NAPÚT 2008/3., 16. oldal
Tartalom
Barna Imre
Benyhe János
Gúzsba kötve táncolni? Szépen hűtlenkedve? Öncélú magamutogatás? Hosszú kirándulás? Mondatépítészet? Újjászületés?
Hogyan fordul a mű? Húszan fejtik ki, gyakorló interpretátorok, a maguk válaszát az alábbi kérdésekre:
a) Van-e belső szabálya, amelyet műfordítói gyakorlatában követ: saját használatú öt-, hétparancsolat?
b) Születhet-e szellemes személyes megfogalmazása - akár most, kérésünkre - a műfordítás mibenlétének?
c) Meddig ér egy szakfordító kompetenciája, és állhat-e helyt műfordító szakfordítóként?
Báthori Csaba
a) Most csak a versfordításról: A versfordítás műalkotás, a versfordító művész. Nem kell ismernie az idegen nyelvet, de műalkotást kell létrehoznia a célnyelvben. Formát kell teremtenie, mert forma nélkül nincs művészet. A versműfordítás legfontosabb feltétele a tehetség. Ezt nem helyettesítheti sem a szorgalom, sem a nyelvtudás, sem formai nehézség. Manapság – amint a líra, úgy a versfordítás is – halott. Hogy feltámad-e halottaiból? Ahhoz sokkal többet kell kibírnia a szívnek, mint ami körülveszi.
b) Ugyanerről másképpen: Minden fordítás nehéz. Minden eredeti alkotás átültetés is. Minden fordítás eredeti alkotás is. A fordítás a felelősség műfaja; tanácsos fordítóként ritkán megszólalni. Ugyanakkor: manapság ez a műfaj – mint a művészetként viselkedő hamis írásgyakorlatok zöme – az öncélú magamutogatás terepévé silányodott. Lehet, hogy újra kellene olvasnunk klasszikus fordításainkat – Aranyt, Babitsot, a fordító Illyést. Ilyen hatalmas tükörben, nincs kétség, újra fordítóvá nevelhetnénk magunkat.