NAPÚT 2010/3., 116–117. oldal
Tartalom
Eugenio Montale
Arsenio
Anise Klotz
(címtelen)
Szergej Jeszenyin
Ki vagyok?
Ki vagyok? Csak álmok űzte lélek,
szemem kékje hűs homályba hal.
Véletlenül éltem ezt a létet
itt a földön – mással annyival.
Megszokássá fásultak a csókok,
mert már annyi nőt csókoltam én;
s mint ki gyufát gyújt gyufára, mondok
szép, szerelmes szókat könnyedén.
„Kedves”, „mindörökké”, „drágaságom” –
újra s újra ismételgetem.
Szenvedélyre lelni bent, hogy fájjon…
Igaz érzést lelkem nem terem.
Meghiggadt a szívem, nem kívánja,
hogy tüzét még fellobbantsa más;
táncos nyírem, könnyű léptű fácska,
sokaknak s nekem vagy ily csodás.
Mindig meghitt, hű kedvesre vágytam,
mégis rideg fogság kínja rág.
Féltékenység nem szította lázam;
durva átkot nem szórok reád.
Ki vagyok? Csak álmok űzte lélek,
Szemem kékje hűs homályba hal.
Véletlenül szerettelek téged
itt a földön – mással annyival.
1925
Bíbor cserje közt ne járj hiába…
Bíbor cserje közt ne járj hiába,
labodának nyomát sem leled.
Kéve-hajad zabszín ragyogása
mindörökre tovatűnt veled.
Bőrödön bogyók bíbor levével
oly varázsos voltál, kedvesem,
mint az alkony rózsaszínű fényben,
s mint a szűz hó, tiszta sejtelem.
Kipergett szemednek gyémánt magva,
halk neved felitta sűrű csend,
ám még sálam ráncába takarva
kis kezed mézlő illatja leng.
Mikor kiscicaként mossa arcát
háztetőn a hajnal hangtalan,
vízimanók széllel szálló hangját
hallom rólad zúgni boldogan.
Kéklő este gyengéden susogja,
te voltál az álom és a dal,
ám ki vállad s termeted csiszolta,
véled-ékes titkokat sugall.
Bíbor cserje közt ne járj hiába,
labodának nyomát sem leled.
Kéve-hajad zabszín ragyogása
mindörökre tovatűnt veled.
1916
Erdélyi Z. János fordításai