Napút-füzetek 14.


Napút 2007/4.

Szepes Erika
„Bár emelkednék a világ…”

Pesti Kornél egy napja


Kolofon


Felelős szerkesztő:
Szondi György

Szerkesztő:
Vincze Ferenc

Szöveggondozó:
Kovács Ildikó

Tördelőszerkesztő:
Szondi Bence

ISSN 1787-6877
ISBN 978 963 8478 78 8

Terjedelem: 28 oldal

Bába Szilvia


Külhoni falusi turizmus


Módszertani szempontok



B

ába Szilvia (1980) diplomás művelődésszervező, a Magyar Kultúra Alapítvány értékesítési vezetője (email: bsz@mka.hu; honlap: www.mka.hu). E munkakörben érvényesíti a reklám és marketing terén szerzett, korábbi tapasztalatait és a tanulmányok során alaposan feldolgozott szakirodalmat. Gyakorlati munkája a vállalkozói és a magyar–magyar párbeszédet szolgáló alapítványi rendezvények tartalmi és szervezési összehangolása. Továbbá: a Budai Várban lévő hatalmas épület sokirányú hasznosítása. Munkájában mindez önálló műfajjá fejlődik, hiszen a profitorientált és a nonprofit szempontok összehangolását végzi, a szinergia kiteljesítésén dolgozik. Ennek jegyében vállalta többek között a Panoráma Hazatérők Világklubja szervezését, amely a nyugati magyar diaszpórának, a hazatérők és itthoniak találkozásának nagy lehetősége.

Most közölt írása a gyakorlati rendezvényszervezői munka tapasztalatainak módszertani hasznosítása. Dolgozatának célja az, hogy a falusi turizmusra mint komplex turisztikai termékre vonatkozó, azonnal alkalmazható, gyakorlati ismereteket adjon át. A rendezvényszervezői tapasztalatokat is felhasználó szempontokat a falusi turizmust szervező, abban részt vevő, vendégfogadó családoknak ajánlja.

A lap tetejére