NAPÚT 2009/10., 135. oldal


Tartalom

Cyránski Mária
szobrászművész

Kertész Sándor
festőművész

Sárközy Tamás

jogász (Budapest, 1940. október 26.)

    1963-ban lettem jogi doktor az ELTE jogi karán, ügyvédi szakvizsgát 1966-ban tettem. Szakmai pályafutásom több szálon futott.
    Mindenekelőtt jogtudományi kutató vagyok, 1972-ben lettem kandidátus, 1978-ban a tudományok doktora. 1969-től a mai napig a Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézetének civil jogi részlegén dolgozom. Az MTA Vagyonkezelő Testületének elnöke vagyok. 1985-ben tudományos munkámért Állami Díjat kaptam. A gazdasági jog területéről több mint húsz monográfiát írtam, többet idegen nyelven is kiadtak. Amit a magam részéről jelentősebbnek tartok közülük: Indirekt gazdaságirányítás, vállalati árutermelés és a tulajdonjog (1972), A vállalatelmélet jogtudományi alapjaihoz (1981), A jogi személyiség átalakulása (1985), Rendszerváltozás és a privatizáció joga (1997), Magyar társasági jog Európában (2001), Államszervezetünk potenciazavarai (2005), A szocializmus, a rendszerváltozás és az újkapitalizmus gazdasági joga Magyarországon (2007).
    Emellett egyetemi oktatóként is tevékenykedem. 1979-ben lettem professzor. Jelenleg a budapesti Corvinus Egyetemen, illetve a budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen vagyok egyetemi tanár, emellett egy éve az Általános Vállalkozási Főiskola rektori teendőit is ellátom. Számos tankönyvet, jegyzetet, ismeretterjesztő kiadványt írtam. A Gazdaság és Jog című szakmai folyóirat főszerkesztője vagyok 1993 óta.
    A jogi gyakorlati szakmában elsősorban kodifikátorként vettem részt. Legjelentősebb munkám e körben az 1988-as társasági törvény volt. Több alkalommal végeztem kormányzati munkát is. Voltam igazságügyminiszter-helyettes, deregulációs kormánybiztos, foglalkoztam kormánybiztosként a kormányzati szervezet átalakításával, legutóbb 2004–2005-ben.
    Igyekeztem részt venni a közéletben is. Nyolc évig voltam a Magyar Jogász Egylet elnöke. De nemcsak joggal foglalkozom, írok más típusú társadalomtudományi munkákat is, általában ifj. Korsós Antal néven. Részt vettem a nyolcvanas években a „nagy” Valóság szerkesztőbizottságában, a kilencvenes években pedig a Mozgó Világban. Hobbim a sport, tíz évig voltam a Magyar Jégkorongszövetség elnöke. Sportjogi könyveket is írtam, szervezem a sportmenedzser mesterképzést, amely 2008-ban elsőként indult a Semmelweis Egyetem Testnevelés és Sporttudományi Karán. A magyar sport modernizálásán általános jelleggel is dolgozom mint a Nemzeti Sporttanács elnöke.



A lap tetejére