NAPÚT 2010/3., 34–35. oldal
Tartalom
Borbély András
Eltűnik hirtelen • A számok
Kiss Anna
Lobbanások
Suhai Pál
Albumban
Ha egyszer innen elmegyek,
magammal semmit nem viszek.
Árnyékom is rátok hagyom
(most rajzolom pedig –
enyém ő szerzői jogon).
Lesznek bizonnyal majd, akik
megöröklik, nézegetik:
milyen különös alak volt,
mondjátok majd albumotokat
lapozgatva – én már most
ehhez hasonló gondolatokat
forgatok fejemben: ez az alak
az albumotokban, ez vagyok én: ő,
már most az, aki lesz majd: volt.
Hetedik X
Hetedik X, kilencvennyolc szonett:
tizennégy vers mindegyik évtizedre,
ahogy tizennégy sor esik egy versre,
kétélű mind, kilencvennyolc zsilett.
Ennyi élesre fent borotvapenge
metszette, vágta, nyeste szőrömet,
a költő önmagáért, lám, kitett,
nem bízta imázsát a véletlenre.
Vagy bízta? Ki tudja? Vannak, akik
a bozontosat jobban kedvelik.
Nyúzta magát, mégis, előre is,
innen még a hetvenen, vetkőztette:
s kész a vers: a kilencvennyolcadik.
Így kapta életét is: előlegbe.
A szem
Czigány Györgynek
Nem tesz mást, csak megtapad a kezdeten.
Ilyenkor rejtett kamera a szem, szeme.
Ő maga álomittasan befelé fordul, ilyenkor
ébred önmagára. Precíz műszer, elég, ha
beállítja az agy optikáját, magától működik:
szeme egy halandó pupillája, ha a születőre
rálát. Átszínezi a meglevőt, a képzelet tárgyakat
nem létezők helyébe állít: így leltározza a távozó
helyett a lét ingatag csodáit. Ő maga dolgozik
ilyenkor, néz befelé, látja a magba gyűrt,
a hátráló időt: mintha egy szirmot a folyó
visszafelé sodorna örökké. Nem tesz mást
ilyenkor, megtapadva a kezdeten, forrásáig
zarándokol: ő maga a látás: nézi magát a szem.