NAPÚT 2010/6., 44–46. oldal


Tartalom

Fazekas István
Levél Tóth Krisztinának • Zsukámnak

Takács Péter
Duna-parti történet

Véghelyi Balázs


Nap és kereszt



A százhalombattai
Szent István-templom falára



Napba írva áll a kereszt,
nap korongját szarv öleli,
körülötte angyal szárnya
díszíti a templomtornyot.

Szarva közt a nappal űzték
Hunor s Magor azt a szarvast,
mely a nagy folyó partjához
elvezette akkor őket…

Eget földdel összekötő
világfákhoz járultak mind,
s kérték Hadúrt: segítse meg
a csatázó magyarokat,

mert folyt a vér, akár a víz
Dunában és a Tiszában,
míg a kereszt ki nem űzte
földünkről a világfákat.

Boldogasszony ég-palástját
nap-ruhára fölcserélte,
s napban őrzi ezt a népet,
fején csillagkoronával.

Így egyesült nap és kereszt
bennünk és a templomtornyon,
mely áll a bronzkori sírok
s nagy kémények árnyékában.






Bérlet



Ó, ha a bérlet nincs a kezednél, s felmutatáskor
kapkodsz tárca után, keresed zsebeidben,
s néz szigorúan a közlekedési vállalat által
felkent bérleteket figyelő sok strázsai őrző,
és a tömegnek, mint folyamoknak torkolatában,
lassul a sodra, és temiattad várnia kell, hogy
bérlete felmutatása után már gyorsan a másik
közlekedési eszközön álljon összeszorulva:
várja a bolt vagy várja a cég őt, nincs pihenése,
és így múlnak az évei, napjai szállnak a széllel,
míg csak az élet-bérlete egyszer örökre le nem jár.






Hóvirág-mezőben



Áginak



hóvirág-mezőben
jártunk és belőlem
kihajt a vers mint a virág
hóvirág-mezőben

kopasz fa ághegyén
rügyezett a remény
kinyílunk mint a levelek
kopasz fa ághegyén

vártak a tavaszra
hóvirág kopasz fa
lestük őket ahogy csendben
vártak a tavaszra






Világítasz



Világítasz nekem,
mint levegőben kószáló
párjának a szentjánosbogár,
s mikor vigyázó fényed nyomán
megtalállak téged,
lámpásodat leoltod:
ne találjon senki ránk
az éjszakában.






Kollázs, Hubay Miklósnak



Angyalbőrben, ördög nyelvén
dicsérik az Istent.
Világvégjátékok.
Antikrisztus szupersztár.
Római karnevál: Nero játszik.
Túszszedők, késdobálók…
És most ki következik?
Meg kell dögleni.
C’est la guerre?
Csak tréfa. Hősök nélkül.
Hová lett a Rózsa Lelke?
Lélegzet-visszafojtva,
búcsú a csodáktól.
Elnémulás.
Finish.


Hegedűs János felvétele

A lap tetejére