NAPÚT 2008/1., 43–47. oldal
Tartalom
Borbély András
Között • A kert pusztulása • Francis Bacon tyúkjai • Kőbánya fölött
Fehér Renátó
(Vissza)nézőpont • A mozigépész sejti • Előjáték • Papírmedál
Balázs Géza
Szódarabolósdi
A szóhatár-eltolódás a nyelvtanban. A szóhatár-eltolódás az a nyelvi jelenség, amelynek során az egymás után következő szavakat másként tagoljuk, az összetartozó részeket szétválasztjuk, és másként ragasztjuk, olvassuk össze. Klasszikus magyar nyelvi példája a határozott névelő „eltolása”: a ziskolába megyek, ahelyett hogy az iskolába megyek. Vámos Miklós egyik regényének a címében is megjelenik, nyilvánvalóan utalva a gyermeki és talán a zenei beszédmódra: Zenga zének. Ezzel máris ott vagyunk a szóhatár-eltolódás gyökerénél: minden bizonnyal a nem értelmező, „iskolás” beszéddel és talán a dallamnak nem pontosan megfeleltető szöveggel van összefüggésben. De beszélt nyelvi vagy nyelvjárási jelenségnek is tarthatjuk.
A szóhatár-eltolódást nyelvtanaink nagyon felületesen tárgyalják (a többsége említést sem tesz róla). A korábbi egyetemi tankönyvben egy tagmondatnyi említése szerepel: „a szóhatár-eltolódás (a zacskó > az acskó, a zongora > az ongora)… az anyanyelvi műveltség terjedése, a nyelvi tudatosság fokozódása következtében már a múlt szóalkotó eljárásai közé szorul vissza, és a nyelvtörténet kérdései közt tartjuk számon” (Rácz E. szerk.: A mai magyar nyelv. Tankönyvkiadó, Budapest, 1985. 168). Ehhez képest az új nyelvtörténeti összefoglalóban már meg sem említik.
Pedig föltehetően a magyar nyelvművelés legkedveltebb kifejezése, az „édes anyanyelvünk” is ekképp keletkezett. Föltehetjük ugyanis a kérdést, mitől édes az anyanyelv? Nos, föltehetően attól, hogy eredetileg az „édesanya-nyelv” kifejezés azt jelentette, hogy az édesanyánktól származó nyelv. Ebből szóhatár-eltolódással (édes anyanyelv) lett a mai jelzős szerkezet.
Létezik azonban egy területe a szóhatár-eltolódásnak, ahol elevenen él, sőt virágzik. A nyelvi humor. Nagy öröm ez számunkra, mert azt bizonyítja, hogy a „periferikus” nyelvhasználatban, a nem hivatalos nyelvi formák között számos olyan jelenség van, amelyről már-már elfeledkeznénk, pedig föltehetően korábban igen nagy nyelvi „hajtóerőt” jelentett. A szóhatár-eltolódás föltétlenül ilyen. Új szavak már nem (nagyon) keletkeznek ezen a módon, de szavak, szósorok humoros, vicces hatásból való átalakítása, vagyis egy sajátos jelentésjáték igen gyakori.
Néhány történeti példa a szóhatár-eltolódásra. Grétsy László nyelvijáték-könyvében (Anyanyelvünk játékai. Gondolat, Budapest, 1974. 138–139.) természetesen fölhívja a figyelmet a szóhatár-eltolódásra. Ahogy írja: a szóhatárok áthelyezésére. Arany Jánost hozza első példaként, aki a görögök nevelészetéről (neveléstudományáról) szóló unalmas értekezés hallgatása közben találta ki a következő – Arany nevét annyira nem emelő – versezetet:
Jaj, biz ez a nevelészet
Csak piano nevel észet,
Írójának neve lész et-
től nem nagyra nevelészett.
Ugyancsak Grétsy László idézi Sebestyén Gábor jogász évődő hangú versikéjét, amely a szóhatár-eltolódás egyik mintapéldánya:
Boris te! Nem Ámor ostoba
Nyila zörömböl. Csője
Megtompul a lángon.
Domború tán Bora kedvellője.
Elsőre talán nem világos, hogy miként lehetne „értelmessé” tenni ezt a verset. Természetesen szóhatár-eltolással! Máris előttünk van egy kis bordal:
Bor Istene! Mámoros tóba
Nyíl az öröm bölcsője.
Megtompult talán gondom
Bor után. Bor a kedv ellője.
Vargha Balázs (Játékkoktél. Kriterion, Bukarest, 1972. 32.) Karinthyt hozza példaként, de a rímeket látva azt mondhatjuk, ebben a szóhatár-eltolásban a nagy mester sem remekel: szörnyű: szőr-nyű…, borzalom: borz-alom, balhátvéd – balhát véd stb.
Következő, jelenkori példáink azt bizonyítják, hogy ezeket a 19. századi, meglehetősen bukdácsoló versezeteket meg lehet haladni. Ebben, vagyis a szóviccekben mintha mégis tökéletesebbek lennénk elődeinknél. Graffitigyűjtésem során akadtam például erre:
Egy kispesti vendéglőbe
egy kis pesti vendég lő be.
A szóhatár-eltolódás napjainkban. Maifolklór-gyűjtésemben (szóbeliség, internet-írásbeliség stb.) a „gyomorbajostól” az elmecsillogtató humorig terjed az ide sorolható viccek tárháza. Van, amikor a rím segíti a megértést:
– Mit mond az osztriga?
– Van egy motorom, oszt Riga.
Egy klasszikus példa:
– Ki volt az első turista?
– ?
– Ábrahám. Hátranézett, és megkérdezte, hát Izsák (hátizsák) hol van?
A vicc alapja a szóhatár-eltolódáson (hát Izsák > hátizsák) túl az ún. homofónia jelensége. Vagyis a két kifejezés azonos módon hangzik, de más módon kell leírni (tehát írásban kevéssé érvényesül a humor). A homofónia mint a homonímia (azonos alakúság) egyik alesete rendszerint valamennyi szóhatár-eltolódásos viccre igaz, bár éppenséggel sok esetben egyfajta „kiejtési játék” (pl. szünet, hangsúly) is megfigyelhető, hiszen egyébként nem lehetne érteni a viccet.
A hétköznapi kommunikációban is használható tréfás szövegek: „Gyalog megyünk, vagy Elvis Presley?” (elvisz Presley)
Illetve rákérdezés arra, hogy az illető hogyan is érkezett:
– Hogyan jöttél?
– Karinthyvel!
Az értetlenkedőknek elmagyarázzák, hogy ti. „kar intivel”, vagyis karjelzéssel (autóstoppal).
Történetek. Állandósult szókapcsolatok, összetett szavak fölbontása kedvelt leleménye a tréfacsinálóknak. Egész kis történeteket fabrikálnak, amelyeknek lényege az alapos „fölvezetés”. Megfigyelhető, hogy a történetek egy része állatmese.
Betör a Ruhat az erdőbe. Megy a nyúl, találkozik vele, a Ruhat megeszi. Megy a róka, találkozik vele, a Ruhat megeszi. Megy a farkas, találkozik vele, a Ruhat megeszi. Megy a medve, találkozik vele, a Ruhat megeszi. Megy az ember, találkozik vele, de nem eszi meg. Mert nem a Ruhat eszi az embert. (M. S., internet, 2006. 02. 14.)
A „Nem a ruha teszi az embert” közmondást alakítja át az ismeretlen szerző.
Tudományos kutatás. A kis Jedlik Ányos megy haza az iskolából. Látja, hogy a kertben egy férfi egy nagy ásóval derékig áll egy gödörben. Megkérdezi anyukáját:
– Anyu, egy bácsi ott van a kertünkben egy ásóval és egy nagy gödörben áll.
– Tudom, Ányos. Kutat ás. (V. M., internet, 2006. 02. 15.)
Két jóbarát, a Lom és a Rom sétálnak az erdőben. Egyszer csak megtámadja őket egy nagy varacskos disznó. A Lom nagyon fél egyedül az erdőben, és elhatározza, hogy ás a földbe egy nagy i betűt, hogy ne féljen.
Eközben kis barátja, a Rom elkeseredetten keresi Lomot és találkozik a nyuszikával. Megkérdezi tőle:
– Hé, nyuszika, nem láttad barátomat, a Lomot?
Erre a nyuszika:
– Társad, a Lom, biztos í-t ás!
(Társadalombiztosítás!)
A „Nyolcadik utas a halál” filmcím másként való tagolásán alapul a következő állatmese-állatvicc:
Vesz a maci egy mikrobuszt, és meghívja a barátait egy kis piknikre. Mivel a busz hétszemélyes, a maci magával viszi még a rókát, a farkast, a sünit, a mókust, a vakondot és a nyuszikát. Szépen becsomagolnak mindent, beszállnak a mikrobuszba, és elindulnak. Egyszer csak látják, hogy ott áll a hal az út szélén, és stoppol. A maci megáll, és kiszól neki, hogy nem tudják fölvenni, mert már minden hely foglalt. Erre a hal megkéri, hogy hadd szálljon be mégis, legföljebb nem fog leülni. A többiek beleegyeznek. Ahogy mennek tovább, egyszer csak felkiált a nyuszika:
– Odanézzetek! A nyolcadik utas, a hal, áll! (Internet, 2002. 03. 04.)
Érdekes, hogy ez a filmcím egy (mesteri) szóhatár-eltolódásos viccet is ihletett:
– Miért veszélyes Nyolcadon tankolni?
– Mert a nyolcadi kutas a halál. (Internet, 2006. 01. 02.)
Szóhatár-eltolódás és népetimológia. A szóhatár-eltolódás gyakran a magyarázata egy idegen névnek, ahogy azt már Elvis Presley (elvisz Presley) példáján láthattuk. De vannak további példák is:
Két macska, Lola és Liza szülni készül. Lola macskaalmon elli majd kölykeit, de vajon Liza Minelli?
Egy kínai iskolában farsang van. A gyerekek készülődnek. Chuan lesz az indián, Lee a hóember, Cheng a telefon… (V. M., internet, 2006. 02. 26.)
Két pösze indonéz beszélget:
– De cúna az óceán mosztanában mifelénk!
– Cúna mi?
Mesteri szóhatárok.
– Miért nem találják Palikát az erdőben?
– Mert Pál ma fa!
(Pálmafa.)
– Mi az, fémből van és utazik?
– Vas utas.
(Vasutas.)
Annak, aki a sátor tetején lakik, a sátor alja új hely.
(Sátoraljaújhely.)
Halak versenyeznek, hogy melyikük ér előbb célba. A lepényhal ér be elsőnek. A reményhal (remény hal) meg utoljára. (Internet, 2006. 01. 02.)
Biz meg Baz elmennek vadászni. Biz vitte a puskát, Baz meg a kutyát! (Internet, 2006. 05. 19.)
A tréfacsináló egy durva felszólításra „játszik rá”, voltaképpen eufemizálja, s ennek egyik eszköze a szó népetimológiája (Baz név), hangtani egybeesése (homofóniája).
– Mi az: Szent István szelleme a folyóparton áll?
– ?
– Partivajkrém. (Parti Vajk rém.) (Internet, 2006. 03. 16.)
– Hogyan jön ki a pap a templomból?
– ?
– Mintha mi se (mise) történt volna. (R. A., internet, 2006. 02. 15.)
A mi se történt frazéma egybeolvasásából fakad a humor.
– Mi a világ leghaszontalanabb tárgya?
– ?
– A villanyírógép.
(Mivel a vicc csak szóhatár-eltolódás figyelembevételével érthető meg, magyarázatként hozzáfűzik:)
– Láttál te már szőrös villát? (Internet, 2001. 12. 11.)
(Vagyis: villanyíró-gép.)
– Mi a mértékegysége az akvárium és az istálló közötti távolságnak?
– Hallótávolság. (Internet, 2006. 01. 02.)
(Hal-ló távolság.)
– Miért nincs az ágyban ű betű?
– ?
– Mert az ágy nem ű tartó! (R. A., internet, 2006. 02. 14.)
(Ágyneműtartó.)
Ezek a viccek egyúttal egyfajta találós kérdésnek is felfoghatók, ily módon egy másik folklórműfajjal is rokonságba hozhatók.
Nyelvi tréfa változatok. Az igazi folklór változatokban él. Érdekes, hogy egy-egy mesteri szóhatár-eltolódás más és más epikus formákban is felbukkan:
– Mit csinál a rongybaba, ha elveszti a fél kezét vagy leszakad a fél keze?
– ?
– Benyúl a fiókba és kiveszi a takarékszövetkezet. (R. A., internet, 2006. 02. 14.)
(Takarék szövetkezet.)
Változata:
A rongybaba felháborodottan meséli a játékmacinak.
– Képzeld, maci, ez a Pistike megint kitépte az egyik kezemet!
– Cseppet se bánkódj, rongybaba, menj oda a fiókhoz és vedd ki a takarékszövetkezet. (Internet, 2001. 01. 29.)
– Mit csinál az asztronauta, ha elfogyott a vize?
– ?
– Űrkutat ás. (R. A., internet, 2006. 02. 14.)
(Űrkutatás.)
Változata:
– Mi van akkor, ha az űrhajós megszomjazik?
– Űrkutat ás. (GY. B., internet, 2006. 02. 14.)
Összefoglalás. A szóhatár-eltolódáson alapuló szókeletkezés elég ritka jelenség lehet a nyelvtörténetben, de a beszélt nyelvben, a gyermeknyelvben többször előfordul. Az alapvetően szóbeli műfajként élő tömör, valamint epikusabb formát öltő viccekben, nyelvi tréfákban (olykor a találós kérdésekre emlékeztető formában) azonban egy sajátos típust alkot. A nyelvi tréfa alapja a szóhatár-eltolódáson túl a népetimológia (belemagyarázás), valamint az azonosalakúság (homonímia), különösen annak azonos „hallhatóságként” megnyilvánuló formája (homofónia). A jelenség egyúttal azt is bizonyítja, hogy a periferikusan jelentkező, alig megfigyelt, nem leírt nyelvi jelenségek nagyon fontos nyelvtörténeti, nyelvélettani folyamatokat rejtenek magukban, ezért kutatásuk még sok érdekeset tartogat.