NAPÚT 2008/5., 119–120. oldal
Tartalom
Német fúvós zene – Sváb party
Lázár Eszter
Vallomás és bírálat
1 A filozófus hatása nem véletlen, Koch Heideggerből írta a doktori disszertációját.
A nyelv mostohagyermeke
Valeria Koch: Stiefkind der Sprache. 2. kiadás, Bp., VUdAK, 2008 |
Koch a „nyelv mostohagyermekeként” 1949-ben egy dél-magyarországi német családban jött a világra, s ahogy nyelve, identitása is kettős. Német nyelven fogalmazó költészete az új német irodalom büszkesége, mindemellett élete végéig kettős nyelvi kötődéssel, kétnyelvű költőként alkotott. A Stiefkind der Sprache című posztumusz kötet Valeria Koch német nyelvű műveiből a teljesség igénye nélkül válogat. A Zuversicht, a Sub rosa és a Wandlung ciklus lírája, az 1994 utáni versek, valamint Koch esszéi egy kötetben önálló kompozícióvá rögzítik a tíz éve elhunyt költőnő életművének német nyelvű felét. A VUdAK (Magyarországi Német Alkotók és Művészek Szövetségének) gondozásában megjelent kétszáz oldalas könyv egyszerű tipográfiája jó stílusérzékkel materializálja a Koch-verseket. Szemfényvesztésnek nyoma sincs, a szerény külső pedig kíméletlenül szögeli oda a lecsupaszított versmondatokat. Visszafogott, határozott, letisztult és mégis világokat nyit meg a Koch-líra. Nemzetiségi és nemzetek fölött álló egyszerre, német-magyar, magyar-német: európai. A származástudat, a kisebbségi lét, a szülőföld távolsága Koch költészetének is alapélménye, sajátos intellektualizmusa, a modern német nyelvű költészet és filozófia iránti érzékenysége azonban kiemeli kortársai közül. A magyarországi német költészetben divatos tájnyelv nála alig-alig bukkan fel, perspektívája inkább metafizikus, a lét és a kor nagy kérdéseinek személyes újrafogalmazása foglalkoztatja. Wandlung versciklusában a rendszerváltásra is mint egzisztenciális problémára tekint: az 1989-es Mein Jahrgang című verse a pusztai vándorlás biblikus toposza köré szerveződik, ahol a nép felszabadulása után menthetetlenül szembekerül az önazonosság kérdésével („Müssten auch wir unsere inneren Mauern abbauen und suchen / nach Identität…”). Hasonló gondolat fogalmazódik meg egyik leghíresebb, Permanenz című versében. Az állandóság biztonságát itt a belsővé tett korlátok biztosítják: „Die Mauer in uns / befestigt unsere bestehende / gemeinsame Einsamkeit.” A Wandlung 1992-ben írt versei már le is számolnak a rendszerváltás eszményképével. A Satzanalyse és a Phantom der Freiheit című versekben a szabadság, amely legyőzi a kommunizmus kísértetét: álomkép.
Mindezt Valeria Koch a ciklus címadó versében az emberi lét időlegességének heideggeri* gondolatával húzza alá: „was war sei wahr / was wird leicht irrt / allein das Jetzt noch nicht verletzt.” A költőt a gyermekkor is inkább csak mint a jelen ellenpontja érdekli, az üveggolyó-gyermeklét tisztasága a felnőttkor borújával szemben. Perlen című versében már-már József Attila-i vágyakozással idézi fel „az elveszett gyermekkor sparherd-melegét”, ahová még nem tette be lábát a halál. Apjának tragikus elvesztése korán ismerős közelségbe hozta az elmúlás gondolatát, s ez, ha később ironikus-intellektuális távolságtartással is, de alapvetően meghatározó költői létélményévé vált: „jenseits / des Jenseits / im perlenden Nu / rundet sich Ruhe / zum bleibenden Du” vagy: „Nicht nur du wächst / auch der Tod in dir.”
Koch szűkszavú, nyelvileg pontosan megformált mondatai nagy műgondról vallanak, versei hosszan csiszolt ékszerek, melyekből újabb és újabb jelentések csillannak fel. Elejtett félszavaiban éppúgy ott a vallásos, mint a szerelmes vonulat. Majdnem önirónia tehát, ahogy a rébuszai között elővillan egy-egy valódi szójáték. Az Alle meine Freunde című versének minden sorából egy nagy szellemi előd neve bukkan elő, s az összefüggés nélküli elemekből különös egység szerveződik. Thomas Mann, Heidegger, Wittgenstein, Hölderlin, Rilke, Kant árnyai kísértenek itt, s ezt gondolatban kiegészíthetnénk akár Pilinszky, József Attila vagy Ingeborg Bachmann nevével is. Ők Valeria Koch „barátai”, elődei, példaképei. Az ő identitásukból meríti a sajátját, az ő nyelvükből a költészetét, a tiszta dalformától a szabad versen át az epigrammáig. A modernség igényét követi, európai akar lenni, s ezt nehezen látja összeegyeztethetőnek a kisközösségekben lelt témákkal. Költészete – melyben nemzetiségi hovatartozását egyes szám első személyben próbálja meghatározni – híd az érzelemközpontú nemzetiségi és az intellektuális irodalom között. A kötet címadó versében, az 1987-ben Budapesten írt Stiefkind der Sprache-ben azonban éppen e költői szerep vállalhatatlanságáról ír. A mű megrázó szembesülés az egymásnak feszülő két identitás egyént felmorzsoló mechanizmusával, a hézagosan illeszkedő nyelvi rendszerek réseiben eltűnő költő kilátástalanságával: „Takte bring dein Lied / du bist ein fremdes Glied / geworden und geblieben / hier kein Grund dich zu lieben / dort kein zu achten / leer sind die Frachten.” A senki földjére hullott költemények azóta önálló világgá érettek, s ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a 2008-ban másodszor megjelent Stiefkind der Sprache kötet puszta ténye.
Jenei Miklós