NAPÚT 2009/10., 99–101. oldal
Tartalom
Brády Zoltán
újságíró
Marinovich Endre
közgazdász
* Géczi János barátom levelét kell idéznem, hiszen az ilyen dolgokban ő az én eligazítóm, meg azért is, mert a lúdfű nálunk akkor pirosodott meg, amikor a Vér-tó is megpirosodott, a kilencvenes években:
A lúdfűről kérdeztél, arról az efemer növényről, amely képes a lőport megérezni, és úgy reagál rá, hogy piros lesz a levele.
Amúgy az (nekem) a legfontosabb benne, hogy éppúgy él a Mediterráneumban, mint mérsékelt éghajlaton, pl. a te szikes pusztádon. Szóval, olyan magunkfajta.
1 Brancin = tengeri sügér (Dicentrarchus labrux); orada = aranydurbincs v. aranyfejű tengeri keszeg (Sparus aurata); cipal = laposfejű szürke pérhal (Mugil cephalus) – a szerk.
Tolnai Ottó
költő (Magyarkanizsa, Jugoszlávia – ma: Szerbia, 1940. július 5.)
Hét (7) mondat, valamint egy nulla (0)
1. Vastag, szürke, békebeli, azaz háborús lópokróc lóg a budi előtt, szemmagasságban, hogy közben, mert közben történül, van az igazi, közben nézgelődhessék is a világot: cigarettával két lyukat égettek, valaki csak úgy elkezdte, de hirtelen el kellett szaladnia, alig volt ideje felkapni a nadrágot, valaki más fejezte be – és hirtelen eléje tárult a sívó szik végtelenje, bíbicek cikcakkja, amott a görbe érnél mozdulatlan kócsag, messze a pólingok jajgatása, ám azóta a nézgelődő szemek sorra úgy izzanak, mintha mindig éppen most égetnék ezeket a lyukakat, mintha mindig éppen most, miközben az égő nemezelt szőr illata elnyomja a szarszagot.
2. De Pick, a röszkei állomáskutya, aki egy időben kiemelt hőse, már-már főhőse volt T. Olivér vulkán(vulkánfíberben tárolt)szövegeinek, a nagy hírű, szegedi PICK szalámigyár múltjával is miatta kezdett foglalkozni, már öreg, meg mostanság nem is veszik el az élelmet az utasoktól a magyar vámosok, vagy ha el is veszik, nem dobják a szemeteskosárba, már nem jut a kutyáknak, nem jut Picknek sem PICK, se aszpik.
3. És akkor a Ringen feltűnt, bakján a fiatalos képű kocsissal, az a tüdőrózsaszín fiáker, mindenki azt hitte, te találtad ki, kiadód, Reto Ziegler is csak bámult, s te, mint szoktad, otthonosságodat, a Monarchia polgárának otthonosságát (meg hát persze a Nagy-Jugoszlávia polgárának otthonosságát), a kisebbségi hátrányból származó előnyével, még rá is tettél egy lapáttal, tényleg épp lakást készültetek akkor kivenni Bécsben Jutkával, legyen ott egy kéglitek, őseim, mondtad, sószobrokat csempésztek, mint ahogyan én is, a látszatok sószobrait csempészem át az értelem határán, csempészem épp fel ide, a Salztorbrücke környékére, s közben megfigyelted, nem először már, hiszen a tüdőrózsaszínt (lungerosa) még Linzben kaptad, Krisztina barátnődtől, megfigyelted, használat után mindig meg kell törölnöd a kezed, akárha a pájsli (szalontüdő) előkészítése után.
4. Mert közben Mórahalmán egy szép, korszerű fürdő nőtt ki a Nagy Sömmiből, a helyi könyvtárban fehér Tóth Menyus-képek, odébb a sziken, még mindig abban a Nagy Sömmiben, fehér szamár tesz úgy, mintha legelészne, vagy legelész is, hiszen a lúdfű, a fehérvirágú lúdfű, a Nagy Sömmi efemer virága mindig virágzik, s hogy mindig virágzik, s hogy a virágok virága, csak a tudósok tudják (nemcsak gyomnövény, hanem egyenesen modellnövény, rövid tenyészidejű, évente 12-szer is felnevelhető, öntermékenyülő, a keresztezésben jó magkötést mutat – lám, ilyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie a semmisség, ahogy Elemér mondta, szikarcnyi mint olyan, modelljének!)*, meg a szamarak tudják még, a fehér szamarak, amilyeneken a kumbuktói matematikusok, a nulla tudósai is szamaragoltak ide-oda a pusztában.
5. A fékpofát inkább topolyafából, a grafikai dúcot pedig puszpángból, meg azt is tudta, melyik néni csinálja a legjobb tormás céklát Palicsfürdőn, meg azt is, izomtűvel eret, belet nem varrunk, meg még azt is, hogy Dragin (Dražin) vrt az valójában egy függőkert valahol Kotor és Perast között, három hideg forrással a tenger alatt, kagylóteleppel, lehunyt szemmel mesélte, jóllehet mutatta is, este hogyan jönnek a halászmacskák, hogyan halásszák ki a szemetesből a brancin, az orada és a cipal fejét,1 igen, mutatta is, ahogy szaladnak szájukban a cipal fejével, most ahogy mesélem, én is mutatom, egész kis színház, négykézláb szaladgálok a cipal fejével, valaki meg is jegyezte a minap, addig meséled, addig szaladgálsz szádban a cipal fejével, míg neked is cipalfejed nem lesz, mit kezdenek majd egy cipalfejű figurával abban a kis színházban, valóban, mit is kezdenek, majd leszakítják cipalfejed, az lesz a színmű, ahogy letépik a fejed, aztán meg már mintha valami zsinórpadlásra húznák fel, valami zsinórpadlásról süllyesztenék alá azokat a valós függőkerteket, a pomagránát virága sem világol, csak a csillagok az általános indigóban, és akkor újra megszólalsz, mindig is ezt kerestem, mondod, mindig is ezt vártam, ezt az általános indigót, lám, ahhoz, hogy megéljem, cipallá kellett lennem, cipallá lettem, cipalként úszkálok itt, a kopott perzsa mind zsúfoltabb motívumai között, amíg le nem szakítják, mert le fogják szakítani cipalforma fejem, éppen úgy szaladnak el vele, mint azok a halászmacskák ott valahol Kotor és Perast között ahogyan elszaladtak a cipal fejével az általános indigóban.
6. A Joó utcában, amely egy zsákutca, látták naponta, én nem ismertem, de szerettem, ha mesélnek róla, előbb azt hitték, valami fehércselédhez jár, de nem, csak álldogált ott, matatott, ide-oda sétált, felvett egy juharlevelet, ahogy ő mondta, leledzett csak úgy a joóban.
7. Görög teknősöket nevel a vízaknában, szereti a kicsik puha, sárga mintás páncélját, meg kissé odébb a kékköves betonhordó, a fügefával szintén része ennek az ún. mediterrán mozzanatnak, jóllehet ott a kutyatemető is, még emlékszik néhány kutya nevére, közöttük Godot-éra is, aki palicsi féltacsi létére egy időben Pesten volt színházkutya, odébb, mindössze néhány lépésre pedig már a japán mozzanat: szelídgesztenye, Japánban ha egy szelídgesztenyét találnak, házat építenek köré, valamint a bambuszliget, istenem, ha egyszer erdővé lesz, nincs szebb a bambuszerdőnél, egy lányt láttam pisilni ott, a bambuszerdőben, és hirtelen énrám is rám tört a vizelhetnék, zavartan néztük egymást, ahogy folyik a forró arany végig a lábunkon, bele a cipőnkbe, ezen kívül már csak az a hat (6) nyír képezte liget, az ún. orosz mozzanat, hol Trockijnak csúfolt, kecskeképű körösztapám közelségét érezni, jóllehet ő nem Spanyolországba indult Sarnyaival meg Stratégia bácsival, hanem az idegenlégióba, Spanyolországból meg aztán már egyenes út vezetett Szibériába, majd itthon a Goli otokra, igen, Trockij körösztapa, illetve a bácskai trockista sejt közelségét érezni ott, abban a semmis nyírligetben olykor, hiszen különben nem is volt idejük trockistának lenni, mikor is lettek volna trockisták, nem volt idejük, meg, mondom, különben is az idegenlégióba készültek, s más, mennyire más balos egy olyan ember, aki az idegenlégióba készült volt tulajdonképpen, más a dogmája, illetve hát nincs is dogmája, de én abszolút éreztem dogmájukat, azon nőttem fel, ahhoz tartom magam rezzenetlen, egyszer Sarnyai megkérdezte, mit csinál most éppen a Berger ezredes (ők maguk között csak így hívták Malraux-t), s én mondtam, hogy éppen a de Gaulle-nak gazsulál, s a Sarnyai azt mondta, nem baj, nem baj, meg akkor mesélte, ha lehetett volna tiszteletbeli tagja a sejtjüknek, az egyik minden bizonnyal Berger ezredes lett volna, Sarnyai vele repült Mole kasztíliai zendülői ellen, de nem volt idejük, nem volt módjuk, jóllehet mégis volt, és lám, mégis van itt a kis nyírligetben, igen, itt már van, itt már lesz ideje Trockij körösztapának, meg semmis sejtjüknek is lesz ideje, noha a Glass Laci éppen most vágta vissza a nyírfákat, s most sírnak, ijesztő mód intenzíven sírnak, zokognak szinte.
