NAPÚT 2007/6., 74–77. oldal
Tartalom
Dudás Petra
Magányos • Pillanat • [gyöngyök hajamon] • [fehér selyem] • [gyöngyszemek a pocsolyában] • [pókhálót sző] • [ájulok karjaidba]
Takács István Krisztián
a szamosnál
Koppány Péter
A Küldetés
Profán imát mondok
s ti mondjátok velem
néha egy-egy szavát elengedem
valósítsa meg ezennel önmagát
Profán imát mondok
s ti mondjátok velem
néha egy-egy szavát elengedem
Profán imát mondok
s ti mondjátok velem
Profán imát mondok
eleget tettem-e, hiszen,
mint Isten,
akarom a jótéteményt,
eleget teszek-e, hiszen,
mint ember,
megteremtem a létezést
– (éppen nem halunk éhen,
ennyire futja ma két diploma) –,
és belül hallom naponta:
Add meg nekünk mindennapi kenyerünket
s ti mondjátok velem:
Mi vagyok ezen a földön,
azt másoknak köszönhetem,
Ki vagyok ezen a földön,
azt magamnak köszönhetem,
és belül hallom naponta
ne vígy engem a kísértésbe
Profán imát mondok
Mi apánk! – emlékezem –
a hazugságok, hamisságok miatt
a földszinti lakás asztalánál ülve
– emlékezem reád –
nem is tudhattad akkor még,
én ugyanúgy kiborulok majd
a megsokasodott bűn,
hamisság és hazugság miatt
a kölcsönkapott világ
meg sem terített asztalánál ülve
előttünk az ismeretlen élet
végtelenbe rejtett búcsúzás
Add meg nekünk mindennapi álmainkat
és ne feledjük őket
add meg nekik mindennapi kenyerüket
vezessen út az Ígéret földjére
s ti mondjátok velem
ez itt az ígéretek földje,
honnan elvágyik a lelkem,
s ti mondjátok velem
eleget tettem-e, hiszen,
mint Isten,
akarom a jótéteményt,
eleget teszek-e, hiszen,
mint ember,
megteremtem a létezést,
és belül hallom naponta:
Add meg nekünk mindennapi kenyerünket
s gyermekeim,
a halálom után
elmondják – talán! –
Mi atyánk!… Ki vagy a mennyekben…
Szenteltessék meg a te neved…
pedig nem is hiszik,
hogy jobb lesz nekem,
vagy jobb lesz nekik
ez Eldorádó – imám után,
és nem igaz,
hogy boldogok a pesti szegények,
mert övék a szegények országa,
s hiába óhajtják naponta:
Add meg nekünk mindennapi kenyerünket
– pedig ez álmuk legszebb része –,
mégsem kérdi tőlük senki:
– Jól aludtál? Mit álmodtál? –
és fáj, hogy nem segíthetek
a sokaság szegénységén
míg szegények sokasága álmodik velem
s mondom én is velük együtt:
– Jól aludtál? Mit álmodtál? –
tőlem nem kérdezi meg senki,
kortévesztés volt születésem,
érdemtelen minden szenvedés,
és lehet, soha nem lesz másként;
azt remélem, azt álmodom,
álmodom a halál után.
Ide nem süt a Nap.
Felettünk terül el a város,
s ti mondjátok velem:
Mi vagyok ezen a földön,
azt másoknak köszönhetem,
Ki vagyok ezen a földön,
azt magamnak köszönhetem
Eleget tettem-e, eleget teszek-e
a küldetésnek,
hogy ember maradhassak
ezen a földön?
Profán imát mondok,
néha egy-egy szavát elejtem
elengedem
gránátalma, könnyező kő,
világot hullajtó idő,
virágot hullajtó körtefák,
egyetlen óra, csöndbe zárt
végtelenbe rejtett búcsúzás,
időben idegen voltam és maradtam,
kinek a kor, az idő idegen
– de másként telik az idő idegenben –
idebenn időtlen időben rejtőztem soká,
kortévesztés volt születésem,
élet és halál riogat
és bírni kell
érdemtelen minden szenvedést,
mikor a puszta léthez való jog is
hiteltelen –
a pokol nyitott mindegyikünk előtt,
a Föld ígérete nem az Ígéret földje,
de a halál valamikor, valamiért
végül egyenlővé tesz minket
láthatatlan keresztünket letehetjük,
s átcseréljük láthatóvá
– a mi kertünk nagyon csendes,
ránk találhatsz, s nem találsz meg,
ide várunk, de nem hívunk senkit,
itt mindenkit egyformán szeretnek,
itt újra emberek lehetünk
talán tudva is,
hogy emberek lehettünk.