NAPÚT 2009/1., 51. oldal
Tartalom
Borbély András
Mélik gróf holdjai
Lackfi János
Jó feneket csinál
Századik számunk után gyors leltárt készítettünk. Arra jutottunk, hogy szinte hatezer alkotó szerepelt lapjainkon a mögöttünk álló tíz év során. Különböző nemzedékek képviselőit – szerzőinket – kértük föl, hogy e hívószóra: ezerkétszáz – írjanak, szerezzenek. Nem tudták, mire föl. Mit rejt ez a szám. Nos, ötször ezerkétszáz = hatezer. Hogy hatan a kötélnek állók? Egy meg egy a válasz: a) elszámoltuk magunkat, b) két évvel előre már…
Ircsik Vilmos
Gyerekjáték
Az egész gyerekjátéknak látszott. Könnyedén kitöltötte az utalványt, ahogy kell. Az egyik rubrikát számmal, a másikat betűvel:
„EZERKÉTSZÁZ forint.”
A befizető nevével, címével, a számlatulajdonos nevével és számlaszámával nem kellett külön bíbelődnie. Nemcsak az, de még az összeg rendeltetése is pontosan rá volt nyomtatva a megfelelő helyre:
„Építményadó-beszedési számla.”
Majd beállt a hosszan kígyózó sorba.
– Nem jó! – mondta a pénztárosnő, mikor végre az ablakhoz ért. – Egyezret kell írni. Az ezer elé bárki beírhatja, hogy kétezer, háromezer vagy tízezer. Aztán majd én tarthatom érte a hátamat.
Szerencsére volt nála még egy utalvány. Kitöltötte, ahogy kell, az egyik rubrikát számmal, a másikat betűvel, és ahogy mondták:
„EGYEZERKÉTSZÁZ forint.”
Majd megint beállt a hosszan kígyózó sorba.
– Nem jó! – mondta a pénztárosnő, mikor végre az ablakhoz ért. – Egyezerkettőszázat kell írni. A kétszázat bárki kijavíthatja hétszázra. Aztán majd én tarthatom érte a hátamat.
Szerencsére volt nála még egy utalvány. Kitöltötte, ahogy kell, az egyik rubrikát számmal, a másikat betűvel, és ahogy mondták:
„EGYEZERKETTŐSZÁZ forint.”
Majd megint beállt a hosszan kígyózó sorba.
– Nem jó! – mondta a pénztárosnő, mikor végre az ablakhoz ért. – Az egyezer és a kettőszáz közé kötőjel kell.
– De hát a helyesírási szabályzat szerint…
– Nekünk erre az egyértelműség és áttekinthetőség miatt külön belső helyesírási szabályaink vannak.
– De nincs nálam több utalvány – motyogta megsemmisülten, és indult vissza a sor végére. Ott talán majd eszébe jut valami. Már félúton járt, amikor a pénztárosnő utána szólt:
– Feladhatja közönséges postai pénzesutalványon is! Persze nem díjmentesen.
A sorban állók gyűlölködő pillantásaitól kísérve visszasompolygott, és az ablak előtti pultról elvett egy közönséges postai pénzesutalványt.
„Ne add fel!” – mondta közben magának.
Remegő kézzel kezdte kitölteni a rubrikákat, ahogy kell, az egyiket számmal, a másikat betűvel, és ahogy mondták:
„EGYEZER-KETTŐSZÁZ forint.”
A befizető nevéhez érve megremegett. Aztán határozottan beírta a nevét és a lakcímét. A számlatulajdonos számlaszámának és nevének üres rubrikája ijesztően és vészjóslóan meredt rá. A három elrontott utalványt szerencsére nem dobta el, hanem a zsebébe gyűrte őket. Elővette az egyiket. A számlaszám huszonnégy számból és két kötőjelből állt.
„Inkább add fel!” – mondta magának.
De aztán mégis összeszedte magát, találomra elővette a feladáshoz szükséges pénzt, és a kitöltött utalvánnyal beállt egy másik sorba. Hátha az vezet az ő ablakához.