NAPÚT 2007/7., 40–42. oldal
Tartalom
Kovács Anna
Ruppeldt káplán naplójából
Kormos Sándor
Karácsonyi ének • A szeretet nyelvén • Szívemben csillagok • Készen áll a helyem • 65. születésnapomra
Fuhl Imre
Antihlet
Nincs mit!
Mit nincs?
Írni nincs mit!
Nincs mit írni?
Mégis írsz!
Írsz mégis?
Talán írok!
Írok talán?
Te tudod mit!
Mit tudod te?
Valamit tudsz!
Tudsz valamit?
Nincs mit!
Mit nincs?
Már
nyugodt vagyok már
leverték meddő lázadásaim
leverték lázmérőimet is
és karcsú tiniábrándjaim
mellbimbói sem nyílnak
fantáziám szivárványos rétjein
elfáradtak napjaim
hangulatom vidám húrjai
mind elhangolódtak
beesteledett a kedvem
és szomorú mindenmindegy-
-vállvonogatásaim is
belebénultak az unalomba
Szerelem
értelmetlen értelmed keresem
a világtalan világban
mely a saját képére teremtett
hogy a két pólus vonzza
és taszítsa egymást
vergődöm a végletek között
mert hiába tavaszodtunk ki
csendesen
az ősz költözött
lelkünk kirabolt fészkeibe
s a magányos együttléttel
húsdarálóba dobtuk
szívünket
Érzem az éjjelt
Álmaim kergetve rám talál az este.
A sötétség elől nem menekülhetek.
Műfények égnek a bevakolt égen,
de én már látom, ó, én már érzem
a reménytelen, fekete éjjelt.
Még emberek járnak az aszfaltutakon.
Köztük a nagy célt keresem, kutatom.
Szemünkben még ott él a nappalok fénye,
de én már látom, ó, én már érzem
a reménytelen, fekete éjjelt.
Vannak, kik hiszik a sötét éjszakát,
s vannak, kik tudják, hogyan kell tovább.
Én semmit sem tudok, és mindentől félek,
mert én már látom, ó, én már érzem
a reménytelen, fekete éjjelt.
Nem tudom, az Ember még hány évig élhet.
Mikor lesz vége, ó, a mesének?
A hétfejű sárkány álmomból felébreszt,
és újra látom, ó, újra érzem
a reménytelen, fekete éjjelt.
Állj ellen
állj ellen
csábító szemtüzeknek
félmeztelen varázsnak
szégyenkező szüzeknek
állj ellen
hűség- és szerelemhalálnak
állj ellent
mikor már rég
elkurvult
az ölelés
Együtt-egyedül
magányos éjszakáimon
lehúzza redőnyét az ég
s kialszanak a csillagok
magamban is
veled vagyok