NAPÚT 2008/6., 107–109. oldal
Tartalom
Kepes Károly
Magyarázat • Sheryl Sutton színháza
Szabados György
Időszerűség és lábadozás
Hagymás István
Magkor
Ezredkezdő töprengések magunkról
„…Energia és művészet lappang a magban, amelyben él a virág, a gyümölcs, a fa koronája s a jövendő fának magja:
Lappang a petében, melyben él a hernyó, a pille s a pille petéje:
Lappang a fehérnyében, melyben él az embrió, az embriónak fehérnyéje s a fehérnyében az embrió.” (Energia és művészet. A kultúr ember tévedése – részlet – írta és felolvasta: „Csontváry”-Kosztka Tivadar festőművész 1912. május hó 19-én a Lágymányosi Kelenföldi Polgári Kör nagytermében. A jövő nemzedékének ajánlja a szerző.)
Mit jelent töprengeni?
Kik azok a mink?
Mi az, hogy magkor?
Mit jelent a Magna Hungária, s mit a Millennium?
Töprengeni azt jelenti, töpöríteni, tömöríteni a gondolatokat, egyre töményebb, koncentráltabb tudattartamokig eljutni, megismerni a dolgok tövét, ahonnan azok sarjadnak…
Töprengeni azt is jelentheti: a nyelv révén társítani gondolatainkat, egymás mellé illeszteni szóképeinket, miáltal asszociációink (Quinta) esszenciává „aszúsodnak”…
Töprengeni azt jelenti, vélekedni, eljutni a dolgok velejéig, magjáig…
Ha azt mondom: „magunkról”, akkor ránk, élőlényekre gondolok (mint Csontváry a fenti idézetben), vagyis növényekre, állatokra, emberekre, az emberiségre, de egyszersmind magunkra magyarokra is, rokon népeinkre, őseinkre és utódainkra, saját magamra (magomra) egészen az őssejtig…
„…mert az őssejtig vagyok minden ős – / az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik: / apám- s anyámmá válok boldogon, / s apám, anyám maga is ketté oszlik / s én lelkes Eggyé így szaporodom!…” (József Attila: A Dunánál – részlet)
Magkor alatt szűkebb értelemben az elmúlt évszázadot értem, azt az időszakát az emberiségnek, amikor (elsősorban a tudomány révén) sikerült „magközebe” jutni (lásd: magfizika, genetika, „self-pszichológia”), tágabb értelemben viszont ebbe a szóba próbálom sűríteni azt a több ezer éves időszakot, amelynek folyamán népünk élte-éli-élni fogja mindenkori életét…
Hiszem, hogy nyelvében, nevében él a nemzet, tetszik, nem tetszik: magnemzet vagyunk, magnyelvet beszélünk, magul érzünk és gondolkodunk, ébredünk és álmodunk, élünk és halunk…
Ha azt hallom: Magna Hungária, akkor nem elsősorban Nagy-Magyarországra gondolok (a magna szó latinul nagyot jelent), hanem Julianus barát eredeti megfogalmazására (tőle származik ez a megfogalmazás), nála ui. a jelző régi, ősi jelentésű. Nemcsak helyet (teret) definiál tehát Julianus (ez a mai Baskíria területe, az Urál-hegység délnyugati lejtőin), a „második őshaza” helyét, de időt is, amely, úgy tűnik, nem akkor és ott kezdődött népünk számára, keletebbre és mélyebbre kell ásnunk a múltba, ha eleinket keressük…
Végül, de nem utolsósorban a Millennium sem egyszerűen egy kerek ezeréves évforduló, hanem egyben rajtkép is…
A múlt jövője.
A jövő múltja.
Induljunk!
Induljunk ki magunkból, legyen szerünk a magyar nyelv…
Induljunk ki nyelvünkből, legyünk mi magunk a szer…
Igen: Magóg fiai, Magor leszármazottai vagyunk mai magyarok, nemzet- és nyelv-nevünk a mag tőből ered, s mint minden igazi név, ez is beszélőnév a javából, jellemzi a nemzetet s a nyelvet. A lehető legkevesebbel a lehető legtöbbet üzeni, mint ahogy a mag is az élő minőségnek az a legkisebb egysége, eleme, amely az egészre, az élő(lény)re vonatkozó összes információt mag(á)ban hordozza. Mag szavunk olyan, mint maga az őssejt (amelyet a köldökzsinórvérben lelhetünk fel a legnagyobb mennyiségben): omnipotens, minden irányban ragozható, képezhető, differenciálható hasonlóképpen, mint őssejttestvére, amely sejtcsoportokká, szövetekké, szervekké, szervrendszerekké szerveződik…
Magozzunk hát: mag, makk, mák, meggy, megy, mén, mogyoró, magyaró, magyal, maga, magas, magos, magvas, mágus, mágnes, mágnás, magna, magzat, Magóg, Magor, Magyar, Makovecz, magaszt, magam, magad, magán, Magda, magonc, magatartás, magától, magaviselet, magiszter, magló, magoz, magzik, máglya, magma, magtár, magáz, magtalan, magyarán, magyaráz, maghasadás, magfúzió, magömlés, maghajtás, magány…
Talán az sem véletlen, hogy legmagvasabb szavaink igazi mágikus varázsszavak, amelyek kimondva, leírva, innen nézve is, onnan nézve is, egyszeri mindenkori önmagukat jelentik, s az emberélet fordulóinál (születés, szerelem, halál) jutnak igazán szerephez: anya, apa, magam, csecs, atya, pap, ara, vív, bab, báb, jaj, sebes, szösz, uccu, tát, sas, olló…
Hasonlóképpen a csodaszavak világába vezetnek azok a kifejezések, amelyeket „oda-vissza” is értelmezhetünk, s esetleg éppen ellentétes jelentést hordoznak, amellyel mintegy önmagukat egészítik ki, teszik teljessé.
Lássunk ezekből is egy csokorra valót: öl-lő, szív-visz (víz), vér-rév, néz-zen, nap-pán, tág-gát, szik-kis, él-lé, élet-tele, merev-verem, ír-rí, ól-ló, szem-mes(s)ze, árpa-apró, ív-ví(v), öt-tő, üt-tű,… a sort ki-ki folytassa maga.
De térjünk vissza a maghoz, bővítsük a kört, vegyük számba azokat a kifejezéseket, amelyek szervesen kapcsolódnak alapszavunkhoz, asszociáljunk szabadon:
él, élet, elme, elem, elő, ellik, elv, élmény, első, eleven
ér, érik, ért, érez, ered, erő, eredő, érosz, Erdély, érték, érintés
sejt, sejtés, Selye, selyem
szik, szék, Székely, Szicília, zigóta
mandula, mandarin, mandolin, mandorla, Mengyelejev, Mendel,
Mendelssohn
szem, méz, messze, néz, zen
árpa, Árpád, apró
velő, vél, vélemény
ok, okos, okoz, okozat, oktat, oktondi
ész, eszes, eszik, eszme, eszmény, esik
lel, lélek, lelemény, leledzik
agg, agancs, aggancs, ág, aggódik, agy, agyar, ágy, ágyú, ágyék
ős, őz, össz, ősz, ösvény, oson
őr, öreg, örül, őrül, őröl, örök, örvény
gond, gondolat
kel, kell, kelet, kél, költ, költemény, kelt, kelés, keletkezés, köldök
kéz, kezd
haj, hajt, hajtás
bölcs, bölcső, bölcsőde
kör, kert, keret, kerül, kerület, kerge, kerék, kerepel
ír, iram, irdatlan, irtás, irt
kő, könny, könnyű, könyv
ív, ivás, ívás, ivar, ivadék
ikra, iker
ál, áll, álom, Álmos, állam
Ezt a sort is lehetne természetesen tovább folytatni…
Rendre olyan fogalmakat jelölnek magra rímelő szavaink, amelyek magához az élethez, a legmagasabbrendű életminőséghez, a szellemiséghez, lelkiséghez köthetők. Nyelvünk igazi organikus-szerves szerkezet, a szó legszorosabb, legszűkebb, de egyben legtágabb értelmében is, amely a nyelvet beszélőket, vagyis bennünket, magyarokat (és nem magyarokat, akik ezen a nyelven gondolkodnak, éreznek, álmodnak, fajra, bőrszínre, vallásra, nemzetiségre vagy bármely más hovatartozásra való tekintet nélkül) éltet, folyamatosan megújít…
Folytatva a magunkról való elmélkedést nem hagyhatjuk szó nélkül népünk, nemzetünk magos, magvas voltát sem, hiszen a párhuzamok, az analógiák e tekintetben is igen szembeötlők.
Az őstörténettel, népünk eredetével foglalkozó kutatások korántsem teljesek, befejezettek, annyit azonban bizton állíthatunk, hogy nem Magna Hungária a legősibb lakhelye elődeinknek, egyes szálak Délnyugat-Szibériába, az Ob folyó völgyébe vezetnek, egy másik szálon Közép- és Közel-Keletre jutunk (Mezopotámia), egy további vonal Belső-Ázsiába vezet, a Tarim folyó medencéjébe, ismét más vonalak egészen Távol-Keletre mutatnak, egészen a Kínai Nagy Falig…
Bárhogy legyen is, nem úgy tűnik-e, mintha népünket, mint megannyi magot, a keleti szelek kapnák szárnyukra, s általuk kerülnénk egyre nyugatabbra, követve egyben a Nap járását is évezredeken át?
Kevés olyan nációt lehetne felsorolni, amelynek annyi őshazája volna, mint nekünk, magyaroknak, hiszen Magna Hungária, Levédia, Etelköz, Pannónia nem más a számunkra, mint egy-egy gyökeret vert mag, amely életfává terebélyesedik, és ötödikként kiteljesíti a négyelemű halott világot. (A nyugati kultúrák négy ún. őselemmel operálnak: a tűzzel, a vízzel, a levegővel és a földdel, a keleti világ viszont a fa révén válik élővé és ezáltal teljessé. Ez tehát az a bizonyos kvintesszencia [az ötödik elem], amelyre már Hamvas Béla is felhívta a figyelmet az Öt géniusz című munkájában, s nála is magától értetődik, hogy az ötödik géniusz: Erdély. Erdély szavunkban – mint már láttuk – ott a fa is [erdő] és az élet is [ély], a kört tehát bezárhatjuk.)
(Részlet a Magsejtés című esszékötetből)