NAPÚT 2008/3., 106–109. oldal
Tartalom
Faludi Ádám
Napszöktető
Thomas Glavinic
Az éjszaka műve
Xaver Bayer
Ma boldog napra ébredhetnénk
(Regényrészlet)
Nina lakásának erkélyén heverészem és a „Magasabbra a tetőt, ácsok”-at olvasom, ki tudja, hányadszor. A konyhából halk zene szól. Töltök magamnak még egy pohár bort. Amikor a történetben valaki rágyújt, én is cigarettát veszek elő, de néhány slukk után elnyomom és átpöccintem a korláton.
A szemközti lakásban, amelybe innen éppen belátok, egy öregasszony ül a tévé előtt, oly mozdulatlan, akár egy halott. Egy emelettel feljebb öltönyös férfi áll az erkélyen és telefonál. Beszéd közben kissé oldalra billenti a fejét, és hevesen gesztikulál. Próbálom kivenni a szavait, de éppen a „Take on me”-t adják, Nina ezért felhangosítja a rádiót, így semmit sem értek. Ehelyett a férfira emelem a poharamat, de az bevonul, azt hiszem, észre sem vett.
Nina leül mellém és megkérdezi, hány óra van, én pedig a karórámra nézve azt válaszolom: Még ráérünk.
Megisszuk a bort, s azután, úgy fél kilenc felé elindulunk. Nina barátnőihez megyünk, akik a város szélén vettek egy régi házat. Most újítják fel. Egy eperfa alatt üldögélünk a kertben, a szúnyogokat csapkodjuk, cigarettázunk és egyik poharat a másik után hajtjuk fel. Később, már odabent a házban, vámpírfilmekről beszélgetünk. Cipőm talpával az asztal alatt heverő kutyát simogatom, miközben mérhetetlenül unatkozom.
Éjfél utánig maradunk. Kihalt utcákon megyünk haza.
Nina elalszik, mire a lakásához érünk. Óvatosan felébresztem. Még elüldögélünk az erkélyen egy ideig. Beszélgetés közben észrevétlenül Nina arcára száll egy szúnyog és egyujjnyival a bal szeme alá telepszik. Látom, amint lassan teleszívja magát vérrel. Még akkor sem száll el, amikor Nina a szájához emeli a cigarettát. Nem szólok. Nina végül megjegyzi, hogy egész kellemes volt az este, mire a szúnyog elszáll, én pedig Ninához hajolok és könnyedén szájon csókolom.
Hétfő. Este hat körül Péter telefonál. Egy házibuliba hivatalos. Kilenckor találkozunk, veszünk magunknak egy-egy sört, majd a megadott címre megyünk. Már szól a zene, mire odaérünk, és lentről látjuk, hogy a harmadik emeleti erkélyen néhányan állnak. Becsengetünk, valaki ajtót nyit, belépünk. Még nincsenek sokan. Mindenki pohárral a kezében ténfereg. Mi is töltünk magunknak egy italt és csatlakozunk a többiekhez, miközben éppen harmadszorra bömböltetik egymás után a „Music sounds better with you” című számot, azután összefutok valakivel, akit ismerek ugyan, akivel azonban semmiféle közös témánk nem akad. Jelentéktelen dolgokról társalgunk néhány percig, majd odajön hozzánk egy lány, akinek bemutatnak s akivel egy ideig udvariasan, de minden érdeklődés nélkül elbeszélgetek. A lány hangja olyan rekedt és fátyolos, hogy folyton krákoghatnékom van, miközben hallgatom.
Később, amikor már többen vagyunk és kissé oldottabbá válik a hangulat, szóba elegyedem egy egyetemista sráccal. Kétszer is megkérdezi, mit gondolok, szabad-e itt szívni valamit, majd eltűnik néhány percre a mosdóban, s amikor visszajön, kezembe nyom egy jointot, hogy gyújtsam meg neki, mert ő még nem igazán meri, állítja. Rágyújtok, közösen szívjuk a füvet. Néhány slukk erejéig Péter is közénk áll, megbeszéljük, hogy mindkettőnknek ugyanaz a lány tetszik, azután Péter visszamegy a konyhába, amely bulikon a kedvenc helye, én pedig ismét magamra maradok a történelem szakos sráccal, aki éppen valami együttesről tart beszámolót, amelyet a kutya nem ismer, miközben félmondatokat nyel el, én pedig szorgalmasan bólogatok, noha a felét sem értem, és a kezében tartott cigarettavéget figyelem, amely már legalább öt perce az ujjára ég.
A srác egyre közvetlenebbé válik, és negyedóra elteltével, önmagát gyakori röhögőgörcsökkel megszakítva, mialatt összegörnyed és a karomat csapkodja, már arról beszél, hogy néha bemegy a boltba és egy hosszú, vékony tűvel végigszurkálja az óvszeres zacskókat, csak úgy, puszta kedvtelésből. Azt válaszolom, hogy ez tényleg jó ötlet, azután úgy teszek, mintha a vendégek között felfedeztem volna egy ismerősömet, otthagyom a fickót és a konyhába megyek. Péter éppen egy kézitükör előtt ül és kokszot söpör a bankkártyájával két hosszúkás csíkba. Rábeszélem, hogy csináljon belőle négyet, majd őt is otthagyom és kiállok az erkélyre egyedül. Egy idő múlva kijön egy lány és a korlátnak támaszkodik; nem veszi észre, hogy ott vagyok. Hirtelen vadul gombolni kezdi a blúzát és kitakarja a mellét. Nagy zajjal cigarettára gyújtok. A lány összerezzen, ijedten rám néz, sietve begombolja a blúzát és egyetlen szó nélkül bemegy.
Miután elszívtam a cigarettát, hozok magamnak még egy sört és próbálok beszélgetést kezdeményezni egy lánnyal. De olyan, mintha üveg lenne közöttünk, akár a bankban vagy a postán. A lány beszél, és én úgy teszek, mintha követni tudnám, pedig olyan hangos a zene, hogy a felét sem értem. Azt mondom neki, hogy mindjárt visszajövök, csak hozok még valamit inni. Az előszobában azonban úgy döntök, hogy elhúzom a csíkot. Óvatosan becsukom magam mögött az ajtót és a folyosón a félhomályban igyekszem kitapogatni a villanykapcsolót. De tévedésből a csengőt nyomom meg és gyorsan lerohanok egy emeletet, mielőtt még valaki kinyitná az ajtót. Várok néhány pillanatig, de amikor látom, hogy nem történik semmi, továbbmegyek a lépcsőn és csak odalent jut eszembe, hogy lifttel is jöhettem volna. Mielőtt kilépek a házból, a földszinten két kuka közé vizelek.
Az utcán még mindig jó idő van. Odafentről az egyik ablakból a „Hotel California” gitárszólójának hangjai szűrődnek utánam.
Tizenegykor térek magamhoz. Túl későn ahhoz, hogy időben odaérjek az előadásra. Kikászálódom az ágyból, és mint mindig, ma is először a konyhába megyek és iszom egy pohár vizet. Miközben a hideg vizet engedem, a saját fegyelmezetlenségemen bosszankodom. Tegnap szilárdan megfogadtam, hogy ma okvetlenül bemegyek órára. Hétfőn még egész jól kezdtem a hetet, tizenkettőkor elmentem egy szemináriumra. Csak a professzor nem került elő, akinek az előadást kellett volna tartania. Vártam egy félórát, azután az egyetemi büfében ittam egy kávét, mielőtt hazajöttem.
Úgy tűnik, mégiscsak túl sok sört ittam este, azért nem tudtam időben felkelni. Most itt ülök a konyhaasztalnál, éppen megint elszalasztok egy előadást, rossz a lelkiismeretem és fáj a fejem.
Két nappal később. Miután felébredek, először az ágyam melletti órára pillantok. A mutató a kettesen áll, ami annyit jelent, hogy fél órával ezelőtt kellett volna találkoznom Ninával. Azután a cipőmre esik a tekintetem, amely összevissza hever a padlón, és csak ekkor veszem észre, hogy ingben és nadrágban aludtam. Felkelek, levetkőzöm és iszom egy pohár vizet a konyhában. A fürdőszobába vonulok, megborotválkozom, majd a zuhany alá állok. Miután ezzel végeztem, a konyhaasztalhoz ülök, bekapcsolom a rádiót és cigarettára gyújtok. Azon gondolkodom, mi történt tegnap este. Az az utolsó emlékem, hogy ellenkező irányba mentem a Mariahilfer utcán, a körút helyett a nyugati felé, de csak a pályaudvar előtt vettem észre, hogy eltévedtem. Még arra is emlékszem, hogy visszafordultam és valahol félúton leintettem egy taxit. Azután eszembe jut, hogy előtte megkértem Pétert, hadd szálljak ki az autójából, mert ki kell szellőztetnem a fejemet.
A második cigaretta és egy mentatea után felmerül bennem egy lány képe, aki az est kezdetén mellettem ült Péter autójában. Mialatt Péter és Hannes az első ülésen szívták a füvet, mi hátul csókolóztunk. Az is eszembe jut, hogy később, az éjszaka folyamán alig akartam elhinni, hogy ez még mindig ugyanaz a nap, amelyen mindannyian a Weidinger kávéházban találkoztunk. Meg voltam győződve arról, hogy az már tegnap történt.
Nina számát tárcsázom, de csak az üzenetrögzítő jelentkezik a következő szöveggel: „Jelenleg nem vagyok elérhető, de ha gondolod, hogy érdekel, amit mondasz, hagyj üzenetet.” A szokásos sípszó, leteszem a kagylót.
Háromnegyed három, mire a kávézóba érek, ahol megbeszéltük, Nina persze már nincs itt. Ennek ellenére leülök és egy pohár sört rendelek. Az első korty után hátramegyek a telefonkészülékekhez és ismét Nina számával próbálkozom. Azt mondom az üzenetrögzítőnek, hogy elaludtam, igazán sajnálom, és hogy később újra jelentkezem, de ekkor már kattan a készülék. Nincs kedvem még egyszer tárcsázni, így inkább Pétert hívom. A telefon kicseng néhányszor, mielőtt beleszól. Megkérdezem tőle, hogy érzi magát a tegnapi nap után, mire azt válaszolja, hogy ezt inkább ő kérdezhetné. Elkérem tőle a lány nevét és telefonszámát, akivel tegnap a kocsiban csókolóztam. Még elbeszélgetünk egy ideig, azután azt mondjuk, „ciao”, és letesszük a kagylót. Az asztalnál Nina ül és elnézést kér a késésért. A könyvről tudta, hogy ez az én helyem. Azután minden átmenet nélkül megkérdezi, mit csináltam tegnap. Azt válaszolom, hogy semmi különöset, és amikor cigarettát vesz elő, tüzet adok neki.
Kikísérem Ninát a pályaudvarra, ahogy megígértem, de búcsúzásnál, miközben átölelem, észreveszem, hogy ő még akkor is szorítana, amikor én már elengedtem. Erre megkérdezi, hová igyekszem, hogy ilyen gyorsan meg akarok szabadulni tőle. Azt válaszolom, hogy sehová, de közben elpirulok, pedig valóban nem terveztem semmit. Nina különös pillantást vet rám. Azután megcsókolom és megvárom, amíg felszáll. Amikor elindul a vonat, én is megfordulok. Egyszer sem nézek hátra. Nina úgysem áll az ablaknál.
Nem sokkal később Péterrel találkozom, ő is unatkozik. Elhatározzuk, hogy kirándulni megyünk. Elhagyjuk a várost, észak felé haladunk. Körülbelül egy óra múlva egy falu határában fékezünk, majd lassan továbbgurulunk a földek mentén, csűrök és raktárházak között, s végül egy sportpálya mellett kötünk ki. Leállítjuk az autót és kiszállunk. A focipálya kisebbnek tűnik a megszokottnál. A kapus mindkét kapu előtt letaposta a füvet. A tizenegyes pont helyén kisebb mélyedés. Az üres pálya szélére ülünk, eszünk, iszunk, beszélgetünk.
A pálya melletti parkolóban egy régi busz áll, amelynek kővel bezúzzuk az ablakait, és egy vasrúddal felfeszítjük az ajtaját. Odabent összeszabdaljuk az üléshuzatokat, a rúddal szétverjük a műszerfalat és leszaggatjuk a csomagtartókat.
Megint verejtékezve ébredek. A szél a függönyt lebegteti. Egy pohár vizet iszom a konyhában. Négy óra múlt. Mialatt még egyszer teleengedem a poharat, azon tűnődöm, kit hívhatnék fel. Előkeresem annak a lánynak a telefonszámát, akivel tegnap ismerkedtem meg. A zakóm belső zsebében bukkanok rá a cetlire, összecsavarodott, az egyik sarka véres. Az arcomhoz nyúlva érzem a heget. A fürdőszobában leöblítem a számat, az orromat és az államat. Visszamegyek a konyhába és a számot tárcsázom. Az üzenetrögzítőn egy férfihang jelentkezik. Leteszem a kagylót, nem hagyok üzenetet. A konyhaasztalon egy szál cigi hever. Mivel sehol sem találom az öngyújtómat, a tűzhelyen gyújtom meg. A naptárra pillantok. Szombat van. Csütörtökre tippeltem volna.
Jó idő van, így elmegyek meglátogatni Lukast, aki a harmadik kerületben lakik. Az utcában az övé az egyetlen új épület. A ház előtt a járdán egy lány megy. Mivel véletlenül éppen mögötte haladok, egy pillanatra nyugtalanul hátrafordul. Amikor ugyanabba a házba megy be, amelyikbe én is, kellemetlenül érzem magam ugyan, hogy esetleg ráijesztek, ennek ellenére követem a lányt. Hogy gondtalannak tűnjek, megköszörülöm a torkomat és csoszogok, de amikor a lány észreveszi, hogy még mindig mögötte jövök, még inkább megijed. Elbizonytalanodom, hogy mondjak-e valamit, például azt, hogy „csak semmi pánik”, de végül nem merek megszólalni. A liftnél utolérem. Kihívóan, de rémülten néz rám és az egyik kezét a táskájába rejti, biztosan azért, hogy szükség esetén előránthasson egy könnygázsprayt. Barátságosan rámosolygok, köszönök neki és zsebre tett kézzel megállok mellette. A szemében pánik ül. Amikor megjön a lift, kinyitom az ajtót, előreengedem, majd én is beszállok. Mindennek a tetejében megnyomja az ötödik emelet gombját, ahová én is megyek. Furcsán néz rám, amikor látja, hogy nem nyomok meg másik gombot. A lift falához dőlök, mert az az érzésem, hogy a legapróbb mozdulatra bevetheti a könnygázsprayét. Az útnak nem akar vége szakadni. Felajánlom, hogy kinyitom az ajtót. Mintegy bocsánatkérésként az ajtóra mutatok, ahol Lukas lakik. A lány nem mozdul, kezét mindvégig a táskájában tartva figyeli, ahogy becsengetek, Lukas ajtót nyit, belépek és gyorsan bezárom magam mögött az ajtót.
Kiveszek egy üveg sört a hűtőből, és leülök Lukas mellé, aki éppen egy játékshow-t néz a tévében és valamit szív. Reklámszünetben elmesélem a lánnyal való találkozásomat a liftben. Lukas szerint a lány prostituált és itt lakik a szomszédban a kisfiával.
Billinger Edit fordítása
Xaver Bayer 1977-ben született Bécsben, ahol ma is él. Osztrák író, regényeket, elbeszéléseket, verseket ír.