Napút Online | 2010/2., 69–70. oldal


Tartalom

Horváth Ödön
haikui

Dávid Anna Dóra
21 kamarakoncert szavakra

Fodor Ákos



Poetica


A történők elszomorítanak.
Az öröm otthona: a Pillanat.
Minden történet vége: pusztulás.
A Villanó Fény: örök. – Semmi más.




Globálfolklór


képmesék




Figyelmeztetés

közmondás módra

A félelem
veszélyt terem!




Axióma


Mestertől soha
olyant nem tanulhatsz, mint
a Tanítványtól.




Tudósítás a terepről

Bibó Istvánnak

Én már félek a
demokráciától is:
látom működni.




Szellemi bátorság


„Esküdni mernék
rá, hogy valószínű az,
hogy lehetséges!”




N. N.


Finoman Faragott Bunkó




2 igazság


hommage à Vonnegut jr.


Nem lehet mindenre gondolni.

             *

Gondolni mindenre lehet.




Nyilatkozat


Nem vagyok beteg, csak öreg:
Egészséges Gyógyíthatatlan.
Tettem, mit tudtam s lehetett.
– Míg van (s van!) Kit-Mit szeretek:
ne szánj fogyatkozásaimban.

A lap tetejére