NAPÚT 2007/10., 36. oldal


Tartalom

Takács Ferenc
filozófus, szakíró

Orosz Adél
táncművész

Nikmond Beáta

képzőművész, szobrász (Kispest, 1938. március 12.)

    Szüleimnek Kispesten volt Kispipa nevű kocsmájuk 1952-ig. Apám 1957-ben, anyám 1997-ben halt meg. Nyolc általános iskola után a Bánki Donát Technikumban két évet végeztem, majd irodai szakiskolát (gyors-gépírást). Húsz évig egy helyen dolgoztam mint adminisztrátor. Művészeti tanulmányaimat 1960–1977-ig a Dési Huber Képzőművészeti Körben végeztem. Mestereim: Laborcz Ferenc és ifj. Pál Mihály szobrászművészek voltak. 1978 óta rendszeresen részt veszek az országos tárlatokon. Hét évig férjnél voltam. Nyolc évig élettársi kapcsolatban éltem. 37 éves korom óta egyedül élek, Wekerle-telepi földszintes házban. Itt dolgozom, nyáron az udvaron, télen a nagyobb szoba a műtermem. Itt érzem a legjobban magam, itt minden megvan, ami a munkámhoz szükséges. A köveket kézzel munkálom meg. Először vídiavésővel „leszedem a felesleget”. Utána karburundumkővel csiszolom, és közben faragom is, lépésről lépésre kb. egy évig, akkor abbahagyom és kezdem a következőt, ami kapcsolódik az előzőhöz. Általában reggel hat órakor kelek, nyolc órától 12-ig dolgozom. Délután házi munka, pihenés, festés. Este olvasás, tíz órakor alvás.



A lap tetejére