NAPÚT 2007/9., 70. oldal
Tartalom
Korpa Tamás
Podolinban hull a hó
Zsille Gábor
Az utolsó betyár
Géczi János
A költő
L. Aladárnak
Éppen csak bal ujjhegyét láttam:
költő lett belőlem, költő, így tudom
beteljesedett a hagyomány.
Hogy mit is néztem
körmöt, amelyet befut a mocsok
kristályt, mely tusfekete, mint a kitelt éj
vagy a teleholdnyi szépség gyöngyfogait
amikor kerek szájjal nevet
azt nem tudhatom.
Mondják, a költő sorsa ez.
Ha észreveszem ajkát, vezér
ha foltos árnyékát, énekessé válok.
Egy ujjbegy halovány lenyomata rajtam.
Költőként maradtam:
tudatlan szó
külseje a belsejéből látható
tétova naplemente, mely nem tudja,
kire hagyja kárminszínét. A tengerre,
a rózsára vagy a vércsöppre, amely
ott ül az ujjbegyen.