NAPÚT 2008/8., 122–123. oldal
Tartalom
Nagy Zopán
Időtlen • Intenció
Michl József
Tata, Magyary-terv
Lászlóffy Csaba
Nagyapa-elégia
avagy a bolondság dicsérete
(Ködbe bújó, pőre nép,
sikátorban szél fúj –
itt születni, hő, be szép!
örök nyár és tél dúl.)
Honfikedv meg honfibú;
tíz perc múlva háború.
Jön a postás, behívót
lobogtat a nagy idő.
Ni, ni, vajon ki az ott(?) –
szánalmasan bicegő.
Nagyapám – még nem halott.
Golyó hatolt tán belé?
Honnan fut a haderő:
Galícia? Tenger-é?
– – – – – – – – – – – – –
Rideg reklámok; röhögve,
vagy unottan ül a néző. –
Veszett ország csonka földje
(toporzékolnék, de késő).
– – – – – – – – – – – – – –
Tordán Zéman sült kenyér-
illatú boltjában
fess kereskedősegéd,
viseltes ruhában.
(Loholtam utána; rég
mi mindent megbántam.)
*
Nagyapa, mi történt veled?
A kelt-tésztából, meglehet,
egy dúc a halántékodra ragadt,
s vakütés-kékké sült a nap alatt.
Egy lélegzetvétel,
s már vele vagyok –
„Védjetek meg, Krisztus!
Szent Ferenc, Szent Péter,
s pogány angyalok!”
Hunyorgása megbocsátás;
mogorva, konok
orra, mint egy náthás
ördögé, s kopott
rőt szakálla
rég elsüllyedt
hajók vitorlája.
Leveledet ki viszi
el Amerikába?
S várod nagyanyánk: Mici
válaszát hiába.
Mit jelent neked a múlt,
te, kékszemű Adriám,
La Manche-csatornába fúlt,
lélekvándor nagyapám?
Halhatatlan hit –: halott
arcán kivirult penész,
(gyarlóságban is varázslat);
életre táncoltatott
asztalon a lelki mécs
gyilkos hadvilágnak.
Megrázza ősz üstökét,
lebeg a szakálla;
amért másvilág az ideája,
úri nőknek,
özvegy főknek
ő az ideálja:
tenyerébe gyűl a rét,
s megsejti gyógyító erejét
csikófarkú fű, kamilla, zsálya.
„Fiktív minden hatalom,
az Isten is hányszor falhoz állít;
csak a kezdet és a vég –
s egy örök: a fájdalom.
Minden egyéb, amit kitalálsz itt
te… meg te is: mind ostoba lom!”
– feddi meg a vén bolond
költő-unokáit.
Torda, 2003.