NAPÚT 2010/3., 111. oldal
Tartalom
Géher István
Rakovszky Zsuzsa
Gúzsba kötve táncolni? Szépen hűtlenkedve? Öncélú magamutogatás? Hosszú kirándulás? Mondatépítészet? Újjászületés?
Hogyan fordul a mű? Húszan fejtették ki először válaszaikat a folyóirat 2009/5. számában, most újabb hét gyakorló interpretátor mondja el gondolatait az alábbi kérdésekről:
a) Van-e belső szabálya, amelyet műfordítói gyakorlatában követ: saját használatú öt-, hétparancsolat?
b) Születhet-e szellemes személyes megfogalmazása – akár most, kérésünkre – a műfordítás mibenlétének?
c) Meddig ér egy szakfordító kompetenciája, és állhat-e helyt műfordító szakfordítóként?
Király László
a) 1. Csak verset fordítok.
2. Csak akkor, ha ismerem a nyelvet, amelyen az eredeti vers íródott, vagy legalább segédeszközök segítségével (szótár stb.) meg tudom közelíteni azt. Leginkább az újlatin és szláv nyelveket.
3. Kötelező a lehető legpontosabban közvetíteni a szerző gondolatait és a lehető leghűségesebben visszaadni magyarul a formai megoldásait.
4. A szerzőt teljesen akarom érteni, nem hidalok át tátongó szakadékokat.
5. Versfordítás közben lehet – többek között – egyre bennebb hatolni az anyanyelv rejtelmeibe, s ez mindig szép meglepetéseket és örömöt szerez a fordítónak.
6. A magyar műfordítások nagy része azért csodálatos, mert a fordítók remekül tudnak magyarul.
b) Meghódítja szívünket egy idegen hölgy, s addig nem hagy békén bennünket, míg kívánatos magyar asszony nem válik belőle – általunk. (Az egész persze nem ilyen egyszerű, s néha amúgy jelentéktelen „idegen hölgyek”-ből igen szép magyar „asszonyok” lehetnek.)