NAPÚT 2008/7., 68–69. oldal
Tartalom
Csokonai Attila
Kinderszenen • Hárfásokról, karmesterekről és más protekciósokról
Toroczkay András
Öl • Vasárnap • Húz
Sulyok Vince
Mediterrán hajnal
Sütő András emlékére
Amikor a sárgából rózsaszínbe,
majd egyre vörösebbe vált az ég színe,
megjelenik a szomszédos ház tetején
az antenna rúdján egy karcsú, gyönyörű
fekete madár. A nevét nem ismerem.
Körvonala sötéten, pengeélesen
vésődik a háttér színeibe.
Aztán ülünk csak mereven, mozdulat nélkül
mindketten, s nézünk bele a gomolygó párákba,
mígcsak a tengerből tüzes kis ujjként
elő nem villan a nap, amire vártunk
kettesben itt, határán éjnek és nappalnak.
Madaram akkor mintegy felsikolt,
felröppen és szárnyal máris bele
a fénysugártól porló messzeségbe.
Vajon hány ilyen színektől tobzódó
mediterrán napkeltében lesz itt még részem?
Új halálhírt hoz szinte minden új nap,
újságoldalak, telefonok, levelek
halotti jelentésekkel vannak tele,
mik szíven ütnek, megsápasztanak,
s mintegy tudatják: közeleg
az én utolsó órám is. Ám addig,
amíg lehet, maradni akarok
a rám aranyló fényben,
a földi szépség és a földi élet
bűvöletében,
várva együtt egy-egy fekete madárral
a tenger sodródó vizeiből
tüzelő ujjként előbukkanó fényre,
új napnyi új reményre,
egynapnyi haladékra.
Tükrözések
Szükségem van az arcodra,
arcod tükrére,
hogy folyton mutassa
mindennapjaimat, életemet.
Szükségem van a víztükörre,
a tóéra, a tengerére,
amelyik vakító óriási fémlapként
veri vissza, tükrözi az eget,
az ég türkiz kékségét
áradva habzó gyöngyfelhők felett.
Arcod, akár a tó ezüstje,
dereng felém a pálmafák közül
s felszikrázik, mikor a széltől ingó
ágak közül olykor egy futó pillanatra
bőrödre hull zuhogva
az égető déli nap fénye.
A víztükör,
a tiszta ég ezüstje
megtisztulásunk
vigasza, reménye.
Estére kelve
szemünkbe tükrözi
a lassan tovaúszó felhők
fekete keretében
az éji teliholdat.
Nézzük megbabonázva
s nézik csontfehéren,
örökre megvakultan,
a holdként fénylő holtak.