NAPÚT 2011/1., 73. oldal
Tartalom
Szalay Károly
A Gyurkovics
Szemadám György
A szerelemről
Szávoszt Katalin
Iránytűkké váltak bennem
Gyurkovics Tibort 1968-ban ismertem meg. Ő sikeres fiatal író, én friss iparművészeti főiskolai diplomás.
Férjem, Apostol Pál fotóriporterként dolgozott, és éppen interjút készített Tiborral és Szakonyi Károllyal a Jelenkornak.
Az ismeretségből barátság lett. Ez a remek írókból álló baráti társaság lett a mi társaságunk is.
A Szt. István krt. 1.-beli luxusalbérletünkben sokszor találkoztunk: Tiborral, Szakonyival, Berta Bulcsúval, és megismertem a körből Csurkát és Kiss Dénest is. Elkezdtük követni őket előadásaikra, színházi bemutatókra.
A legnagyobb kötődés Tibor lett. Ebben talán az ő képzőművészeti érdeklődése is benne volt. Felszabadultan nevetni, szinte bármit elmondani neki – ezt váltotta ki belőlem. Ő a barátkozás specialistája volt. Szeretek arra gondolni, hogy Tibor az én Barátom volt, de valószínűleg sokan gondolják ezt.
Szellemi fejlődésem meghatározó embere lett Schrammel Imre és Jánossy György mellett.
A barátság töretlenül évtizedekig tartott. Megnéztem színészként Veszprémben, hallgattam író-olvasó találkozókon, jártunk a Mészáros utcai lakásba beszélgetésekre – arra vitt az utam naponta a műterembe menve.
Közben sorra nyitotta kiállításaimat és gyönyörű kritikákat írt munkáimról: költői, szinte versszintű szövegeket.
Vannak mondatai, amik iránytűkké váltak bennem: az ember lehetőségeiről és a beépített váltókról, amik végül befolyásolják döntéseinket.
Vidám volt és zsörtölődő, fergeteges és nyűgös, feledhetetlen, lenyűgöző művész és zseniális Ember: Gyurkovics Tibor.