NAPÚT 2010/3., 37–39. oldal
Tartalom
Kiss Anna
Lobbanások
Báger Gusztáv
A rózsa neve, ideje • Temperamentum
Tandori Dezső
Hamarosan-trilógia
I.
Istenem, de rég
találkoztunk, most
mások által hamarost.
Egy kávéházban,
vagy a Tabánban.
holtakból már ez se: rost.
Se hogy Ragúza,
zene nem húzza
Ottlik kávéházában.
A Halász Petár
párkányt már nem jár,
szerelme-hamarjában.
Ah, Adriani
Alíz, lejárni
így tud óra, rajongás.
Az Alíz nekem
verébszerelem,
egy holt kicsikénk, nem más.
Gyere, jaj, bice,
tört lábad visz-e,
képzeld szárnyad
haza, hazább, hazába?
A kifejezés ereje nem paprika ere!
Kiszámolósdi
Elek, rád neheztelek, mert mintha Palóma
szava neked velem kapcsolatban értékesebb volna,
mint szívem hite bánni panaszban.
Martina, Gerda, nem érdekel ma
se képzelődés, se hinni nem akart valóság,
medvenapra
ember nem vesz rózsát,
Gertrude, tudd te,
Stein, a kövi rózsa is ennyi:
a rózsa = a rózsa: rózsa, ha tud lenni.
Ne, hogy mentők fognak elvinni.
Leeresztenek kötélen, lebegőn,
pokrócban, egy lepedőn,
mert itt az ajtón a bútorok közt ki nem férnek.
Vagy két karom a padlóból, mint kétlábú ének,
kivágódik az ég felé, a rög felé,
a biztos-biztos légiek felé,
s nyakamra csigolyásat épít a most már nap-éj fájdalom,
amíg némán viselem, nem gyalázat,
ismétlem, e gyalázat.
Fejem ragozza
Fejem ragozza, néha lemegy tarkóba, Ragúza,
néha azt hiszem, ha 180 fokot, kilencven
fokot változtatok akár csak éji
helyzetemen is, vagy hőmérőt nézek, rag, zúzva,
mely a hideget idézi, vagy torokbajt
próbálok gyógyítani oldalt, agyat mondókáival,
a még elviselhető, de álló napi-éji rag, úszva,
fejfájás oldalán, nem mondom, gyógyszerreklám,
mivel. De most ez mi, nem reklám: „Karinthy!”
Frigyes, miféle frigy ez? Lennék válófélben,
az épp nagy-közei elismert derék emberségben.
Ne hagyjatok, angyalok. Vagy hát nem vagytok ragzúzmara,
ti megszólíthatók. Kiballagok, agyalmány rivall,
a torokgyógyszerhez, mintha legnagyobb
bajom az lenne, hogy torokfájást hagyok. Rag zúz, Mara.
Foggyulladás? Október óta? Ez februári, mélygödör
nóta. S a többi. Nem fogok visszaköszöngetni
közhelyeknek, valaha rettegtem, orvoshoz nem mentem,
napra nap véltem hosszabbítgathatni életem. Megússza?
Ma sem azért nem, mert… nem sorolom. Mire? De rávall.
De felháborodom, hogy állítólag – telefonhangnak
tanúságaként – milyen jól vagyok… vagy hogy elhagyom
magam, milyen könnyelmű vagyok… vagy hazug vagyok, ragúzom?
képzelődő beteg… vagy mások baját nézzem meg.
Nem! Meghalok e bajomba, bele, utu rea, vagy sem, elúszón,
azt, hogy én jól lennék, nem tűrhetem, kikapcsolt életben!
Hogy bárki szélhámosnak nevezzen. Megelégeltem. Hal-kapta úszóm.
És ne járassanak le, hogy ezt – mit?? – versem nevezze. Túlzón.