Napút-füzetek 31.


Napút 2009/1.

Akik az éjszakába születtek


Sütő Mária
Turandot

Kolofon


Felelős szerkesztő:
Szondi György

Szerkesztő:
Bognár Antal

Szöveggondozó:
Kovács Ildikó

Tördelőszerkesztő:
Szondi Bence

ISSN 1787-6877
ISBN 978 963 263 061 8

Terjedelem: 36 oldal

Cédrus-kvintett


Záró pályázati válogatás, 2007-es kör



A

múlt év folyamán számról számra közöltünk írásokat a Cédrus Művészeti Alapítvány pályázatán elfogadottak közül, ezt a sorozatot zárjuk a füzetünkben olvasható öt, a szokásosnál valamivel terjedelmesebb pályamunkával. Mint emlékezetes, nívódíjra Péhl Gabriella Szénpor a bőr alatt című munkája minősült. A pályázati anyagnak már jó ideje legfőbb jellemzője a frissesség, hiszen itt szabad tér nyílik minden rendű és rangú irodalmi próbálkozás előtt, sok az új név, új szemlélet, új irány. Legfeljebb a megsokasodott internetes megnyilvánulási lehetőségekkel nem tud – s nem is akar – versenyre kelni folyamatosan nyitott pályázatunk.
    Ez a finálé is abból ad ízelítőt, hogy milyen nagy műfaji változatosságú és mekkora írói szabadsággal megformált alkotásokkal kopogtatnak nálunk: lidércesen látomásos, illetve erőteljes leíró és kafkai hangulatú próza, prózarészlet mellett filmnovella és groteszk bohózat is színezi füzetünket.
    Rangot adhat a szereplésnek, hogy a pályamunkák egyre növekvő sokaságából válogathatunk, ami árulkodó jele annak, hogy az irodalmi fórumok általánosan szűkülő fogadókészsége és a mi éves lefutású pályázatunknál legtöbbször nagyobb várakozási idő, hogy a szerző alkotása nyilvánosságot kapjon vagy legalább válaszra méltassák, csírájában vág el számos több figyelmet érdemlő alkotói kísérletet, kedvét szegi a nagyobbodó olvasási deficitben a szellemiek iránti érdeklődők maradékának. Nem kis eredmény, hogy pályázati felhívásunk könyvterveknek is gerjesztője, melyek megvalósításának olykor otthont tudunk adni.

A lap tetejére