NAPÚT 2010/10., 35–36. oldal
Tartalom
Kiss Antal
tanár, nyelvész
Bitskey István
irodalomtörténész
Richly Zsolt
rajzfilmtervező-rendező, grafikus (Sopron, 1941. március 23.)
Édesanyám tanítónő, festőművész-rajztanár édesapámat, aki Aszódon, az Evangélikus Gimnáziumban kapott állást, egy boldog év után a frontra vitték, és – mint jóval később megtudtuk – én hároméves lehettem, amikor ő a harcokban elesett.
Sopronban cukrász nagyapám műhelyében tébláboltam és csodáltam a tortákra kanyarított fondant-díszeket, cukorszirmokból összeállt rózsákat. 1956 után rábukkantam nagyapámnak a kommün alatt Bécsbe menekült testvérére, évente egy engedélyezett rokonlátogatással ápoltuk hamar kialakult baráti kapcsolatunkat. Rodolph Richly kitűnő magányos pictorként évente egyszer-kétszer párizsi kisgalériákban állított ki. Nevelőapám, Gáspárdy Sándor is rajztanár-festőművész, öcsém is az lett. Édesanyám jelenleg 93 éves, szerinte a művészi hajlam anyai ágon öröklődik… – hogy lehetne ezt kibogozni? Isten éltesse még sokáig!
A soproni Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségiztem, a hajdani Evangélikus Líceumban (alapítva 1554-ben!), amelyet most újra visszakapott az egyház. Szabad rajziskolában, azaz szakkörben Ágoston Ernő, Soproni Horváth József tanított meg az alapokra. A stúdiumok mellett csak úgy, a magam kedvtelésére is rajzoltam, rajzoltam és rajzoltam, amióta csak az eszemet tudom. Lovat a fülénél kezdve, elefántot az ormányától kiindulva, kiszínezett nyári élményeket a faliújságra, képregényt az osztálytársaknak. Az udvarlás is érzékeny, szállingózó tusvonalakkal történt.
Burbankba küldtem rajzaimat, és a fellazítás politikájának hála, a Disney-titkárságtól kaptam egy kedves levelet és a rajzfilmkészítésről egy színes albumot, ide, a vasfüggöny mögé, a Sopront fojtogató határsávba. Döntöttem, rajzfilmes leszek, irány Budapest. Csermák Tibor (Piros pöttyös labda), családunk animációs rendező barátja biztatott, Szabó Szabolcs (Vízipók-csodapók) atyai barát révén még a híres Pannónia Filmstúdiót is megnézhettem. Miután a Képzőművészeti Főiskola grafika szakára nem vettek fel, meg sem álltam a kirakatrendező-dekoratőr iskoláig, amely nemcsak arról nevezetes, hogy itt ismertem meg feleségemet, hanem a két év alatt a vidéki fiú alkalmazkodott a nagyvárosi léthez, az amatőr rajzolgató gyerek a Képcsarnok kirakataiban és kiállításain belekóstolt a profi grafikába és rendezésbe.
Csodák csodája, 1961-ben az Iparművészeti Főiskolán elindult a rajzfilmes képzés, az animációs szak. Z. Gács György joviális szarkazmusára és Eigel István halk szavú, értelmet nyitogató lényére emlékszem a legjobban. Diplomamunkám az Indiában… című József Attila-versadaptáció volt, 1966-ban. A Magyarországon egyetlen és világszínvonalú rajzfilmstúdióba, a Pannóniába kerültem, és mindjárt Macskássy Gyula sorozatfilmjéhez hátteresnek. Nappal alkalmazottként teljesítettem a kiszabott penzumot, szabad óráimban pedig az állami pénzelosztás jóvoltából saját filmjeimet készíthettem.
A magyar népművészet és a zene megérintett. Kodály- és Bartók-feldolgozások születtek: Szvit, 1968, A páva, 1969, Medvetánc, 1971, Háry János, egész estés, 1983, Este a székelyeknél, 1998. Sohasem készítettem ún. szerzői filmet, megfeleltek az irodalom nagyjai vagy a folklór: Molnár Anna, 1972, Hommage ŕ Vajda Lajos, 1999, A kőszívű király, 2006, Kőműves Kelemen, 2009.
A főiskolás évek alatt a Kisdobos gyermekújságban rajzoltam. Több címlapom, számos képes sorozatom még ma is felvillanyoz, milyen jó lenne belőle rajzfilmsorozatot készíteni. Megismerkedtem Marék Veronikával a lapnál, és sokat dolgoztunk együtt mesefilmeken. Lelkemnek ez a rekesze talán nagyobb népszerűséget hozott, mint egyéb filmes önvallomásaim. A kockásfülű nyúl, a Kíváncsi Fáncsi, a Fabulák, Heltai Gáspár mesél rajzfilmsorozataim, a gyerekeknek szóló egyediek, A hétpettyes autó, A kecske és a kos, majd a Pannóniafilmtől nyugdíjba vonulván a Kecskemétfilm Kft. műtermeiben készült A hetvenkedő sün, A kevély kiskakas, A fecske meg a szalmaszál. (Ez utóbbi három Kormos István verses meséje.)
1988 óta – kisebb megszakításokkal – tanítok egykori alma materemben (ma: Moholy-Nagy Művészeti Egyetem), ahol az a megtiszteltetés ért, hogy tavaly sokéves munkám megbecsüléseként kineveztek címzetes egyetemi tanárnak. Balázs Béla-díjam, Érdemes Művész kitüntetésem és néhány fesztiválsikerem van. Néha kiállítom filmjeim lendületes vázlatait, illusztrációimat, melyekből kitűnik, önálló alkotóként éppúgy meg kell felelnem, mint amikor rajzolói stábokkal vagy computeralkotókkal dolgozom együtt.
Két nagy fiam és két fiúunokánk van. Budapest mellett, egy kis hegyi községbe vonultunk vissza, terveim még számosak…
