hogy mi lett volna, ha ott maradok, mivel itthon minden vágyam teljesült.
Huszárik Zoltán felkért a Szindbád filmjéhez, így együtt álmodtuk Krúdy világát a filmvászonra. Ha csak ezt az egy művet készíthettem volna, akkor sem éltem volna hiába. Fábryval a 141 perc a befejezetlen mondatból című filmjét, Szabó Istvánnal a Hanussen filmet tervezhettem több más film között.
Pályatársaim közül többen szeretnek, mint ahányan utálhatnak, és ez azért is meghatározó, mert évtizedeken át békésen rivalizáltunk és hoztuk el a hazai és külföldi kiállítások és biennálék trófeáit. Csoportos kiállításainkon számomra volt megtiszteltetés, hogy Schäffer Judit – a mesterem –, Wieber Marianne, Jánoskuti Márta, Gombár Judit és Mialkovszky Erzsébet társaságában állíthattunk ki. Egyéni kiállításaimon éppen ők érdeklődtek munkáim iránt.
Vámos László és Szinetár Miklós vittek ki a hatalmas szabadtéri színpadokra a Margitszigetre, Szegedre és külföldre. Tőlük tanulhattam meg, hogy sok száz szereplő a színen gyötrően kemény feladata egy képzőművészeti igényű kép megalkotásának.
A monodrámák, kamaradarabok intim világába Szirtes Tamás kalauzolt, mielőtt a musicalek kirobbanó sikereihez kezdtünk volna. A Macskák, az Oliver, a Nyomorultak, Az Operaház fantomja, a Producerek szinte levehetetlenek a színpadról. Ezeknek a terveit az angol jogvédőknek és a Broadway moguljainak kell minden esetben jóváhagyniuk. A procedúrák minden esetben sikerrel jártak, így megnyugodtam, hogy kiálltam a világhírű tervezőkkel való permanens összehasonlítást.
Pályakezdésem óta tervezek az operett- és operaszínpadokra. Vámos László, Békés András, Mikó és Szinetár tanított meg arra, hogy ezekben a műfajokban a közönségnek jussa van a gazdag színpadi látványra, mértéktartó tervezői leleménnyel és szakmai hozzáértéssel.
Miután a Nemzetiben szolgálatomat a jubileumi aranygyűrűvel jutalmazták, a Magyar Állami Operaház kért fel vezető jelmeztervezőjének, úgyhogy ma is az Opera örökös, címzetes vezető jelmeztervezője lehetek. Végigtervezhettem az operairodalom szinte összes remekművét Verditől az összes Wagnerig, beleértve a kortárs szerzők műveit is. Talán ezért lettem érdemes művész.
Később kiváló művész és tanár is lehettem, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen tanszakvezetőként pallérozhattam ifjú tehetségeket.
Tanítványaim közül Kovács Yvette szüléjének fogadott, Füzér Annamária már Jászai Mari-díjat kapott.
A szakmai regiszterek szerint 518 mű tervezését írják a számlámra, meg a szcenikai világkiállítás aranyérmét jegyzik a nevem mellé. Arról nekem kell számot adnom, hogy Seregi Lászlóval és táncosaival juthattam szakmám csúcsára a Rómeó és Júliával, a Szentivánéji álommal és a Makrancos Katával itthon és Berlinben. Seregi foglalta össze mesterségünk lényegét, miszerint csak és kizárólag a leképezett alkotói gondolat kivitelezése alkalmas arra, hogy a színpadon csoda születhessen.
Kossuth-díjamat igen kedves kollégáim körében vehettem át, így panaszra okom nem lehet.
Köszönöm szépen, jól vagyok.
