„A származásom nagymértékben hátráltatta az indulásomat az ötvenes években. Értelmiséginek számítottam, ezen belül nem liberális, hanem nemzeti értelmiséginek, amit akkor nem fogadtak el. Már a nevemmel is baj volt. Herczeg Ferenc regénye, A Gyurkovics-lányok az osztályellenség emblémája volt, én pedig ezen a néven írtam vagy szerettem volna írni.” (Gyurkovics Tibor)
„Minden arc más, mind igazi, és mindegyik akkor, ott egyedüli és egyetlen. Amikor Gyurkovics Tibor dühös a világra: színdarabot ír, leginkább dühös komédiát. Amikor pedig fáj neki a világ, az emberi esettség, a sok túladagolt seb, amikor fáj neki a fájdalom és fáj ő maga, hogy van, akkor Gyurkovicsból kibukik a vers.” (Görgey Gábor)
„Nagyszerű színész volt. Nem a szó eredeti jelentésében, de kitűnő mímes. Társaságban, televíziós műsorban, a válogatott focicsapat pszichológusaként. De leginkább a vendéglői asztalnál. Ahogy előadta a barátok történeteit. Vitriolosan, de szeretettel. Mindig szeretettel, de azzal is végtelenségig fokozva. Sarkítva.” (Szakonyi Károly)
„Képzőművészeti érdeklődésünk is közel hozott bennünket egymáshoz. Mint mindenben, ebben is hihetetlenül öntörvényű volt. Ha nem hatna közhelynek, azt mondanám, szellemi életünk fenegyereke volt, azért nem irodalmunké, mert sokkal szélesebb szellemi világot fogott át.” (Szalay Károly)
„Hááááát… Megtörtént… Megint csak egyoldalúan. Mert nem tudom, ha fordítva történt volna életünk… és halálunk… Tibor hogyan emlékezett volna meg rólam? Igaz, szónoki kérdés ez és aránytalan, mert Ő mindent tudott, amit én, de én messze nem, amit Ő!” (Sándor György)
„Nekrológok, önvallomások és főként a művek mind-mind arra intenek, hogy mind sürgetőbb és időszerűbb a Gyurkovics Tiborról és munkásságáról korábban alkotott kép árnyalása, felülvizsgálata vagy éppen átértékelése. A kortársi visszaemlékezések és a személyes tapasztalások által megerősített további legendagyártást minél előbb fel kell váltania a kor tudományos színvonalán álló, szigorúan szakmai szempontokat érvényesítő megközelítésnek.” (Vilcsek Béla)
2011. január–február – XIII. évfolyam 1. szám
Gyurkovics? Tibor.
B2-páholy
Előtér
Vilcsek Béla • Megkésett nekrológ
Évgyűrűk
(Részletek Bíró Gergely interjújából)
Fénykör
Baán Tibor • Könyvjelző; Folytatás
Borbély László • …találkozni fogunk még, Jezovics
Ébert Tibor • Egy komédiás margójára
Elmer István • Isten, ölelj meg engem!
Fenyvesi Félix Lajos • Nyolcvan
Görgey Gábor • Gyurkovics Tibor arcai
Kelemen Lajos • Két kis történet
Kiss Benedek • Szeressétek e nemzetet!
Kocsis István • Gyurkovics Tibor, a színidirektorok és a „hasonmások”
Lászlóffy Csaba • Magán(y)mitológia
Liptay Katalin • „Én? Mecénás?”
Madarassy István • A fakereszt…
Mirtse Zsuzsa • Kései búcsúlevél
Móser Zoltán • A 71-es tasakról és egy támaszt jelentő mondatról
Németh István Péter • Örökétig őszi nap
Nyakas Szilárd • „Hetvenhat éves lettem én”
Radnai István • Leérett gyümölcstelen órák
Rostás-Farkas György • Testvérként
Szabó János • A költő és a kézműves
Szabó Palócz Attila • Halhatatlanabb mindenkinél
Szakonyi Károly • Fél életen át
Szávoszt Katalin • Iránytűkké váltak bennem
Szemadám György • A szerelemről
Szkok Iván • Az utolsó megnyitóbeszéd
Wutka Tamás • Hányféle Gyurkovics?
Tárlat
Lukáts János • „Újabban mindig megszűnök…”
Szóvár
Balázs Géza • Rákosfalva – Gyurkovics – nyelvművelés
Ablak
Pósa Zoltán • A csak azért is értelemkereső próza- és drámaköltő
Deres Péter • A tragédia nem idegen
Beke Albert • Gyurkovics Tibor, a költő
Handó Péter • „…valaki helyett…”
Fazekas István • Antigoné, avagy a vér parancsa
Emlékezet
Madár János • Búcsúzunk Nádasdi Évától
Nádasdi Éva (1942–2010)
Körmendy Zsuzsanna • Tanár és tanítvány
Király Gyula (1927–2011)
Káva Téka – Napút-füzetek 51.
(Cédrus-pályázat – válogatás a kiemeltek prózáiból)
E számunk megjelentetését a Budavári Önkormányzat támogatta