NAPÚT 2008/8., 49–53. oldal
Tartalom
Bába Szilvia
Szponzorálás és karikatúra
Bognár Antal
Belépő
1 Öregdiák találkozóra, szakmai konferenciára és emlékező programokra kaptam meghívást, 2008. október 10–11-re, Szombathelyre. A szervezők: a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központja és a Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület. A Szombathelyi Felsőfokú Tanítóképző Intézetben és jogutód intézményeiben, 1989-ig végzett, népművelő–könyvtáros hallgatókat és nagyra becsült tanáraikat invitálták az igényes meghívóval. Kitüntető megtiszteltetés, hogy ez az előadás ott elhangozhatott. Az előadó Dr. Koncz Gábor Ph.D., egyetemi magántanár, a Magyar Kultúra Alapítvány igazgatója, a Magyar Comenius Társaság alelnöke. E-mail: mka@mka.hu , honlap: www.mka.hu.
2 Az előadás helyszíne a szlovén–magyar kulturális kapcsolatok kiemelkedően jelentős intézménye; ezért is éppen egy szlovén diplomata kitűnő könyvét idézem és ajánlom az érdeklődők figyelmébe. Debeljak, Aleš [2006]: Európa európaiak nélkül. Bp., Napkút Kiadó, 41–42. old.
3 Ezek a történetek is előfordulnak a művelődési otthonokat elemző nagyobb tanulmányaimban. Koncz Gábor [2002/a]: Művelődési otthonok: komplex elemzés, 1945–1985. Avagy: „…a jó gyakorlat törvényre emelését gyorsítsuk meg…” In: Szín. A Magyar Művelődési Intézet Folyóirata, 7/1–2. szám, február–április, 15–54. old. (Lásd: www.mka.hu)
Koncz Gábor [2002/b]: Rendszerváltó közművelődés. In: Új Holnap, Tél, 134–157. old.
Koncz Gábor [2003]: Komplex elemzés a művelődési otthonokról 1945–1985 (részlet) In: Beke Pál, Deme Tamás (szerk.): A szabadművelődéstől a közösségi művelődésig tanulmánygyűjtemény. Bp., Széphalom Könyvműhely, 31–102. old. + 383–384. old.
4 Tanulmányban kifejtve lásd a számomra azért nevezetes írást, mert a rendszerváltás hajnalán, 1989-ben, tehát összefoglaló és nyitó tartalommal jelent meg. Koncz Gábor [1989]: A tábori konyha és a szétfolyó fagylalt esete; avagy: elég-e több pénz a kultúrára? In: Társadalmi Szemle, 12. szám, 22–29. old.
5 Koncz Gábor [2007]: Merre van előre? Kulturális nemzetstratégia. In: SZÍN Közösségi Művelődés, A Magyar Művelődési Intézet folyóirata, 2007. június, 12/2–3., 67–75. old. , Lásd: www.mmi.hu/ és www.nka.hu.
A fesztiválról lásd: Koncz Gábor [2007]: Merre van előre? XI. Karikatúra Művészeti Fesztivál. www.mka.hu
6 A tanulmány kapcsán, egy konferencián jogosan hívta fel a figyelmemet Vadász János arra, hogy nem a bürokrácia ellen kell küzdeni, tartsuk tiszteletben Max Weber fogalmát, hanem az apparátusok túlhatalma a veszélyes.
7 A kultúra finanszírozási szisztémájáról és lehetőségeiről lásd Koncz Gábor [2005]: A kultúra mai finanszírozási szisztémája Magyarországon. In: Szín Közösségi Művelődés, A Magyar Művelődési Intézet folyóirata 10/6 (december) 38–47. old. (Lásd: www.mmi.hu)
Koncz Gábor [2006]: Kultúrával az „örömös” gazdaságért. In: Karikó Sándor (szerk.): Gazdaság és/vagy kultúra? Bp., Gondolat Kiadó, 157–168. old.
Koncz Gábor [2006]: Mecenatúra, közvetett-, láthatatlan- és rejtett finanszírozás a kultúrában. In: SZÍN Közösségi Művelődés, A Magyar Művelődési Intézet folyóirata, 2006. december, 11/6., 16–19. old., Lásd: www.mmi.hu
8 Több tanulmány és egy-két kitűnő szakdolgozat foglalkozik a plázák kulturális szerepével és lehetőségeivel. A Magyar Kultúra Alapítvány keretében folyó kutatások ezek áttekintését is célozzák. Lásd továbbá: Koncz Gábor [2006/a]: Csomóponti közművelődés. In: Új Ifjúsági Szemle. Ifjúságelméleti folyóirat, IV. évf. II. szám, nyár, 29–31. old.
Koncz Gábor [2006/b]: Csomóponti közművelődés. In: Balipap Ferenc (szerk.): Az illegitim andragógusképzés megteremtője. In memoriam Durkó Mátyás (1926–2005). Bp. Magyar Művelődési Intézet, Karácsony Sándor Művelődési Társaság, 211–215. old.
9 A találkozóra jelent meg Szále László [2008]: Iskola a láthatáron. A Szombathelyi Felsőfokú Tanítóképzőtől a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskoláig (az első negyed század). Szombathely, Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület, 259 old. E kitűnő könyvet ezúttal is propagálom. Megrendelhető a Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület címén: Szombathely, Ady tér 5.; e-mail: nydregio@mmi.hu, továbbá: gyorgy.horvath@mail.vmmik.hu. Fogok majd írni a könyvről, ám már itt is megjegyzem, hogy a találkozóra szóló meghívás és a részvételem személyes pályafutásomban, sorsomban is elgondolkoztató és felrázó volt. Továbbá külön is megtisztelő számomra az, amit a kötet 10. oldalán, a találkozó éjszakáján olvastam: „Voltak fontos törekvések, elméleti megalapozására és gyakorlati megújítására is, köztük nagyon sok a szombathelyi indíttatású, a »nyitott ház« apostolától, Beke Páltól Lipp Mártáig, Földiák Andrásig, Pordány Saroltáig, Balipap Ferencig, vagy a nem »szombathelyi« Vitányi Ivántól Harangi Lászlóig, Novák Józseftől Kovalcsik Józsefig, Hídy Péterig, Koncz Gáborig, Varga Tamásig, Vercseg Ilonáig, Benkő Éváig, Horváth Attiláig és még sorolhatnám a »szakmacsináló« neveket. Egy szakma született általuk…” A mondat további része és a kötet egésze átfogó ismertetést és elemzést igényel. Most csak köszönet: a szerzőnek, Zsámboki Árpád felelős szerkesztőnek, Benke Éva szaklektornak, Bonyhádi Gábor könyvtervezőnek, Dr. Ipkovichné Szakály Ildikó kronológiakészítőnek és Prejczer Paula bibliográfusnak. És mindez nem jöhetett volna létre Horváth György egyesületi elnök és Bagáriné Viszket Katalin körültekintő, áldozatos szervező munkája nélkül. Körünkben volt Szalay László legendás főigazgató és Horváth Margit ugyancsak legendás főigazgató-helyettes, akiknek történetei, élő humora most is erőt adott a további munkához. Azért e hosszú lábjegyzet, hogy szorgalmazzam: e kötet is legyen része a szakmaiságot megalapozó eszmecseréknek. Lásd még: Kozma Gábor: Homorú tükörben. Interjú Szalay Lászlóval. In: Vas Népe, 2008. 09. 20., 18. old.
10 Musil, R. [1977]: A tulajdonságok nélküli ember. Bp., Európa Könyvkiadó. I. kötet, 18–19. old.
Dr. Koncz Gábor
Merre van előre?
Útjelzők a közművelődés korszerű gyakorlatában
Köszönöm, hogy többen javaslatot tettek az útjelzőkre: átépítés alatt, zsákutca, fémből volt és ellopták, egyéb veszély…1 Fontos tehát a humor, most is, az Európai Unióban is; egy különösen érdekes kötetből idézek: „A kultúra az alkalmazkodás és az ellenállás, a befogadás és az átalakulás dinamikus folyamata, mindenekelőtt azonban a szüntelen ötletek árja… a kultúra, mint az élő tapasztalatok csokra, mindig lényeges vonatkozásaiban lokális. Az Európai Unióból éppen azok az ügyek hiányoznak, amelyek nemzeti szinten lehelnek életet a politikába: a kedvelt személyiségek, a tömegtájékoztatás eszközei és például a humor. Beszédes ugyanis a tény, hogy rengeteg vicc szól a montenegróiakról, a franciákról, az olaszokról meg az angolokról, de nem hallottam még viccet az európairól, vagyis egy fiktív alakról.”2 Van viszont korszakokat jelző humor a népművelőkről.
Kovalcsik József monumentális művében, a Kultúra csarnokaiban, az 1950-es évek ma már számos nevetséges jellemzőjét olvashatjuk. Így például azt is, hogy fel kellett jelenteni azt, aki kidobós táncot táncolt, mert más elhajlásra is képes…
Az 1960-as évek közepétől a népművelők próbáltak a társadalom felé fordulni. Íme a történet:
A népművelők bekopogtatnak egy parasztház ablakán. – Ki az? – Mi vagyunk! – Ki az a mi? – A népművelők! – Mit akarnak? – Beszélgetni… – Hányan vannak? – Hárman. – Hát, akkor beszélgessenek!
Az 1970-es évek közepétől megpróbáltuk manipulálni, átverni a hatalmat. Az újabb történet:
Sétál egy népművelő egy majommal az utcán. Szembejön egy rendőr. – Hát maga mit csinál itt? – Sétálok a majommal az utcán. – Hogyhogy sétál a majommal az utcán, azonnal vigye az állatkertbe! – Másnap a népművelő sétál a majommal az utcán. Szembejön a rendőr. – Hát nem megmondtam, hogy vigye a majmot az állatkertbe?! – Jó, jó, tegnap elvittem az állatkertbe, ma pedig moziba megyünk…3
Az 1980-as évek végétől napjainkig még nincs összefoglaló vicc, bár jómagam is megpróbálkoztam a poénkodással. A kultúra finanszírozása olyan, mint a tábori konyha; amely előrenyomuláskor az utolsó, visszavonuláskor az első… Vagy: kaptunk fagylaltot a markunkba, mert a tölcsérre már nem jutott pénz…4
Az 1980-as évek végén, az Országos Tervhivatalban kitűnő főnököm és barátom egyszer csak felkiáltott: „Tervezgetünk itt gyerekek, tervezgetünk; csak tudnánk, hogy merre van előre…” Erre is utalva rendeztünk karikatúra művészeti fesztivált 2007-ben, majd ilyen címmel stratégiai tanulmányt készítettem.5 Ennek az egyik lényeges mondanivalója volt az, hogy legalább egyvalamiben, illetve néhány olyan alapvető társadalmi feladatban egyet kellene értenünk, amelynek, illetve amelyeknek a szolgálatába állíthatnánk a közművelődés intézmény- és tevékenységrendszerét. Irtózatosan szemetes az ország, tehát hirdessük meg a tirhuljon a szemét programot; vagy a közművelődés eszközeivel is küzdjünk az apparátusok túlhatalma, a gyilkosan burjánzó adminisztráció ellen.6 Nem mondom itt fel ezt a tanulmányt, ám persze felhívom rá a figyelmet és most is szorgalmazom a vita lehetőségét.
A mostani, újabb merre van előre fejtegetések során, a rendezvényszervezés tizenegy alapkérdéséből (ki, mit, kinek, mikor, hol, kivel, miből, miért, melyiket, vajon, hogyan) hatra próbálok meg válaszolni.
Kik vagyunk mi, népművelők, kulturális menedzserek, közművelődési intézmények? Nos, a kapitalizmus bomlásának jelenlegi szakaszában éppen világgazdasági válság van, nálunk politikai válsággal is bonyolítva. Ha süllyed az egész, akkor mi vagyunk a Titanic zenekara! Mi öntjük a lelket a csüggedőkbe. Tudjuk, hogy az a zenekar csodálatosan tette, hiszen voltak, akik megmaradtak és azt is elmesélték, hogy az elsüllyedéskor mit húztak („Hadd menjek, Istenem…”). Tömegek fordulnak el a politikától, a pártoktól; a közművelődés és intézményrendszere nem lehet oldali; maga a polisz szolgálója legyen; adja, szervezze a beszédcselekvés színtereit; ahogyan a már hivatkozott, immár klasszikus Kovalcsik József megfogalmazta. Ezekről a színterekről most ismét vita kezdődött: vannak, akik az egyesületi művelődési otthonok mellett érvelnek; mások ezek létét kétségbe vonják és az önkormányzati fenntartású intézmények erősítését szorgalmazzák. Feltétlenül érdemes e vitát a SZÍN-ben követni (Közösségi Művelődés, A Magyar Művelődési Intézet folyóirata). Arról van ugyanis szó, hogy a közösségi színterek fenntartása és működtetése valóban sokszínűvé vált: önkormányzati, egyesületi, politikai, nonprofit, egyházi, vállalkozói stb. A sokféleségben persze jellemző az, hogy egyes önkormányzatok szabadulni, kivonulni szándékoznak, ám itt is tartsuk szem előtt a kiemelkedő nonprofit szakember, Kuti Éva figyelmeztetését: ne sértődj meg a valóságra. Orientációs eszmecseréket, a realitásokkal való szembenézéseket szorgalmazok! Mindezek stratégiai irányairól is volt szó Dr. Szurmainé Silkó Mária főosztályvezető asszony átfogó előadásában; a SZÍN-ben közölt stratégiához erre hivatkozva is szóljunk hozzá!
Mit kínálunk? A valóban gazdag, sőt statisztikailag is áttekinthetetlenül szerteágazó közművelődési kínálat egyre inkább rendezvényi jellegű. Települések százai vették át egymástól azt a jó gyakorlatot, hogy a fesztivál, a falunap, a komplex rendezvénysorozat váljon turisztikai vonzerővé, kitörési ponttá. A probléma a túlburjánzás; egymást érik a rendezvények; felszívódnak a közösségek és leértékelődik a fesztivál korábbi, felmenő rendszerű, megmérettető jellege. A feladat tehát a koordináció, a koncentrálás és a szelektált, válogatott minéműségek minőségekké fejlesztése.
Miből finanszírozzuk a közművelődést? Ne sírjuk vissza a szocialista paternalimust, a pénzes dirigenciát. Ha értelmes az önkormányzat és a polgármester, akkor felismeri, hogy érdeke a közművelődés finanszírozása. Hasonlóan: a vállalkozókat is az érdekeik mentén lehet megfogni, és a számukra hasznos szolgáltatásainkon keresztül kapcsolni személyüket és pénzüket a munkánkhoz. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy magunk engedjük el a pénzes zsákokat, hiszen például az SZJA kétszer egy százalékát még mindig csak az adózók jóval kevesebb, mint fele ajánlja fel. Itt nagyon nagy szervezési, meggyőzési, agitációs, koordinációs mulasztásaink vannak. Ne sértődj meg a valóságra – mi nem csináljuk jól… Ugyancsak kihasználatlan milliók, sőt milliárdok vannak az EU pályázati lehetőségekben is.7
Hol lehetnek a közművelődés új színterei? Az utcákon, a tereken, a pályaudvarokon és főleg a plázákban. A mulasztás máris történelmi, hiszen lehetett volna a plázaépítkezéseket úgy szabályozni, hogy kvázi kötelező legyen művelődési otthon típusú intézményt magukban foglalni. Még nem késő, épülnek újabb plázák, csak elhatározás és szervezés kérdése a modern integráció. A mondanivalóm lényege itt az, hogy csomóponti közművelődésre van szükség, tehát oda kell szervezni a kínálatot, ahol tőlünk és ettől függetlenül is sokan vannak.8
Kivel szervezzük mindezt? Természetesen a népművelőkkel és mai utódaikkal, akik művelődésszervezők, kulturális menedzserek, andragógusok és más jóakaratú szakemberek, remélhetőleg előbb-utóbb kulturális mediátorok is… Tisztelettel köszönjük mindazoknak, akik itt Szombathelyen, 1962-ben elindították a népművelő–könyvtáros képzést; vitathatatlan alapokat teremtve a mai és a holnapi munkához.9 Most az ő segítségükkel is nekünk kell megküzdeni a szakmaiság újabb elismertetéséért. Ehhez azonban az akkreditációs küzdelmeken túlmenően magunk között is szakmai közös nevezőre van szükség, és ezt a közösen olvasott és vitatott szakirodalom adhatja meg. Mindezt ma még nem pótolja az internet; szükség van tehát a kézbe vehető folyóiratok – pl. a SZÍN, a Kultúra és Közösség – és az internet együttes használatára; az erőteljes, identitásteremtő vitákra!
Vajon mely kérdéseket kell még feltenni? Bizony kutatásra is szükség van, hiszen elképesztően nagyok és sokrétűek a változások, és ismét sok mindent nem tudunk magunkról és a társadalomról. Nemcsak a romakérdés és a roma kultúrával való koordináció az akut feladat, hiszen itt van már a kínaikérdés is… Rövidesen szülőképes korba lépnek a magyar nyelven tudó, magyar papírokkal rendelkező, itt élő kínai honfitársaink, akikre nem vonatkozik a kínai egyke-törvény, tehát a génjeikben rejlő kultúrával fognak itt sokasodni. Közművelődési feladat is a felismerés, megértés és a kulturált cselekvés stratégiáinak kidolgozása és gyakorlása.
Áprily Lajost idézem: „Jön új világ, hatalmasabb a kornál, mely börtönében elvéreztetett…”
Ám ennek során sem árt, ha figyelünk Musilra: „Ha nyitott ajtókon szerencsésen akarunk bejutni, ügyelnünk kell arra a tényre, hogy keretük szilárd: ez az alapelv… valóságérzékünk következménye. Ha azonban létezik valóságérzék, és létjogosultságában ki kételkedne, kell lennie olyasvalaminek is, amit lehetőségérzéknek nevezhetünk. Akiben ez él, nem mondja például: Itt ez vagy az történt, történik majd, kell történnie; hanem rájön: Itt valami történhetne.”10