Gyulai Líviusz

grafikus (Barót, Románia, 1937. december 2.)

Haris László felvétele

    Születtem Baróton – az akkori Háromszék – ma Kovászna megyében, Erdélyországban 1937. december 2-án. A sors szeszélye (és egyben szerencsém) úgy hozta, hogy tegnap este jöttem vissza szűkebb hazámból barátaimmal (2006. december 3-án).
    Megnyílt ugyanis egy kiállításom Sepsiszentgyörgyön s egy Baróton, szülőhelyemen. Tehát kettős ünnep volt nekem, s hármas is, mert Szentgyörgyön megnyílt a Magyarok Háza – büszkén lobogott homlokzatán a nemzetiszínű zászlónk. Én korán (kilencévesen) kerültem Magyarországra, s csak igen kicsit láthattam abból a hihetetlen gazdag világból, amit Erdélynek hívnak! Most, sok-sok kedves rokon, barát segítségével apránként megismerhetem (tettem ezt most is), s nemcsak kultúráját, tájait, de a fantasztikus székely emberek (góbék) lelket melengető személyiségét is. Elmondhatom, el voltunk varázsolva s lélekben-testben (én magam újjászületve) jöttünk vissza Magyarországra. Mikes Kelemen, Kőrösi Csoma Sándor, Tamási Áron és sorolhatnám e föld jeles szülötteit – felmentünk a Wass Albert által leírt Kommandóra – megcsodáltuk a ma is vad, romantikus tájat Kovásznán (13 almafa), s a Békás-szorosig bepásztáztuk, majd a szűkebb szülőföld következik (legközelebb): Kisbacon (Benedek Elek – „Elek apó” ház), Köpecz, Barót, Olasztelek, Vargyas stb. De mondom, ez legközelebb… Alig várom!
    Szóval kilencéves koromban „repatriáltunk” Magyarországra, Sopronba, közvetlenül a háború után (1946-ban). Sopron le volt bombázva rendesen, de előkerültek a gótikus Sopron építészeti csodái, ha csak részletekben is, de a római emlékeket is feldobta a földfelszínre a bomba…
    Nekünk, gyerekeknek gazdag játszótér – jómagamnak a kultúra, kultúrtörténet gazdag tárháza is… hiszen minden új volt itt, a történelmi háttér és borvidék – az akkor még élő polgári hagyományok, az otthonok gondolatokat ébresztő miliője, a gazdag könyvtár, múzeum… 1952-ben újabb stáció életemben – felvettek Budapesten a Képző és Iparművészeti Gimnáziumba. Sopronban a zenei és képzőművészeti hagyományok még éltek, ha kicsit már a háborús háttér miatt lankadtabban is – volt egy kiváló szabadiskola (rajziskola), ahol Ágoston Ernő tanított, kiválóan képzett festő és grafikus – ő vezetett első lépéseimen – hála neki. A gimnáziumban is megsegített az isten, Komjáthy Gyula bácsi személyében, aki kora egyik legjobb rézkarcosa volt, Szőnyi István, Patkó Károly, Tarjáni Jenő, Vargha Nándor, kiváló festők, grafikusok harcostársa. Aztán jött a Főiskola – itt is a grafika szak… 1956 – ekkor vettek fel, s máris volt halottunk, osztálytársunk, Bódis Tóni… Mi sikeresen elmenekültünk az Izabella utcai pincefalakat átütve, fegyvereinket befalazva. Tónin kívül Kovács Jóska, Csűrös Zoli, Kamondy Laci hősi halált haltak…

Szőlőhegyen

    Hurcoltuk magunkkal 1956 emlékét majd 40 éven keresztül, megalázott, gerinctört idők voltak ezek. A haza elvesztette 18 éves fiatalemberek tömegeit, én is barátaim sokaságát…
    Már a főiskolán (ismét az istenek segedelmével), de Nagy László, Kondor Béla és sokan mások is „bedolgoztak”, illusztrálhattam az akkori Élet és Irodalom című lapban, gyakorolhattam későbbi hivatásom. Megismerhettem a kortárs magyar irodalom akkori (és mai s jövőbeni is) legjelesebb íróit, költőit. Barátságával tüntetett ki például Fejes Bandi, Ágh Pista, Buda Feri, Lázár Ervin – jeles kortársaim, s bocsásson meg, akit kihagytam…
    E dicső koszorúban alkotni adott erőt, s adtunk erőt, egymáshoz bújva!
    Hanem mára már oly sok a halottunk, a legértékesebbek mindig előbb mennek el, kétoldalt égetve a gyertyájukat.
    Sok könyvet illusztráltam, talán egy-kettőt megemlítenék: Weöres Sándor: Psziché; Sterne: Érzékeny utazások; Villon és a többiek (Mészöly Dezső fordítása); Fazekas Mihály: Lúdas Matyi.
    Kezdettől fogva rendszeres munkaadóm volt a Megvető Könyvkiadó (szeretett Sebestyén Lajos műszaki vezető és Beck Péter műszaki vezető láttak el sok szép feladattal).
    Az Európa Kiadóra sem panaszkodhatok, szép könyvek készültek ott, s a Helikon Kiadóban is. Na meg a Móra Kiadó (nem utolsósorban sok-sok ifjúsági és gyerekkönyvüket volt szerencsém illusztrálni).
    Az 1970-es években felkértek (Pannónia Filmstúdió), készítsek animációs filmet, illetve hogy szeretnék-e animációs filmet készíteni? Boldogan igent mondtam, s mindjárt Krúdy-filmet szerettem volna produkálni. El is készítettem az irodalmi forgatókönyvet, de aztán nem sikerült megvalósítani – hanem most, jelentem, dolgozom – dolgozunk kollégáimmal rajta (De Ronch kapitány naplója), és jövőre (2007) kész is lesz. Kisebb-nagyobb megszakításokkal azért létrejött két darab tv-s esti mese sorozatom (Jómadarak, Tinti kalandjai), sok rövidfilmem: Jónás, Golyós mese, Szindbád, Az én kis városom, Gertrúd, a nevelőnő…
    Sok országban, városban volt kiállításom, itthon s külföldön. Imádok utazni a feleségemmel s barátaimmal. A mostani székelyföldi utazás kapcsán szívmelengető ünneplésben részesítettek „góbé” rokonaim s barátaim. Mikor e sorokat írom, 69 éves lettem, de remélem, 70 éves koromban is hetvenkedhetek…