NAPÚT 2009/10., 41. oldal


Tartalom

Jung Zseni
fotóművész

Furkó Zoltán
író, szerkesztő

Bakallár József

festőművész (Soroksár, 1940. március 27.)

    Cserhátszentiváni szülők gyermeke. 1940-ben született Soroksáron. Azonos nevű édesapja malenkij robotja miatt édesanyjával, Kasza Erzsébettel négy évre visszaköltöztek szülei falujába, iskolába is itt kezdett járni, s már itt kitűnik rajztehetségével.
    A Képzőművészeti Főiskolán Fónyi Géza és Barcsay Jenő voltak a mesterei. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a Képzőművészek Szövetségének.
    1967-ben Derkovits-díjat kapott. Két biennálé nagydíját ítélték munkásságáért. Több murális alkotása díszíti középületeinket: mozaikok, pannók, üvegablakok, oltárképek. A monumentalitás, a miniatúra, illusztrációk minden műfajban kísérték életművét. A Magyar Nemzeti Galéria és vidéki múzeumaink több ízben vásároltak táblaképeiből.
    A mester művei a világ minden tájára eljutottak (Chile, Amerika. Olaszország, Ausztria, Franciaország, Németország, Dánia, Svédország, Jugoszlávia, India). Közel négy évtizede rendszeresen bemutatkozik Japánban önálló kiállításokkal, s ott tartja oktatói mesterkurzusait is: Hokkaidóban és Hawaiiban örökös Bakallár-kollekciót nyitottak.
    Több hazai és külföldi kitüntetésben részesült. Japánban 1995-ben a Kultúra és Béke Díjat kapta. 1996-ban több évtizedes festői munkásságáért megkapta a Magyar Köztársaság elnöki aranyérmét. 2000-ben jubileumi aranygyűrűt kapott. 2002-ben vallásos alkotásainak magas színvonaláért a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje állami kitüntetést kapta.
    2007-től Cserhátszentiván díszpolgára.



A lap tetejére