NAPÚT 2010/6., 60–62. oldal
Tartalom
Fazekas István
Az igazak ösvényén
Zerza Béla Zoltán
Kalapozó
Baka Györgyi
Jázmin és bor
– bordal Hamvas Béla emlékére –
tégy poharat
fehér terítőre
krizantém is
illatozzon ott
kenyér meg sajt
dió és alma
szerény vendég érkezik
nevezetes névtelen
nézz a szemébe
úgy megnyitja magát
alig látható már
jázminvirágban
fordul a nap felé
figyelj magadba
és megérzed őt
csendet hoz
hűs zamatokat
bora tűzzel telt
mint a jól érlelt lélek
kérdéssel felel
nekünk kérdezőknek
diófák hűvösében ülve
poharunkat megemeljük:
igyál értünk, Láthatatlan
ideje felderülnünk
kortyolgassunk egy kis
csopakit, arácsit, tüzes somlóit
vagy elegáns villányit
könnyű sebünkre homokit
tetterős vörös egrit
badacsonyi kéknyelűt
és száraz szentgyörgyhegyit
szenvedélyes szerelemre szekszárdit
Szent János-áldásként igyunk
hegyaljait, aszút vagy szamorodnit
beszélgetve, költők szavait lélegezve
igyunk „a többit majd hozza a bor”
a lélek határain túl
Kemény Katalin emlékére
lenvirágok
hajnalodása
a kertben
tenyérnyi hely
folytonos kezdet
és egyben vég is
az eltűnt mozdulat
örökbe hull
sodor az egyetlen út
visszatalálni fölfelé
a vándor és a magányos
erős a gyengeségben
leold magáról
minden fölösleget
se hold se csillag
se szó már semmi
megnevezhető
mindeneket összetartó
csend hordozza
suttogásod
lezárult szemhéjad
alatt cseresznyevirág
illatú este lángol
egyetlenségében
el nem múló
pillanat
nem kérdezem
nem kérdezem
hány út zárult be
előtted és miféle
hiányok kergettek ide
mi vezette a kezem
a szám titkos étkemet
hogy leszakítsam
ezüst lombokkal
beszőtt mellkasodról
érintésedtől
dalolok fű-nyelven
madár-nyelven
virágok vére
áramlik bennem
úgy jöttél mint
aki távoli erdők
üzenetét hozza
csak erre figyelek
semmi másra
hallgatom miként
szakad törzs a törzsbe
lélegzetünkkel összenőve
a ziháló idő sűrű
illatával keverve
szikráznak égre rugdalt
csillagaink mint
asztalomon a
nárciszcsokor