NAPÚT 2008/8., 108–109. oldal
Tartalom
Karácsonyi Zsolt
Ússz, Faust, ússz
Michel Onfray
A sír napjai
Öt híján százhárom
Miért a 98. számban?
Mert lassan megyünk át a tizenegyedik évfolyamba, s mindenkori tematikusságunk sorában a 100. (a karácsonyi – mint rendesen) a hetvenöt magyar hetvenéves kiválóság vallomásait nyújtja, a 99. (novemberi) ezúttal a temetés, a gyász, a kegyelet témája köré szervez összeállítást. Szeptemberben viszont tizennyolc más kerek magyar évfordulót ünnepeltünk. Előtte megint más téma-elkötelezettségek.
Egyszerűen most tudtunk rá sort keríteni. Hogy megszusszanjunk szinte, körbe is tekintsünk: mégiscsak tízévesek vagyunk, lettünk. Avagy csak jövőre leszünk – 1999–2009? Régi vita ez az…
Víg szokásunk (számról számra) a némi rögtönzés s a deli vágta – talán kívülről utóbb észre se venni. Bizakodjunk. Most magunknak jött el a sora egyszer: magunkra. Így határoztunk. Önvállon azonban ne veregessük tízünket. Nem áll jól, remélem, nekünk. Vállunkon az önkéz? Ha mások vállán nyugodhat barátkozón: igen. Ha mások keze vállunkon békél: igen. Ha magunk között fenn körbe-körbe: igen.
Holott
Verejtékcseppel
se hunyászkodhatsz meg jó
agg madár úgy már
Miért tízen?
Ennyien lettünk. Felelős rovatgazdák, lapfelelősök. Együtt ugyan még sose voltunk (tanácskozás, koccintás?). Csak gyakran mindig. Munkában. Mondjuk is: egyedül együtt jobb. Igen ám, de ugyanígy a szerzőkkel, a konzulensekkel, az olvasókkal – barátainkkal. Együtt. Velük is. Olvassák el, kérjük, lapszámainkban, honlapunkon, kik is vagyunk még – fentiek. Oly sokan. A miniszerkesztőségben. Ahol már a Napkút Kiadó évi ötven könyve is.
Tízen. És évente négyszáz új szerző (a régiek, az ismétlődők mellett persze): esztendőn át tartó nyílt pályázatunk megannyi felfedezettje, jeles-neves alkotóink, magyar és külföldi írók, képzőművészek, tudósok, kutatók, műfordítók… Évente ötmillió betű (a tíz-tíz melléklettel együtt). Olvassa valaki?
Lettünk tízen. Indultunk kevesen. Odahagyva – etikai lépésváltás után – egy másik folyóiratot. Onnan mindannyian. Tiszta lappal. Talán maradtunk is tiszták. Az indulásnál mellénk állt Masszi Péter. Nevének helye a kolofonban, természetesen. Három évvel később azonban az indítási milliókat neki visszafizetve – még tisztább képletben: tovább. Akkor alakul a kiadó is. (Mellékkörülmény: a főszerkesztő – aztán voltaképp tulajdonos – a 8. számtól s azóta is – Szófiában szolgál.)
És
Visszagördül a
visszafeltámad oda
szeplők kiverik
Miért – egyáltalán?
Csak. Férfiasan. Honol egy eszgyé-dagály: vagyunk, hogy legyetek. S ameddig eszgyé van (ez a pátosz?) – annyiszor az az ötmillió betű és nyolcvan színes kép évről évre. Ha ötmillió forint is lenne olykor hozzá – rég volt már ilyen boldog helyzet. Köszönöm a nemes ingyenmunkákat, a szerkesztők s a szerzők e hozzáállását, hozzájárulását. Fakad ez szeretetből. Ne piruljunk el.
Künn
Csigadíszlépés
vonalban és ájtatva
nyalkán a nyálkán
Miért is azért?
Öt híján százhárom összeállítás eddig. Mi fán is terem a három számjegyű prím? Több könyvsorozatunk egyike a Japán Cédrus. Benne csak haikuk. Éppen és mindig százhárom egy-egy spirálos könyvecskében. Hogy miért? Mert háromszor harmincnégy meg egy az történetesen annyi. S ennek mi köze is a kilencvennyolchoz? Öttel több. Folyóiratszámok, könyvek – egy műhely termékei. Egy valódi hely, ahol igazi művek teremnek. Láncolatnak alig vagyok híve. Vagyok a fegyelmezett ugrásoknak: a szökelletek alatt nem marad úgyse üres tér. És egy útnyi ív, ugye, a Nap vonulása alatt. Mindenkinek.
Midőn
Atavisztika
ormain csordapisszek
tisztelegnek el
Fordítók s költők érkeznek utcánkba (terünkre) – régen jelesek és alkotói útjuk elején állók. Ekként kerek ez. Hát így vagyunk. Sokan.
Sz. Gy.