NAPÚT 2008/9., 126–B/3. oldal


Tartalom

Gyurkovics Tibor
Senki • En attendant Godot • Ha – ha / Justitia mérlegén • Égi sakk

Egy rendhagyó múzeum



    Az embert többek között az teszi emberré, hogy születése pillanatában magában hordozza az elmúlást, de mégis tud mosolyogni. Ez a gondolat nem új keletű, hiszen a sumér költészetből maradt ránk a következő idézet: „A régi példaszó mondja: Neked is át kell menned a túlvilág folyóján.” Mi is átlépünk.
    Sokan a Kegyeleti Múzeumot, annak látnivalóit, a horror tárgyai közé sorolják.
    Ezzel szemben a kiállított tárgyak hozzátartoznak életünkhöz, történelmünkhöz, kultúránkhoz. Ha a múzeumba úgy lépünk be, hogy ismereteket szerzünk egy „tabutémáról”, akkor a látottak már nem borzongatóak. Ezek után mindenki eldöntheti, hogy a kiállítás „jobb-e, mint egy horrorfilm”, ismerettárunkhoz hozzátartozik-e, vagy sem.
    A múzeumban kiállított tárgyak mindegyike hozzátartozott az ember életéhez. Ezeket az utókor néha rácsodálkozással vagy kicsit idegenkedve szemléli.
    A látogatót leköti a fehér gyász falusi méltósága, a Kárpát-medence népeinek gyászpompája, a liturgia „aranyhímzett” öltözékei, a szertartáskocsik szépséges egyszerűsége, a szép királynő, Sissi gyászkártyái, a váci feltárásból származó koporsófedelek… – és még sorolhatnám.
    Szeretem azokat a helyeket, még ha az elmúlással foglalkoznak is, ahol az ember tanulhat.
    A Nemzeti Sírkert, és benne a Kegyeleti Múzeum „jobb, mint egy történelemóra”. Ezután már csak azt kérdezhetjük, hogy miért nem foglalhatja el a múzeum a tudatunkban és ismereteink tárházában azt a helyet, mint a Pčre Lachaise sírkert Párizsban vagy a Central Friedhof Bécsben? Ezek a helyek a franciáknál és az osztrákoknál ugyanúgy hozzátartoznak a kiemelt nevezetességekhez, mint a Notre Dame vagy a Stephanskirche.
    Korunk túlhajszoltságában vannak még olyan dolgok, helyek, amelyek hatására elgondolkodunk, talán még meg is nyugszunk. Ez a múzeum is ide tartozik.
    Magyarország egyetlen kegyeleti múzeumát a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. 1991-ben hozta létre. Az ezt megelőző években is gondolt erre az intézet vezetése, de a politikai körülmények ezt nem tették lehetővé. A rendszerváltás után már mód nyílt arra, hogy a gondolat megvalósuljon. Az intézet célja akkor az volt, hogy a még megtalálható relikviákat Budapesten és környékén összegyűjtse. A gyűjtésben közreműködtek az intézet dolgozói.
    A munkát nehezítette, hogy az elmúlt időszak, az úgynevezett szocialista korszak, igyekezett az emberekből kiirtani a hagyományokkal, a vallással, az elmúlással összefüggő kegyeleti gondolkodást. Ennek ellenére alig egy év alatt felhalmozódott annyi tárgyi emlék, hogy azt 1991. április 24-én – egy teremben – be tudtuk mutatni. Az akkori kiállítás – tematikáját tekintve – nem volt egységes, de megalapozta a gyűjtemény későbbi bővítését.
    1992-ben az intézet nagyszabású épületrekonstrukciót végzett. Ennek eredményeként a múzeum két új, nagyobb terembe költözhetett. Ez lehetővé tette, hogy a közel másfél éves gyűjtőmunka gazdag anyagát rendezhessük és kiállíthassuk. Az új elhelyezésben a nagyobb tárgyak bemutatása is megoldódott.
    1993 májusában új teremmel bővítettük a kiállítás területét. Ekkor (1993. május 19.) kaptunk állami engedélyt a múzeum működésére.
    Gyűjtőterületünk eddig a fővárosra, illetve közvetlen környékére korlátozódott, 1995-től az intézet helyzete alkalmat adott ennek kiterjesztésére. Itt elsődlegesen az államhatárokon belüli terület, majd a teljes Kárpát-medence adott új lehetőségeket. A kiterjedt gyűjtés eredményeinek bemutatása szükségessé tette a múzeum fejlesztését, valamint a kiállított anyagok tematikus átrendezését. Ez a munka 1998 áprilisában fejeződött be.
    A kiállítótermek alapterülete így ötszáz négyzetméterre nőtt.
    2000-ben a Kegyelet Múzeum öt kiállítóteremmel és egy, majd 2008-tól két dokumentációs munkahellyel rendelkezik.

    Néprajzi terem
    A múzeum első traktusában kapott helyet a Kárpát-medence néprajzi, népművészeti anyaga.
    Az elmúlás a népszokásokban az élet folyamatába illeszkedő nap volt, amely a külsőségekben ugyanúgy megjelent, mint az érzelem és a hiedelem világában.
    A múzeum rácsos kapuján fekete és fehér alapú kapudísz látható.
    A bejáratnál felállított tárlókban hímzett népviseletek, illetve gyászkellékek kerültek kiállításra.

Csökölyi fehér gyász

    Több régió gyászkellékeinek díszítő figurái piros, sárga, kék és fekete színű fonallal hímzettek, a virág- és madárdíszek egy- vagy kétsorosan helyezkednek el. (Legszebb példája a nyárádi fiókos és kétsormintás hideglepedő.)
    A fehér szín az európai kultúrterületen a Somogy megyei Csököly községben maradt fenn legtovább – 1936-ig –, a világviszonylatban is híressé vált fehér gyász formájában.
    Ebben a teremben látható még az előbbieken kívül a csitári (Szlovákia), széki (Erdély), csángó, tápiósági, matyó és csömöri sváb népviseleti és népművészeti anyag.

    Szertartáskocsik és történelmi fényképek terme
    A városi polgár zárt életének nem felelt meg a falusi gyász nyitottsága. Családi körben a gyász kifejezésének fegyelmezett rendben kellett zajlania. Ezt a fegyelmet részben feloldotta a gyász pompája, amelynek elterjedése megteremtette a városi lakosság kegyeleti kultúráját. Ennek tárgyait a következő helyiségekben helyeztük el.
    A múzeum második termében üveges és oszlopos, az egyedi bányász-szertartáskocsi, valamint több Szent Mihály lova, a vitrinekben gyászhuszár-egyenruhák, lószerszámzat, hímzett lótakarók és kandeláberek láthatók.
    Itt kerültek elhelyezésre a gyertyatartók és a zsinóros díszbotok is.
    A terem főfalán a XX. század budapesti nagy temetkezési meneteinek és Kossuth temetésének fényképanyaga tekinthető meg.
    Ebben a teremben mutatjuk be Feszty Árpád Jézus temetése című nagyméretű festményének kicsinyített nyomatát is (1914).
    Itt helyeztük még el a Gerő András által festett egyedi koporsókat és urnakészletet is, melyeket egy-egy irodalmi mű alakjai díszítenek.

    Szertartásterem
    A harmadik helyiségben, a szertartásteremben a gyászszertartásokon használt kellékeket, egyházi öltözékeket, női gyászruhákat, szertartáskönyveket, ima- és énekkönyveket látunk.
    Külön tárlóban kapott helyet több magyar színészről készített halotti maszk, krepp-papírból készült szemfedő és fejpárna, és egy ritkaság, a „kolostorkoszorú”.

Kolostorkoszorú

    A koszorú melletti tárlóban található egy könyvészeti ritkaság, az 1830-ból származó, kézzel írott szertartáskönyv, melyben a szabványimádságokon kívül az Észak- és Közép-Európában akkor használatos imákat és zsolozsmákat találunk német nyelven. A könyv írója az esztergomi Primátus íródeákja volt. (Akkortájt az íródeákok is három évig vándoroltak tapasztalatgyűjtés céljából.) Ez a könyv bizonyítja, hogy nemcsak a kétkezi iparoslegényeknek volt kötelező a vándorút.
    Ebben a teremben őrizzük az 1928-ból származó „Ida hazatért” emlékfalat, és a Deák-mauzóleum négy szürke gránit, feliratos tábláját. („Jobban szeretem hazámat…”)
    Deáknak az 1861-ben írt mondatai jelenleg is érvényesek.

    Az út vége terem
    A negyedik, egy szinttel lejjebb lévő terembe, amely Az út vége nevet kapta, kerültek a temetkezés jellegzetes tárgyi emlékei. Így a váci „Fehérek temploma” régészeti feltárásából származó fakoporsók szegecsekkel díszített és festett koporsófedelei, a szegvári fűzfa koporsó, valamint kriptai ércszarkofágok, a ritkán alkalmazott szívurna, a hollóházi porcelángyár teljes urnaválasztéka és a vidéki (népi) sírjelek (fejfák).
    Az ötödik teremben időszakos kiállításokat tartunk. A tervezett kiállításokat az intézet honlapján (www.nemzetisirkert.hu/kiallitasok.html) megjelentetjük.

Hargittai Emil
múzeumvezető


A Kegyeleti Múzeum nyitva tartása:
Hétfőtől csütörtökig: 10 órától 15 óráig, pénteken 13 óráig.
A belépés, az idegenvezetés és a tájékoztató füzetek díjtalanok.
Amennyiben csoportos látogatást és idegenvezetést igényelnek – a fenti időpontoktól eltérően –,
kérjük, azt két héttel előtte jelezzék.


A lap tetejére