NAPÚT 2010/5., B/2


Tartalom

Vida Gábor
Minden lépésnek története…


Az ÚJNAUTILUS irodalmi és kulturális portál 2006-ban alakult, amikor imígyen szólott:

    Testvéreim a felsőbesmetyegben! Engedjétek meg, hogy szerényen köhintsek a nevetekben. A felsőbesmetyeg meghallgatta ím bannyogásunkat, binári poklok balmadára kárhoztatta a bősz buritánt és társait. Grósz vadákat élünk, grószakat, mely mián kötelességünk a burga balvederség ellen nyilatkoztatni, hogy hejába főtt, rüppögött Cseszen a csusza buritán, hejába mutatta föl hatalmas bránerét és verke minket el odva banyja albujába, mink nem szöszhetünk heveny hevedernek hamvedrében toszva.
    Felsőbesmetyegben bunnyadt társaim! Én nem vagyok senkinek se fiaborja, egyáltalán. De Cseszen a csusza buritán gyékát-bíkot mondott, amiben gyaszta, hogy őgyintetett nem is kicsit, de sokat, nem is csak fuszli, hanem detren, hevenyen meg lugyonán. Azt is mondta, és most figyeljetek, hogy farcsokán jön már ki a velő, tele a foszulykája a jittel, addig őgyintett. De méges bízzunk két erős baljában, méges bízzunk benne! Én megmondom akkor a véleményemet. Én már nem bízom ennek sem farcsokájában, sem foszulykájában, sem két erős baljában, mert ez már, társaival együtt, széthordta a zoholmányt, csahogot, eladta az összes betyeruszkát és elárulta ez saját enkaláját. Pfuj!
    A felsőbesmetyeg legyen velünk e grósz vadákban. Csigalom, nyugavér! Igen, testvérem, grósz vadák, sőt meggrasszált, pockista, pickos fikák fiai ezek, kiknek semmi sem gurgula. Mert mit mondott Pocki? Hadd idézzem ezt a rüsmeteg picsulát: „Csihányok népekárjai, agyvelőgjetek!” Kell-e ez nekünk? Kell-e csihányok népekárja, agyvelőg? Hát mik vagyunk mi, bomlott kéve, mit sergő csapot, szám foga org a tőre? Testvéreim, menjenek ők a morgába, ők, a buritánok, a bránermutogatók, eszenyei jeszenyők, kik martonkában dornikat vágtak. Minknek van ősveli iramatunk, melyben foglalva van szlittya szlájdunk fittyes ereménye. Hujj a cínyes cihelőkre lető há. Hajrá Csalaország, hajrá csalivér!

    Ezzel engedjük útjára az elmúlt közel négy évben a portálunkon megjelent legjellegzetesebb szövegekből, vitákból, esszékből, tanulmányokból készült válogatásunkat.

Az Újnautilus szerkesztősége

A lap tetejére