NAPÚT 2008/1., B/1


Tartalom

Balogh Robert
Höhö

Cervantes


I

gen, van, amit végleges értelemmel elneveztünk, meg lehet szólítani, idézni lehet, odahívni, mozgósítni, bevetni. Ezek közül a véglegesen kinevezett és behívott fogalmak között vannak olyan seregek, mint valami római légiók, be lehet vetni őket tekintélyes terepek megszállására. És vannak csak ritka, fél kézen felsorolható osztagok, mint az ide-oda állítható szenteké. Fő, hogy tekintélyük kikezdhetetlen, megfellebbezhetetlen legyen.
    Ilyen a Cervantes-féle hadseregcsoport, mely nem olyan megszámlálhatatlan, mint Rommell tábornok siserehada, vagy Galliában cézárok légiói, legfennebb kétszemélyes. Egyfelől maga az író, másrészt maga Don Quijote.
    Ilyen kis létszámú egység a tizenkét apostolé, melyet egy létszámkiesési vita után Pállal töltöttek fel, aki eredetileg egyenesen az ellenkező oldalon szolgált. Egyféle előjel-megváltoztató, egységet meghúzó gesztusok is jellemzők a képletek kialakulására. Hiszen Cervantesről, megannyi élménye és kalandja végén egyáltalán nem lehet ugyanazt állítani, mint termékéről, a szomorú, a búsképű, a mindent megértő, elrendező lovagról, mégiscsak ő a csattanó. Úgy 1616 óta úgyszólván egyedül szolgál és testesít meg mindent. De hát apostol-ügyben sincs meg a vitán felüli összeolvadás. Péter és Pál „tudjuk nyárban” és összhatásban együtt hatnak, de a korai különbségek más-más elágazások mentén jönnek velük és általuk máig. Pálnak egyszer kellett mondani, és amihez állt, az most is áll, bár Péternek a hajnalig tartó mozgalmi hűtlenkedés után még oda kellett szólni, hogy „quo vadis”, mikor a sziklaszilárdsága újból megingott.
    Fárasztó a mozgást értékelni és kísérni, megérteni a levezetéseket és szálakon keresztül a következés következetességét követni. Mégis ez az ember dolga. Arisztotelész sok helyőrségben és akadémiában szolgált jól, kivehetően és megfellebbezhetetlenül. Platónról el kell mondani, hogy neo-, sőt post-platonikus alapról is vissza-visszatér. Szókratész bácsinak elvitathatatlan érdeme a mártírium, s hogy ennek elviselése kapcsán ő lett az elindítója, a kilendítője az örökmozgásnak. Már akiének. A megingathatatlan igazságok külön és név nélkül tömörülnek. Mint valami bank vagy tröszt vagy globalizált érdekeltség szenvtelensége. Ők vannak örökre a legközelebb önmagukhoz. Az ember természeti erőknek tekintheti őket. Pedig nem azok. Egyetlen pompeji éjjeli őr, aki mások helyett, mások szolgálatában megérzi a gázszagot, többet tehet értük. Hát még egy-egy János vagy Péter vagy Pál! Hát még egy bekerítésből sikerrel kitörő Don-kanyari Cervantes és csicskása, Don Quijote. Nincs olyan esetlen a kultúrával, vallással, mítosszal, mesével megfertőzött két lábon maradó Mauglik között, aki ne volna eredményesebb. Ha nem hagyja magát!

Lászlóffy Aladár

A lap tetejére