NAPÚT 2010/6., 67–68. oldal
Tartalom
Tandori Dezső
Kotta nélkül
Sebeők János
A Nyugat tündöklése és bukása
Papp Tibor
Jerikó
a kíváncsiság szemembe szüzeket lódít
sisakomra gólyát
almámra sast
átlátszó térdharisnyát
maláji duzzadó medúza táj
hátam mögött jön a sötétség
jön a kattogó jön a vasvirág
higgyétek el nekem
menetet vágok az igére
belecsavarom az anyába
bár a szél kifordítja kenyeremet
drámát játszik az ezredforduló
budai pinceszínháza
ahol megszólalnak a harsonák
és Jerikónk jövője beteljesül
mint a hangjegyek
a halak mint a hangjegyek
kórusban térdepelnek
tányérjaik összeverődnek
csillagvillák koccannak csengnek
mindannyian útra kelnek
uszonyaikból kerítést fonnak
megszámolják bordáidat
tálon maradt csontjaidat
körbefutnak szeretgetnek
lerántják a takaródat
meztelenül kiterítnek
a harsonák zengedeznek
akkor
idegen arany
a betű a nélkülözés tengelye
a félig épült otthon
az éhség legendaként asztalunkra hajol
vállunkon szalvétával vezekelünk
házaink között zsíros füsthidak
és a keserűség szájnyílása
némi emlék a kertben
a higanyszálként elnyúló nagymamák
fagyos dróthuzalban a villanyfény elakad
foszforfényű haragos patak
pálmalábú szőrös tornyomat
nem díszítem idegen arannyal
éjfél van tízezer éve már
a hold sókupacát felhők takarják
zörögnek a szögek a viharban
a vadkacsák hanyatt repülve menekülnek
szemhéjam fekete papírjával elsötétítek
hajszáldrótok sátorában
a saját koporsóm vagyok
vicsorogva vár az öregség