NAPÚT 2008/6., 11–12. oldal


Tartalom

Barsi Balázs
A templom

Barna T. Attila
Káptalan utca • Vércseppek

A kis harangozó



    1960. március 13. van.
    Az Aszódi Javító Nevelő Intézet területén álló Jézus Legszentebb Szíve templomot most robbantják.
    Elhangzik a „Vigyázz, robbantás” vezényszó, a parancsnok keze a detonátor fogantyúján…
    És ekkor megszólal a harang:
    – Bim-bam-bim-bam…
    – Állj! Valaki bent van! Objektum átvizsgálását végrehajtani!
    – Objektum átvizsgálását végrehajtani! – ismétlik gépiesen a parancsot, és már rontanak be a fegyveresek az objektumba, ami nem objektum, hanem Jézus Legszentebb Szívének szentelt templom. 1906-ban épült. Merengő szecessziós vonalak, a merülő monarchia szomorúsága kívül, belül.
    A katonák nem találnak senkit benn. Újból robbantási parancs, de megint:
    – Bim-bam-bim-bam – szól a harang.
    A parancsnok ideges:
    – Ki van bent? Még egyszer átvizsgálni!
    A katonák mindent átkutatnak.
    – Jelentem, nincs benn senki!
    – Akkor robbantás!
    Megint megszólal a harang:
    – Bim-bam-bim-bam…
    – Állj! Hová bújhatott? Az Úristen nem harangozhat, mert nem létezik!
    A parancsnok maga lép be. Tömjénillat. A csizmasarok koppanása visszhangzik a mély templomcsendben. A faragott homokkő oszlopokhoz dinamitrudak erősítve, vezetékek futnak a detonátor felé. A legkülönösebb az oltár maga. Az első pillantásra látod, hogy nem akadémiát végzett művész alkotása. Valami vidéki kismester faragta hársfából, szépen ki is pingálta, úgy, ahogy kell.
    Az áldást adó Jézus jobbján a hosszú hajú, rongyos rossz gyerek, a kis csavargó. Balján a megjavult fiú, sötétkék vasalt nadrágban, kezében tartja kalapját tisztelettudóan…
    – Azonnal adja meg magát – kiált a tiszt –, illetéktelen személynek az objektumban tartózkodni, bűncselekménynek minősül!
    Semmi válasz. Most emberi hangon szól:
    – Jóember! Bújjon elő, hogy az a jó Úristen áldja meg magát, mindjárt robbantunk! Itt akar veszni?
    Sehol senki. A létrákon fölkapaszkodik a toronyba, és most észrevesz valamit. A harangnyelvhez vékony horgászdamilt kötött valaki. A damil vége az intézet egyik rácsos ablakához vezet.
    Pillanatokon belül megvan a tizenöt éves kis harangozó. A rongyos kis csavargó rossz gyerek az oltárfaragványról… horgászzsinórral próbálta megmenteni a templomot.
    Súlyos évek várnak rá ezért a fiatalkorúak börtönében. A harangozással megvalósította a ”fegyveres testület intézkedésének szándékos akadályozását”.
    Még néhány pillanat csend.
    Vezényszó, és most fölrobban a templom:
    – Bumm…

Pécsi Sándor


(Elhangzott 2007. pünkösdhétfőjén Szanda római katolikus templomában, az Ekszpanzió XIX. alkalmával, a szerző előadásában, az aszódi Jézus Legszentebb Szíve templom helyén bemutatott pünkösdvasárnapi emlékakciónkra válaszolva)

A lap tetejére