NAPÚT 2007/6., 26–27. oldal
Tartalom
Bánki Éva
A lovag meséje
Makkai-Kiss Nóra
Haj Kicsi Asszonyballadás megkövülése
Lászlóffy Csaba
1. Az angyalok relatív örökkévalósága
(Prelűd)
Szállj magadba! – mondja és rám sandít.
Egy titok után kutat, amelyre csupán egy
másik titok (az övé) adhatna magyarázatot.
Keserű füst kaparja torkomat, elöl az
udvarban kerti gazt égetnek, kicsípett új-
polgárok sietnek el fintorogva a kapu előtt.
A nappalok vagy az éjszakák hátborzongatóbbak?
Csak azt tudom, hogy az értelmetlen önsanyargatás
felér egy Árpád-házi Fekete Mágiával. A nyúlós rém-
álmok aggasztóbbak a hétköznapi halálfélelemnél.
2. Apokrif időtlenség
Az ötödik keresztes- s az x-edik világháborút
gyászoló Szent Erzsébet emlékének
Szent csontok barlangja fölött
őrködő ördögök.
Galád magasság, galád mélység.
Örök.
Szenvedő papírarcokat
bevérző kétség.
3. A születés – A szálfa
„Jöttek sorsok, elrendeltetések”
(Bözödi György)
Mérd az erdőt, Erdőelvét,
hallgatagon – olykor elvét
egy-egy fát a balszerencse;
mennyi orzás! Lesz, ki mentse
édesapánk fáját, földjét?
Szakadék-tetőn a Tölgyét,
kibe, lánccsörgetve, félve
le-lepillantva a mélybe,
jeleket vertünk: mint sebzett
testű Megváltó derengett
messzire. Ős-inger hajtott:
menteni vele a martot
s minden fakoronát, görcsös
ágat!… Azóta is üldöz
a lelkünket fogva tartó
honvágy.
Osztották bár sajgó,
makktól duzzadó vagy senyvedt
erdőinket – odaveszhet
százszor hitvány tested s testem
ráadásként –, nem felejtem
azt a lázban égő, áldott
ifjú-szálfa-szabadságot.
Élet híján ma is védem
ősi pogány menedékem.
4. Imre herceg halála – (Kóda)
Csak most, még most az egyszer
(háborodik a képzelet s az elme?)
nézz át hozzá Európa felett
te, 47-es földrajzi övezet
népe, nyelve s örök szerelme.