NAPÚT 2008/8., 14. oldal
Tartalom
Végh Attila
Globális fohász
Zsávolya Zoltán
„Lé és tüdő”
Rózsássy Barbara
Kalandok a padon
I.
Mellém ült egy szelíd öregúr, mondván:
„Szeptember a csókok hónapja, drága:
meghívnám ma este hal-vacsorára!”
– Öröme csillogott mellénye gombján.
„Signore, harangoznak épp misére,
mit ajánlgat nekem bűzlő sült halat?
Perdítsen táncra inkább fű alatt
szende kisatyákat a Carminében!”
II.
Mondá a bölcs: szájában szagos sajtot
ki előre érez, végül hoppon marad –
így lett ínyencünk penészevő-bajnok.
S hogy ki e bölcs? Olvasóm, fejtsd meg magad!
III.
Istenem, idehoztad Bábelt a padra!
Letelepszik sörszagú korontúli pár,
csámcsogva szotyit köpnek hökkent galambra:
sértődötten áll odébb kövér lufi-madár.
Nem ehhez szokott ő, etetik itt kézből,
mint ölebet, szelíd-féltőn simogatják;
bottal járó nénike hoz sárgarézből
készült tálcán elé reggel, este mannát.
IV.
S e nő? – Rúzzsal kent szája csókra kinek kell?
Lábkörméről lepattogzik piros festék,
nyakát bekeríti láncos ékszerekkel,
kezén gyűrűk rejtik, bőre mint reped szét.
Fütyürészve köpköd zsíros fülű párja,
zsebéből kilóg – oly laza! – a mobil,
kezét ahogy törli foltos nadrágjába
gyanúsan lök rajta, ki épp e padon ír.
V.
„Van mit sosem szoknék meg, hiába, Uram.
Ha olykor kiengedsz aranykalickádból,
percem legyen inkább zongorahang-futam.”
„Lányom: Chopin árad, épp ahogy te látszol.”